Miklósa Erika ezúttal egy bensőségesebb beszélgetés során mesélt életének egy-egy szakaszáról. Meg lehet-e fogalmazni azt az érzést, amikor az isteni erő jelenléte szinte megtapasztalható a színpadon? Miklósa Erika életében négy alkalommal fordult ez elő.
A beszélgetésben szó esik pályájának sarokköveiről, arról, hogy azokat hogyan élte meg. „A körülmények az ember életében változhatnak, de a távlati tervei, a céljai nem” – hangsúlyozta.
Hogyan lehet megmenteni egy tehetséges, ám elkeseredett fiatalt az összeomlástól, attól, hogy esetleg eldobja magától az életét? Hogyan vélekedik az anyaságról? A „saját” gyermek, „fogadott” gyermek, „vérszerinti” gyermek fogalmakat megfelelően értelmezi-e a társadalom? Miért igazabb, erősebb a „halálon is túli” szeretet említése, mint az „örökké” szó kimondása?
A szerkesztő, Fodor Endre kérdéseire adott válaszokat hallgatva egy hitében erős, határozott, céltudatos anyát, feleséget, világhírű operaénekest ismerhetünk meg.
A Magyar Kurír és az Új Ember podcastsorozatának legújabb része a Spotifyon keresztül IDE KATTINTVA, a YouTube-on pedig ITT hallgatható meg.
A felvétel a Magyar Katolikus Rádióban készült; ezúton is köszönjük a támogatásukat.
A sorozat szerkesztője Fodor Endre újságíró, egyetemi oktató.
Köszönjük, ha Olvasóink feliratkoznak a podcastcsatornára, és a beszélgetést megosztják másokkal is!
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria