Milyen ember az új pápa?

Téved, aki gyengeségnek értelmezi az új pápa szelídségét – hangsúlyozzák a szerzők. 2002-ben, az argentin gazdaság összeomlásakor Jorge Mario Bergoglio bíboros kemény szavakkal leplezte le az igazságot: az általánosan eluralkodott korrupció veszélyezteti a nemzet egységét. 2002-ben Argentínában tömegtüntetések zajlottak az utcákon, tereken, a rendfenntartó erők agresszívan közbeléptek. Buenos Aires érseke saját szemével látta akkor az eseményeket az ablakból, és rögtön felhívta telefonon De La Rua elnököt, és kérte, hogy vessen véget a rendőri erőszaknak.

Nem habozott. Ám célja mégsem a hangos szembenállás volt, hanem a csendes tiltakozás. Meghallotta a szenvedők csendes sírását, és nem szorítkozott csupán a szép szavakra. Az egyházmegyei Caritas segítségével azonnal megszervezte a szegények konyháját, segélyeket osztott, és mindenütt ott volt, ahol szükség volt az Egyház anyai, vigasztaló szavára. Felemelte hangját, hogy védje a népet, amelyet a „spekulatív gazdaság perverz és névtelen mechanizmusai nyomorítanak meg”.

A cikk szerzői röviden így fogalmazzák meg az új pápa lelkipásztori hozzáállását: „határozottan a szegények és a kirekesztettek mellett áll, kritikus a hatalommal szemben, de idegen tőle minden ideológiai állásfoglalás, amely osztályharccá redukálná a kereszténységet.” Határozottan elhatárolódik a régi latin-amerikai felszabadítás teológiájától, ugyanakkor nem enged, amikor a leggyengébbek emberi jogainak, társadalmi és gazgasági érdekeinek védelméről van szó.

Józan mértékletesség és lendületes határozottság jellemzi az új pápát. Ő az első jezsuita Szent Péter székében. A szegények iránti aggodalom mellett mindig fontos volt neki a nevelés. Érseki széke elfoglalása után Buenos Airesben azonnal eldöntötte, hogy létrehoz egy neveléssel foglalkozó püspöki vikariátust a fiatalok képzésére. Így nyilatkozott: „Korunk tragédiája, hogy a kamaszok egy olyan világban élnek, amely nem lépett túl a saját kamaszkorán. A fiatalok egy olyan társadalomban nőnek fel, amely nem vár el tőlük semmit, nem neveli őket áldozathozatalra és munkára, nem tudja már, mit jelent a dolgok szépsége és igazsága. Ezért a kamaszok megvetik a múltat és félnek a jövőtől. Az Egyház feladata, hogy újra megnyissa előttük a remény ösvényeit.”

Amikor 2001 februárjában bíborosi rangra emelték, nem akart új stólát vásárolni, átszabatta elődje ruhadarabját. A szabó viccelődött is vele: „Hát, nem épp az Ön mérete, de ez van.” Amikor argentin hívei el akartak utazni a székfoglalási szertartásra, azt kérte tőlük, hogy maradjanak otthon és osszák szét a pénzt a szegények között.

Geninazzi és Rizzi elmondják: Bergoglio bíboros vezércsillaga ezekben az években VI. Pál Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása volt. A Latin-amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CELAM) 2007-es aparecidai találkozója tanulságainak fényében az új evangelizáció útját a missziós lelkület és a konkrét cselekvés síkján határozta meg, és fontosnak tartotta, hogy az Istentől távol élők, főként felnőtt emberek, de a gyermekek is könnyebben hozzájuthassanak a keresztséghez és a szentségekhez.

Fontos lépése volt, amikor 2009-ben az argentin fővárosban létrehozta a barakkvárosok pasztorációjának püspöki bizottságát. Sürgető szükségszerűségnek érezte, hogy az Egyház eljusson az Istentől távoli emberekhez, és ebből fakadóan nem feledkezhetett meg azokról, akik az utolsók voltak Buenos Airesben.

A Biblia buzgó olvasójaként, Szent Ignác Lelkigyakorlatainak mélységig hatoló ismerőjeként mindig arra buzdította az argentin társadalmat, hogy küzdjön a főbűnök ellen, és mindig óvott a szekularizációtól, amely képes eltorzítani az Egyház arcát. Egy interjúban Henri De Lubacot idézte, aki szerint az Egyházra leselkedő legnagyobb veszély a világias felfogás a spiritualitásban. Ez azt jelenti, hogy „magunkat tesszük a középpontba.” A szerzők azzal zárják ismertetésüket, hogy az új pápa minden bizonnyal óvja majd egész nyáját, szeretett Egyházát a lelki elvilágiasodástól.

Magyar Kurír (tzs)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!