A nagyböjti lelki felkészülés vezetője, Simon Dávid lendületes tanításait a Szentírásból és a szentek életéből vett idézetekkel gazdagította. Az első nap elmélkedésének fő témája a bűn, a bűnbánat és a megtérés volt. Hangsúlyozta, hogy a bűn eltávolít Istentől, ezért élünk lelki sötétségben. Ahogy bűneinktől mindinkább megszabadulunk, úgy lelkünkben egyre inkább növekszik a világosság. Lelkiismeret-vizsgálatunk fő kérdése tehát így hangzik:
Milyen kapcsolatban vagyok Istennel?
A lelkigyakorlat második napján Isten megbocsátó szeretetéről, a kiengesztelődés fontosságáról szólt. A kiengesztelődés Istennel és a megbocsátás melletti döntés embertársaink és magunk felé
elveszi lelkünkből a harag és keserűség mérgét.
Az imádságról tanított Simon Dávid atya a városi lelkigyakorlat harmadik napján. Mint mondta: a lelki élet, a szentség útja nem azt jelenti, hogy kemény elhatározással törekszünk a jóra, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy
hagyjuk, hogy Isten munkálkodjék bennünk, aki lakást akar venni lelkünkben.
Ezért keressük szüntelenül az Atya akaratát, adjuk át magunkat Neki, hogy az imádságból erőt, bölcsességet, kegyelmet és békét meríthessünk.
Szerző: Reisner Erzsébet
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Reisner Anna
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria