Milyen szerencsések vagyunk! – Bemutatjuk a Kaposvári Egyházmegye újmisés papját

Brunczvik Mátyás június 28-án együtt ünnepelt az édesapjával:

Varga László kaposvári megyéspüspök pappá szentelte őt, édesapját pedig állandó diakónussá.

„Gyermekkoromban még »K&H-s« (karácsonykor és húsvétkor) keresztények voltunk” – kezdi a történetét Mátyás.  Idővel azonban egyre tudatosabb katolikus életet élt a családja. Rendszeresen jártak szentmisére, Mátyás ministrálni kezdett. „Menőnek tartottam, a szüleim pedig támogattak ebben” – mondja. Az oltár közelében szolgálhatott, s emellett több közösségben is otthon volt. Érden a KisMécshez tartozott – a kapcsolata máig megmaradt velük –, majd megismerte az Antióchia és a Szentjánosbogár közösséget. „Nyolc éven át bogártáboroztam. Ott lehetett vidámnak lenni, s ha hibáztam, amikor ministráltam, senki nem rótt meg érte.

Olyan papokat ismertem meg, akiket boldogsággal tölt el, hogy bemutathatják a szentmisét. Felnéztem rájuk, különösen sokat tanultam Forgó Miklós atyától”

– meséli.

A sok közösségi kapcsolat ellenére Mátyás visszahúzódó gyerek volt. Mint mondja, az általános iskolában sokszor zaklatták az osztálytársai. „Ez négy fal közötti gyerekké tett, a szüleim sem tudták ezt megakadályozni. Online játékokon keresztül próbáltam barátkozni, de éreztem, ez nem az igazi. Nyolcadikban aztán elgondolkodtam azon, mi lesz így velem.

Jött egy sugallat: ha magamon nem tudok változtatni, akkor a körülményeken kell. Elhatároztam, hogy bentlakásos iskolába jelentkezem, ahol nem tudom folytatni ezt az életmódot, és kénytelen leszek kapcsolatot keresni az osztálytársaimmal.

Nem voltam jó tanuló, nem bíztam abban, hogy felvesznek Pannonhalmára, a bencés gimnáziumba. A plébánosunk a saját gimnáziumát, a Frankát ajánlotta. Nem ismertem az iskolát, de megtetszett a gondolat, tanulni kezdtem a felvételire, és sikerült bejutnom. Örültem, meg féltem is. Főként, amikor megláttam a harmincfős hálótermet. Az első év nehéz volt, még erősen kötődtem a telefonomhoz, ráadásul azt hitték rólam, hogy megbuktam, mivel az átlagosnál nagyobb volt a termetem. Tizedikre aztán beilleszkedtem az osztálytársaim közé, és végre számomra is elkezdődött a diákélet bulizással, kocsmázással, vagyis, szebben fogalmazva, szocializálódtam.” Világlátását nagyban formálta a gimnázium. „Ott megtanultam, hogy emberek vagyunk, és ne csalódásként fogjam fel, ha az, akire felnézek, hibázik. Megerősödtem abban, hogy a dolgunkat tennünk kell, és támogatnunk egymást.”

A papság gondolata már gyerekkorában felmerült Mátyásban, s bár zenei pályára készült, a középiskolás évek alatt sem hagyta el ez az elképzelés. Egyértelmű jelet szeretett volna Istentől. Naponta imádkozott útmutatásért, az iskolai lelkigyakorlatokon, Assisiben, Szent Ferenc nyomában járva is ez a kérdés foglalkoztatta. Egy napon aztán megszületett benne a döntés.

Istenem, elmegyek papnak, ha nem annak akarsz, van hat éved szólni” – fordult a Jóistenhez. „Ő az ez utáni első pillanatban megerősített” – emlékszik vissza.

Az érettségi után a Kaposvári Egyházmegyébe jelentkezett, és Győrben kezdte el a szemináriumot.

Mátyás jól emlékszik arra, hogy gyerek- és ifjúkorában milyen nagy szüksége volt a közösségekre, s hogy mennyit változott, formálódott ebben a közegben. Ez a tapasztalata ösztönözte arra, hogy Siófokon, a diakónusi szolgálata alatt ifjúsági csoportot hozzon létre. A szakdolgozatában is különböző közösségekkel foglalkozott, módszertani szempontból.

Szeretném átadni az élményt, amiben nekem is részem volt. Alapvető, hogy meg kell teremteni azt a hangulatot, ami arra készteti a fiatalokat, hogy bekapcsolódjanak a plébánia életébe, és kötődjenek hozzá.

Arra törekszem, hogy gondolatokat indítsak el a fiatalokban, a válaszokat rájuk bízom. Én sem tudtam mások hibájából tanulni, mindig a magam kárán okultam. Nem fogadtam el a válaszokat sem a szüleimtől, sem a testvéreimtől. Azt gondoltam, rám akarnak erőltetni valamit” – idézi fel az emlékeit. Felnőttként úgy gondolja, a legjobb önállósodásra bírni a fiatalokat. Látja azt is, mennyi a teher gyerekeken: a szülői elvárások, a különböző követelmények. „Úgy érzem, nekik még nehezebb, mint nekem volt. Fontos hogy engedjük őket gyereknek lenni. Ha meglátnak egy fát, legyen kedvük felmászni rá. Azt szeretném, ha örömmel jönnének a foglalkozásokra.”

Mátyás közel akar kerülni a fiatalok világához, ehhez pedig ismernie kell az általuk látogatott közösségi oldalakat és azt a szókincset is, amit használnak. De elővigyázatos: „Negyedórás időzítőt állítok be magamnak, így megyek fel a közösségi oldalra, nehogy engem is beszippantson. Így már értem miről beszélnek.”

Mátyás azt is mondja, nagyon fontos számára, hogy a mindennapokban megtapasztalja a Szentlélek működését. „Mindig volt és van olyan váratlan történés, ami megérezteti velem a jelenlétét.

Figyelek minden jelzésre, igyekszem felismerni, hogyan vezet a Szentlélek. Állandóan dolgozik ugyanis közöttünk. Vegyük észre, mennyire gazdag az életünk kegyelmekben, milyen szerencsések vagyunk!”

Fotó: Lambert Attila; Kling Márk/Kaposvári Egyházmegye

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 6-i számában jelent meg.