Mindannyian a teljességre kaptunk meghívást – Henri Boulad tartott előadást a Párbeszéd Házában

A három teremben helyet kapó közel ötszáz résztvevőt Sajgó Szabolcs jezsuita, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte, aki gratulált Boulad atya augusztus 19-én kapott magyar állami kitüntetése és közelgő 88. születésnapja alkalmából. Elmondta, az előadás témája Henri Boulad hasonló című könyvén alapul, melynek nemsokára magyar fordítása is megjelenik.

Boulad atya elsőként az egységről szólt, kifejtve, hogy a normális, kiegyensúlyozott lény sajátossága az egység, amit ő maga épít, ám ebből egy szélesebb egységet tud kiépíteni, ami a teljességre vezet. A világegyetem, univerzum szavunk is erre utal: az „uni” egyet jelent; sokféle, összetett, gazdag, ám a legmélyén egyet képező valóságot, míg a „verso, versum” azt, hogy valami felé. Az univerzum tehát dinamikus koncepció. Hiába létezik tehát az egység, tenni kell érte. Ez történt a világ teremtése során is: anyagilag, fizikailag egy volt, de ez tudattalan egység volt, ami önmagában hordozott egy tervet, egy egészen másfajta egység tervét.

Milyen egység felé halad a világegyetem? – tette föl a kérdést az előadó. Az univerzum érkezési pontja benne van minden egyes atomban, és ez a pont az ember. A világegyetem az ember felé halad, ezt antropikus célnak nevezzük. A világegyetem tehát nem véletlen terméke, hanem tervet hordoz magában – ismételte meg Boulad atya. Mégsem tökéletes, mert ha az lenne „belehalnánk az unalomba” – szemléltette az előadó. Nem tudnánk örülni a teljesen készen kapott, tökéletes világnak. Isten tudja ezt és ezért akarta így, átadta az alkotás örömét teremtményeinek. Isten jelen van az ember alkotó tevékenységeiben, mint az inspiráció forrása, de az ember a főszereplő. Sőt, a világ már az ember megjelenése előtt is elkezdett önmagán dolgozni. Isten elrejtőzik azért, hogy az ember felbukkanjon. „A jó tanár sem válaszokat ad, hanem kérdez a diáktól, hiszen a válasz ott van a diákban” – hangsúlyozta Henri Boulad.

A világegyetem organikus egység, a többféleség egysége, szervezett összekapcsolódás, akárcsak az emberi test. Ennek a világnak valahol lelke van, olyan lelke, ami az egységet alkotja. Hiába egység, szüksége van egy integráló részre, és ez a lélek. „A lélek az a cement, ami egységben tartja az egészet” – tette hozzá Boulad atya.

A világegyetemben benne van a teljesség, de még nincs megszervezve, artilkulálva, „lelkesítve” – vezetett át az előadás második, a teljességről szóló részébe Henri Boulad. Az egység terv, ugyanígy a teljesség is terv. Az anyagi, fizikai teljességet át kell alakítani organikus, szervezett egységgé, aminek terve van, és ez pedig a természet. A természet szintén tervet, álmot hordoz magában, az ember tervét. A világegyetem titka az ember: ő érkezik utoljára, mind a bibliai teremtéstörténet, mind a tudományos elméletek szerint, de mégiscsak ő az első, mert az egész világot az antropikus elv vezérli. A természetben tehát benne van a cél, és ez a cél én, az ember vagyok. „Azonban ez a cél nem megtiszteltetés, hanem felelősség – figyelmeztetett Boulad atya. – Felelős vagyok a nekem adott világegyetemért, hogy teljessé tegyem.”

Figyeljünk a Szentlélek szavára – buzdított az előadó, hozzátéve, a Tízparancsolat mellett szükségünk van egy „tizenegyedik parancsolatra” is, amely így hangzik: „Alkoss, keress, gondolkodj, találj ki! Kapcsolódj a Lélekhez, ami a világot teremtette!” Boulad atya hangsúlyozta a bölcsesség szerepét is, amely több, mint a tudás. A bölcsesség volt a legelső a teremtésben, ez tölti meg lélekkel a világot.

Az emberi civilizáció lényege, hogy hogy a természetet megfogja, átalakítja és általa növekszik. A világ szerepe lehetővé tenni, hogy tovább érjek, hogy az egész világ az én testem legyen, integráljam magamba, hajtsam uralmam alá, ahogyan Isten is megparancsolta a Teremtés könyvében. Ez az uralom azonban nem elnyomást jelent, hanem azt, hogy magunkon keresztül teljesítjük ki a természet ajándékát. A történelemnek akkor lesz vége, amikor az ember az egész világegyetemet a testévé tette. A szent benne van az emberi tevékenységekben, ezért nem szabad elválasztani a szentet a profántól, hiszen a szentség a profán lelke. A teljességhez azonban még mindig hiányzik valami, mégpedig az emberi szeretet, ahogyan növekszünk, tanulunk, gazdagodunk a másik által.

„A szentség belemerülés a transzcendensbe – vezette be az előadás harmadik részét Boulad atya. – Felismerem, hogy van valami, ami fölülmúl engem. Én csak egy mikroba vagyok, de arra kaptam meghívást, hogy mindenre képes legyek. Hogy Istenre képes legyek.” Isten, amikor valakibe „behatol”, valósággal felrobbantja: Isten világába behatolni azt jelenti, hogy elhagyom a határaimat. Mindannyian a teljességre, a transzcendensre kaptunk meghívást. Krisztus az integráló elve a világnak, mind az egységnek, mind a teljességnek, de ez az átmenet feltételezi azt, hogy meghalunk önmagunknak.

Az egységgel, a teljességgel és a szentséggel kapcsolatban Boulad atya ismertette új könyve központi gondolatát is: a kötet az Eucharisztia globális víziója. „Ez az én testem” – ez a világegyetem a gazdagságával, összetettségével, teljességével; ez Krisztus misztikus teste, aki a szeretet egységébe vezet minket. Ehhez a testhez tartozni azt jelenti, hogy a teljességhez tartozunk, de ezt az egységet egyedül Krisztus hozhatja létre. Nem véletlenül imádkozott úgy utolsó imájában, melyet János evangéliumában olvashatunk, hogy „legyetek egy – egy bennem, egy benned” – zárta előadását Henri Boulad jezsuita szerzetes.

Fotó: Lambert Attila

Benke Zsuzsa/Magyar Kurír