Szentbeszédében Székely János kiemelte: Magyarországon az abortusz 1955-ös legalizációja óta több mint 6 millió gyermek veszítette életét az édesanyja szíve alatt. Ez teher az édesanyák, az édesapák és a családok, de még a társadalom számára is. Miért képes erre az ember? – tette fel a kérdést XVI. Benedek pápa, majd választ adva úgy fogalmazott: talán azért jutott el idáig a társadalmunk, mert nem látjuk azt, ami történik. Mert az abortusz az édesanya méhében történik. Ha ki kellene tenni a magzatot egy műtőasztalra, és ott kellene elvégezni, valószínűleg az anya sem hagyná, de az orvos sem lenne rá képes.
Székely János az irgalmas szamaritánus példáját idézte beszédében, akinek megesett a szíve a vérző emberen.
A szeretet ott kezdődik, ha meglátom a másikat, meghallom a fájdalmát, szenvedését, a kiáltását. Ha észreveszem, hogy a másik élni szeretne
– mondta a megyéspüspök, hozzátéve: minden megfogant élet önálló, új emberi élet. Nem az édesanya testének része.
Minden emberi élet kincs, Isten csodálatos ajándéka, az ő remekműve.
Az evangélium kapcsán Székely János elmondta: az idézett szakaszban Jézus arról beszél, hogy ne féljünk azoktól, akik a testet megölik, mert a lelket nem tudják megölni. Isten minden szál hajunkat számontartja.
Minden bűnre van bocsánat, az abortusz bűnére is. És minden bűnre van gyógyulás is.
Ezek a kicsi gyermekek nem estek ki Isten kezéből.
Amit mi, emberek a földi világban elrontunk, Isten begyógyítja, beteljesíti. Ezek a gyermekek a mennyország kincsei, akik ártatlan gyermeki szívvel dicsérik Istent, és imádkoznak édesanyjukért, testvéreikért.
Imádkozzunk az édesanyákért, a megfogant életekért, az édesapákért, az orvosokért, az olyan társadalomért, amely tudja, hogy az élet szent és sérthetelen, az élet kultúrájáért – zárta szentbeszédét Székely János.
A szentbeszéd ITT visszahallgatható.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
















