A mai középkorúak születésekor még kevesek képzelőereje terjedt ki odáig, hogy mindazokra a technológiai fejlesztésekre valós realitásként tekintsenek, mint amelyek aztán pár évtized múlva mára életünk részévé váltak. Távolról diagnosztikát végző telemedicinás eszközök; szenzorokkal ellátott állapotmonitorozó rendszerek; „okospadlók”, amelyek az idősek biztonságát szolgálják; az autizmus spektrumzavarral küzdő gyermekek számára a szociális képességeket fejlesztő mesterséges intelligencia alapú alkalmazások – hosszan sorolhatók még mindazok a találmányok, amelyek az elesettek állapotát képesek nagyon hatékonyan segíteni. Ugyanakkor meglehetősen hosszan lehetne sorolni a veszélyeket és dilemmákat is, amelyek az újdonságok megjelenésével meglehetősen felkészületlenül értek bennünket magánéletünkben és emberekkel foglalkozó szakmák gyakorlóiként is.
„Minden korszak végső erkölcsi kérdése az, hogyan bánik a gyengékkel” – idézi a megállapítást a lapot indító esszéjében Pallós Tamás újságíró, az Új Ember Mértékadó mellékletének szerkesztője, hozzátéve: „A beteg ember sokszor nemcsak a fájdalomtól szenved, hanem attól is, hogy elveszíti társadalmi láthatóságát.”
Erre rezonálva a folyóirat recenziós rovatában Aldous Huxley és Peter Singer teóriáit összehasonlítva Walter Fontanini filozófus és pszichológus is arra jut: „A segítő szakember etikai kihívása (…) hogy megmaradjon a komplexitásban: elviselje a kliens szenvedése és a rendszer korlátai közötti feszültséget, anélkül, hogy engedne a kísértésnek, hogy a másikat leegyszerűsítve puszta klinikai esetté vagy gazdasági teherré redukálja.”
A rendszer korlátait több tanulmány is igyekszik bemutatni és megoldást kínálni a Máltai Tanulmányok új számában.
Ahogy egyre többen mérik fel, hogy „az emberi lény nem »megjavítandó« mechanizmus a tökéletes funkcionalitás eléréséig, hanem többlettel bíró valóság” – ahogy Walter Fontanini írja –, úgy azt is, hogy „a nélkülözők felé fordulás nem egyszerűen szociális feladat, hanem civilizációs döntés”. Mert „minden embernek végtelen értéke van.”
A Máltai Tanulmányok 2026/2-es lapszámának bővebb ajánlója IDE KATTINTVA olvasható.
A lapot bemutató kerekasztal-beszélgetést június 29-én 17 órától tartják a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti központjában.
Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
