Minden gyermekért megküzdünk – Véget ért a Katolikus Karitász idei Vár a nyár programja

Már a bekötő útról hallani a gyerekzsivajt. Számháború folyik a táborban, a gyerekek minden pillanatot kihasználnak a közös játékra. Nagy a lelkesedés, a vesztes csapat visszavágót kér.

„A gyerekek kis létszámú osztályokba járnak. Nálunk, Nagykikindán 4–10 fősek az osztályok, ezért óriási élmény a gyerekeknek, hogy itt ennyien tudnak együtt játszani” – ad magyarázatot Szávánovity Ágoston Erzsébet, a Fejős Klára Általános Iskola tanítónője, a leendő negyedikesek osztályfőnöke.

A két délvidéki településsel a Katolikus Karitász orvosmissziója építette ki a kapcsolatot. Két éve végeznek rendszeresen szűrést Csantavéren és Nagykikindán.

„Elmondani is nehéz, milyen hálásak vagyunk ezért a lehetőségért. Gyerekek, felnőttek is részt vesznek a szűrővizsgálatokon. Ingyenes, szakszerű ellátást kaptunk, ahol van idő az emberekre. Megismerkedtünk, kialakult a bizalom. Csantavéren egynapos programot mi is szerveztünk a gyerekeknek, de egy egész hetes nyaralás nagy dolog. Sok gyerek ilyen kikapcsolódásra nem jut el. A Jóisten meghallotta a kívánságomat. Tavasszal kaptuk a meghívást Akaliba. Nagy öröm volt, hogy ránk is gondoltak. 20 gyerekkel érkeztünk, és reméljük, nem utoljára vagyunk itt” – mondja Pásztor Natália, a helyi karitász vezetője. A többi kísérővel együtt a csantavéri plébános, Utcai Róbert – Pubi atya – jobbkezei.

A nagykikindaiak már tavaly is nyaraltak Akaliban. „Örülünk, hogy ismét meghívtak minket. A gyerekek is tudják, hogy sok ember áldozata árán jöhettünk. Megköszönjük mindenkinek, aki élteti a tábort.

A gyerekek kikapcsolódnak, látják az anyaországot, sok szeretet kapnak, együtt vannak, sokan vannak. Az öt tanulómnak ez akkora boldogság!

Az iskolánkban sok olyan gyerek van, akik háttere olyan, hogy nem mennek sehova. Számolták a napokat, hogy mikor indulunk a Balatonhoz” – mondja az osztályfőnök.

Zár a tábor, véget ért a nyár. Écsy Gábor búcsúztatja, miközben már előre tekint: „Ami jó, gyorsan elmúlik. Az volt a célunk, hogy gazdag programokkal nyújtsunk számotokra élményeket.

Következik az iskola, reméljük, így, feltankolva valóban lendülettel és az új ismeretekre nyitottan tudjátok kezdeni a tanulást.

Szeretnénk, ha nem üres kézzel térnétek haza. Már az iskolára gondolva felszerelt iskolatáskát szeretnénk átadni nektek. Reméljük, hogy jövőre újra találkozunk.”

Écsy Gábor elmondta, a Katolikus Karitász szervezésében 16 egyházmegyében közel 4000 gyerek nyaralt különféle táborokban. A segélyszervezetnek fontos, hogy külhoni gyerekeket is vendégül lássanak. Idén is nyaraltak Balatonakaliban gyerekek Kárpátaljáról és a Délvidékről, és fogadtak gyerekeket Belső-Ukrajnából is. Az igazgató végül köszönetet mondott az adományokért, amik lehetővé tették, hogy mindez megvalósuljon.

A gyerekek műsorral készültek, énekeltek, verseltek, végül két kisfiú tolmácsolta a vendégek köszönetét. Nagy az összhang a gyerekek és a kísérők között. A gyerekek átvették a táskákat, és kezdődött a boldog bontogatás. Ragyogó szemmel csodálkoztak rá az új felszerelésre, mely között játék – labda és jojó – is volt. Kihasználva az időt ebédig, újra megkezdődött a számháború, miközben kísérőikkel beszélgettünk életükről, és néhány gyermek is mesélt nekünk.

Csantavér és Nagykikinda is a szórványban fekszik, de míg Kikindán kisebbségben – 10 százalék körüli a magyarság aránya – vannak a magyarok, a bácskai falu főként magyarlakta, a hozzátartozó Zentaörsön és Meggyesfalván már szerb többség van. Ez a különbség iskolai életükben markánsan jelentkezik: Csantavéren 20 magyar tanul együtt osztályonként, Kikindán ez a szám 10 fő alatt van.

Kikindán alsóban 5 tanuló a határ, felsőben a még ennél kisebb „osztályokat” sem vonják össze. „A Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetjük, hogy az oktatási minisztérium engedélyezi az ötfős osztályokat” – magyarázza Erzsébet. „Még mindig itt vagyunk, és nem adjuk fel. Buzdítjuk a szülőket, hogy válasszák a magyar osztályt a gyerekeknek. Kétnyelvű családokból is vannak gyerekeink, küzdünk minden egyes diákunkért.

Reménykedünk és bízunk. Szeretnénk Nagykikindán továbbra is magyarul beszélni, ezért megteszünk mindent.”

Erzsébet elmondja, a csökkenés fokozatos, a délszláv háború indította el a szülőföld elhagyását. Míg korábban két iskolában volt magyar nyelvű oktatás, majd már csak egyben, mára pedig a Fejős Klára-iskola már nem magyar iskola, hanem párhuzamosan van minden évfolyamon szerb és magyar osztály, az utóbbi a már említett létszámokkal. Erzsébet szerint az együttélés javult az utóbbi években. „A háborús időszakban nagyon nehéz volt, most már igazán ritkán panaszkodnak a gyerekek. Vannak közös programok, egymás mellett vagyunk, barátkozunk. Mi tanárok is megvagyunk egymással. Kisegítjük és megértjük egymást.”

Erzsébet lát reményt keltő elmozdulást: „Javult a helyzet. Míg korábban a gyerekek mindanyian elmentek, ma vannak példák, hogy többen visszajönnek. A legnagyobb gond, hogy kevés a munkalehetőség, a kenyér után megy az ember. Nem lehet megállítani senkit.”

Csantavéren a két hozzácsatolt faluval mintegy hatezres a lakosság. „Vannak nehézségek, a gyerekeknek főként a nyelvek miatt. De nálunk a szerbek elfogadtak bennünket, a kultúránkat is szeretik. Összetartóbb a mi közösségünk, mint másutt. Szerencsések vagyunk. Az utóbbi 10 évben fejlődésnek indult a falu, két nagyvállalat települt Csantavérre és biztosít nagyon sokaknak munkalehetőséget. Ezért vannak beköltözők szegényebb vidékekről, akik nálunk találtak megélhetést, így nem csökken a népesség. Sokan – a falu 60 százaléka – foglalkoznak mezőgazdasággal, a tehenészet és a sertéstartás a legfontosabb ágazat. A gazdaság apáról gyerekre száll. A gyerek látja a szülőkön, hogy van a gazdálkodásban jövő, és átveszik a munkát” – írja le körülményeiket Natália.

Iskolájuk is stabil lábakon áll, van a faluban magyar általános iskola, a gyerekek mindent magyarul tanulnak 1–8-ik osztályig. A tankönyvek ugyanazok, mint a szerb iskolákban, szerbből fordítják őket magyarra. „Az igazgatóink mindenütt harcolnak, hogy megmaradjon a magyar oktatás. Ápoljuk a magyar kultúrát, van néptánccsoport az aprótól az idősig, és van tambura-zenekar. Büszkék vagyunk erre, sokan valljuk, hogy magyarságunkat meg kell őrizni” - mesél életükről a karitászvezető.

Ezzel együtt sokan elmennek külföldre, ugyanakkor van remény, nem vagyunk elveszve. Ha panaszkodunk is, ki kell mondani, könnyebb a helyzetünk, mint 10 évvel ezelőtt. Érzem a javulást” – mondja Natália.

Csantavérnek nagy ajándék a plébános, Utcai Róbert, Pubi atya. „Már az első évben megéreztük, milyen nagy szíve van. Rengeteg tett a közösségért. Nagyon megszerettük, a Jóisten küldte nekünk a faluba. A gyerekek a szíve-lelke. A Játszva Istennel címmel szervez napközis jelleggel tábort nyáron. Érzi, hogy mit kell tenni. Meg tudja szólítani a csantavérieket, nyelvünkön beszél velünk. Jól eső érzés, hogy megszólít, és ha szervez valamit, rögtön adakoznak az emberek. Látják, milyen jó, amit csinál” – lelkesedik Natália. Csantavéren vasárnaponta két mise van, és mindkettőn tele a templom. „Akkor tartjuk a „kosaras ünnepünket”, így az emberek összekötik a piaccal a miselátogatást.”

Mindkét településen választható a hittan. Csantavéren Pubi atya megjelenésével fellobbant az érdeklődés, a gyerekek az iskolában is elkötelezettebben járnak az órákra. Nagykikindán azt látja Erzsébet problémánk, hogy a szülő gyakran „félreáll”, s mivel neki sem fontos, a gyerek sem veszi komolyan a vallást.

Hozzáteszi: „Sokan élnek nehéz anyagi helyzetben, és sok helyütt nincs meg a családi háttér. A gyerekeink nem tehetnek róla, hogy ilyen az életük. Itt a táborban hozzánk bújnak, ölelnek, szépen beszélünk hozzájuk, már az jó nekik.” Erzsébet dicséri a táborban tanult énekeket, az étkezéskor mondott imákat. „Olyan szépen bekapcsolódtak a gyerekek.

Egybeolvadt az imájuk, magukévá tették. Otthon nem így van, de itt ezt is megélték.”

Három táborozó szakítja ki magát a játékból, szívesen válaszolnak kérdéseinkre. A csantavéri Norina és a kikindai Dominik most fejezték be a második osztályt. Bátran beszélnek, és olyan tisztelettel, amit az ember ritkán tapasztal.

Norina hétgyerekes családban él. Amikor Csantavérről kérdezem, saját gyerekkoromat idéző kép jelenik meg. Norina a szomszéd gyerekkel a délutánjait az utcán játszva tölti, bújócskáznak, fogócskáznak, fára másznak. Nem kell félniük az autóktól. Kivétel csak a „részeg nap” – feltehetően a fizetés napja – amikor édesanyja nem engedi ki őket.

Dominik négyfős osztályba jár. Amikor bemutatkozik, két nevet mond, majd így ad magyarázatot: „Ha magyar személlyel vagyok, magyarul mondom, ha szerb személlyel, akkor szerbül.” Hozzáteszi: A magyart jobban tudom, mint a szerbet. Dominik nyolc éves, első ízben van távol otthonról: „Iciri-picirit hiányoztak anyukámék, de mindennap gondoltam rájuk.”

A 13 éves Márk a programokat sorolja: lovagi tornát, az afrikáriumot, a hajókirándulást, majd hangsúlyozza, a Balaton, az úszás volt a legjobb.

Élménnyel teli hét ért véget, hamarosan indulnak haza. Erzsébet búcsúzik: „Jöttek a programok egymás után, még fel sem tudtuk dolgozni az átélteket. Otthon lesz miről beszélgetni, és várhatjuk a következő évben ismét a tábort!”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír