Minden harmonikus és semmi sem egyforma – Látogatás a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban

Az elmúlt évben meglátogattunk már néhány remekül felújított, restaurált, mondhatjuk, újra a régi fényében ragyogó vidéki rezidenciát, a bajnai Sándor–Metternich- és a dégi Festetics-kastélyt. Mindkettő klasszicista épület, az egyik Hild József, a másik Pollack Mihály tervei szerint épült. Elegáns, visszafogott tervezés, kevés díszítés, egyfajta monumentális harmónia jellemzi ezeket. Talán némi hűvösséget is érezhetünk a homlokzatokon, az épületek portikuszán, az oszlopok egyszerű, hengeres megformálásán. Ybl Miklós is a klasszicizmusból indult, hiszen magyarországi mestere a már említett nagyszerű építész, Pollack Mihály volt, aki fiával, Ágostonnal nyitott építészeti irodát a pesti Dorottya utcában. Ybl fiatal korában, ahogy akkoriban, a 19. században oly sokan, külföldön tanult tovább, ott bővítette ismereteit. Az ifjú tanulni vágyók fő úti célja Ausztrián kívül Itália és Németország volt, itt lehetett a korban elvárható igények szerinti ismereteket szerezni.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély jelentős helyet foglal el Ybl életművében a budapesti Operaház, a Fővámház és a Várkert bazár mellett. Békéscsabától nem messze, hazánk déli felében található Szabadkígyós község. Ahogyan a parkolóból gyalogosan közeledünk a kastély felé az örökzöldekkel tarkított parkon át, világos, okker színével rögtön feltűnik a Wenckheim család egykori rezidenciája. Az épület rendkívül gazdag formavilágával, kerek, szögletes és ívelt építészeti motívumok alkalmazásával, neoreneszánsz stílusával sokkal változatosabb képet mutat, mint a klasszicista paloták. Ybl Miklósnak páratlan érzéke volt ehhez, a tervezés során láthatóan minden lehetőséget kihasznált. Ahogyan a humoristák esetében szokták mondani: „minden poént meg lehet fejelni eggyel”. Változatos ablakméretek, árkádok, finoman ívelt, díszített homlokzati elemek és persze egy torony is hozzátartozik az épület kialakításához.

A kortársak az ókígyósi (Szabadkígyós 1953 előtti neve) Wenckheim-kastélyt a 19. század második felének legszebb kastélyai közé sorolták. Nem csoda: az építtető pár, gróf Wenckheim Frigyes és neje, Wenckheim Krisztina grófnő nagy reményeket fűzött hozzá, és nem sajnálta rá a pénzt. Miután 1872-es házasságkötésük után sikertelen kísérletet tettek a gyulai várkastély megvásárlására, Wenckheim József Antal ősi tanyájára álmodták meg a vagyonukhoz méltó új vidéki otthonukat. A tervezéssel, mint már írtuk, Ybl Miklóst bízták meg. A kastély előképei a művészettörténeti elemzés szerint a heidelbergi vár, a nürnbergi Pellerhaus és a francia kastélyok lehettek. Nem lehetetlen, hogy külföldi utazásaik élményei alapján maguk a megrendelők is megfogalmaztak az épületre vonatkozó igényeket. Krisztina grófnő kérése az volt, hogy „minden harmonikus legyen, minden kényelmes legyen, de semmi se legyen egyforma”. Szerette volna még, hogy a kastélynak annyi ablaka legyen, ahány nap az évben, annyi szobája, ahány hét az évben, főbejárat pedig annyi, ahány évszak. (Nem volt elég baja az építésznek, még ezzel is foglalkoznia kellett.)

A nagyobb kastélyokhoz hasonlóan Ókígyóson is tartottak alapkőletételi ünnepséget, amelyre 1875 júniusának első napjaiban került sor. A kastélyok felújítása során mindig végeznek ásatásokat, feltárásokat. A szakemberek 2016-ban találták meg a pincében az évszámmal ellátott, négyzetes formájú alapkövet, ami a kiállításon is látható.

Az építkezést Nuszbek József építőmester vezette. Hét évig tartottak a munkálatok, ezalatt a grófi pár és gyermekeik az ókastélyban laktak, de sok időt töltöttek Budapesten is, Wenckheim József Fürdőház utcai palotájában. Az építkezés utolsó három évében feltehetően már csak egyes belső munkálatok voltak hátra, hiszen amint a kiállításon megtudhattuk, a kastély vendégkönyvét már 1879 nyarán megnyitották. Az ünnepélyes felavatásra 1882. július 19-én került sor. Az új épület nagyjából három év alatt készült el, de a különösen igényes belső terek kialakítása még legalább ennyi időt vett igénybe. A kastély, ahogyan általában a többi is, elsősorban nyári tartózkodásra szolgált, a téli hónapokat a tulajdonosok elsősorban budapesti ingatlanjaikban töltötték, de amikor csak lehetett, itt éltek. A grófi házaspár hét gyereket és számos unokát nevelt fel, s több ezer vendéget fogadott az idők folyamán.

A család 1944-ben elhagyta a kastélyt. Az épületet nemsokára államosították, a hozzá tartozó ingóságok jelentős részét elvitték. 1945-től 2011-ig mezőgazdasági és élelmiszeripari szakközépiskola működött itt. Az évtizedek alatt sok minden eltűnt vagy megsemmisült, de azért néhol megmaradt valami a korabeli berendezésből, például eredeti beépített kandallók. Szerencsére egyes helyiségekben, például a könyvtárszobában, nem szedték fel a parkettát, és épen hagyták a faburkolatos mennyezetet is. A könyvek jó részét a kápolna alatti pincébe hordták le annak idején, így azok megmaradtak, kisebb részük azonban szétszóródott, a békéscsabai könyvtárba is került belőlük. Eredetileg öt-hat ezer kötetből állhatott a házi könyvtár, most körülbelül ezer könyv van a könyvtárszobában.

Minden kastélyban különleges szerepet töltött be a vendégek fogadására szolgáló szalon, hiszen a magasabb társadalmi körökben természetes volt annak idején a vendégjárás. A kiállított vendégkönyvben sok-sok név olvasható, valamint bejegyzések a család életében fontos eseményekről, úgymint keresztelők, születésnapok, eljegyzések, esküvők és házassági évfordulók. Különösen sok vendéget fogadtak a kastélyban a karácsonyi-újévi ünnepkör idején. A család – népes társaságban – itt búcsúztatta a 19. századot, és köszöntötte a huszadikat, békebeli hangulatban.

A szalonból nyílt a grófnő miniatűr olvasószobája, egy csoda szép, faburkolatos kiképzésű, ívelt belső tér, amelyben szemmagasságban helyezték el a szintén íves faragással elkészített könyvespolcot. Igazi intim helyiség, ahol elmélkedni, gondolkodni lehet.

A Vasárnapi Újság tudósítója szerint a nőtársasági szalon „pompásan van berendezve, s méltó, hogy egy nagy úri nő elmélkedjék benne, és megérlelje a nemes eszméket, s kigondolja a jókat, melyeket tesz”. Ebbe a szalonba csak a hölgyvendégek léphettek be. A grófnő, Krisztina itt beszélte meg a nőegylettel kapcsolatos teendőket, itt foglalkozott a gyerekek taníttatásával. A helyiség falait két László Fülöp-festmény másolata díszíti, amelyek a család tagjait ábrázolják. A szobákban a falakon függő legtöbb olajfestmény Murillo-másolat.

Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné a kiegyezést (1867) megelőző években gyakran látogatott Magyarországra, s ilyenkor főrangú családok vendége volt. 1857-ben az akkor még gyermek Wenckheim Krisztina versmondással köszöntötte az uralkodót és feleségét Ókígyóson. A gyermek személyében a békülés jelét láthatta a közvélemény, Krisztina grófnő pedig később a legendás császár- és királyné udvarhölgye lett.

A kastély látogatása során azt is megtudhattuk, hogy a rekonstrukció során a fürdőszobában – betemetve – megtalálták a süllyesztett fürdőkádat, amit szépen kibontottak, helyreállítottak. A megmaradt néhány eredeti csempét kiegészítették. A helyiségben egy szép virágos mintákkal díszített vécékagylót is láthatunk, Hungária felirattal. A vízellátáshoz szükséges nyomást a toronyban elhelyezett, gőzgép pumpálta tartály és a csövekben lévő vízoszlop biztosította. A fürdőben a vízvezetékrendszerből alig látszódott valami: egy „leppentyű” elmozdításával a fali ólomcsöves vezetékből a szennyvíz a pincébe jutott, onnan pedig az északi oldalon lévő derítőbe került – így működött a grófnői fürdőszoba.

Wenckheim Frigyes és felesége éltek a kor adta technikai lehetőséggel, és időnként fényképezkedtek is. A kiállításon láthatunk róluk képeket, ha nem is sokat. Fényképalbumaik is lehettek, de azok nem maradtak fenn. Amint megtudhattuk, csupán a véletlennek köszönhető, hogy egy árverésen felbukkant néhány őket ábrázoló fotó.

A kastélynak természetesen házikápolnája is van. 1884-ben szentelték fel. A négyzetes alaprajzú, kupolával fedett kápolna bal oldalán három félköríves záródású ablak nyílik. A kupola mezőit füzérminta ékesíti. Az apszisban fehérmárvány oltárépítmény – rajta állt a Koronás Madonna a kisdeddel, mellette három-három gyertyatartó. Az államosítás után (1946) a kastélyban csak a könyvtár és a kápolna őrizte meg eredeti rendeltetését. Az utóbbiban eredeti berendezés a neoreneszánsz márványoltár, a fali szenteltvíztartók, a fapadok, a csodásan faragott gyóntatószék és az amerikai gyártmányú harmónium.

„Krisztina grófnő temetése egy szép őszi napon, 1924. szeptember 21-én, az őszi napéjegyenlőség napján történt. A gyönyörűséges kastély műremek kápolnájában faragott tölgyfakoporsóban nyugvó nagyasszony körül a család összes tagjai meghatódva álltak. Képviselve voltak nemcsak a szomszédos, hanem a távolabbi főúri családok is. Jelen voltak a vármegye vezetői, Gyula, Békés, Békéscsaba városok, Újkígyós, Csorvás, Doboz, Apáca és Mosonszentmiklós községek képviselői, az összes uradalmak tisztjei és küldöttjei, ezrekre menő köznép. Hatvanhét koszorút helyeztek el a koporsó mellett.

A szertartás dr. Lindenberger János püspöki helynök, Barabás György békési esperes, báró Apor Vilmos, Ruszka L. Zoltán, Kovács Márton plébánosok segédletével és a környékbeli lelkészek részvételével zajlott. Mélyen megható látvány volt a jó grófnőt utolsó földi útján szállító ravatalos gyászhintó, melyet kedvenc lovai vontattak s melynek öreg kocsisa hajadonfővel és sírva hajtotta lovait. A grófnőt a sírboltban férje remekművű vert vörösréz szarkofágja mellé, a részére kijelölt márványlapra helyezték. A család távoztával bevonultak a gyulai árvaház összes kis növendékei, kiknek nevében egy nagyobb leányka mondott rövid köszönő beszédet. Később a nagyközönség is megtekintette a remek sírboltot, mely valóban egyike a legszebb művészi alkotásoknak” – olvashatjuk Wenckheim Krisztina grófnő temetéséről a korabeli sajtótudósításban.

Szöveg és fot: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. január 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.