Minden a Teremtőn múlik – Görföl Tibor előadása a Naphimnusz több évszázados hatásáról

Az előadó kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy Assisi Szent Ferenc Naphimnusza az irodalom és a teológia, a modern gondolkodás e két nagy területén fejtett ki mind a mai napig érezhető hatást.

Az újkorban nincs nyoma annak, hogy a Naphimnuszt kommentálták és értelmezték volna, akár a ferences renden belül, akár azon kívül. A vers felfedezésének első jeleire csak a 19. század protestáns és anglikán közegében bukkanunk rá,

ahol többen is behatóan foglalkoztak a középkorral, s azon belül is a katolicizmussal, például a katolikus gyónás mibenlétével. John Henry Newman anglikán korszakának az Oxford-mozgalommal összefüggésben fontos célja volt, hogy az anglikán egyház értékelje újra katolikus gyökereit, de a történelem- és kultúratudományokban ugyanígy egyre nagyobb érdeklődést mutatkozott a középkor iránt. Az iparosodás előretörésével számos történész és kutató adott hangot abbéli meggyőződésének, hogy a középkori világ még etikus és egyszerű volt, az emberek kedvelték a természetet, egyszóval, hogy egészen másképpen zajlott az élet, mint a 19. századi nagyvárosokban. Emellett egyre többen kezdtek érdeklődni a népnyelvi költő, Dante iránt is, aki nem latinul, hanem olaszul írta meg az Isteni színjátékot. Ferencnek e vonatkozásban úgy merült fel a neve, mint Dante egyik előfutáráé, aki a középkorban először írt vallásos költeményt az anyanyelvén, és nem latinul, aminek nagyon nagy jelenőséget tulajdonítottak a 19. században.

Görföl Tibor egyebek mellett Matthew Arnold angol költőre, irodalomkritikusra is kitért, akinek egyik írásában azt olvashatjuk, hogy

a középkor nem csupán a derű és a gyermeki ártatlanság időszaka, hanem a szenvedésé is: a középkori ember a szenvedés tapasztalatát magába integrálja, és a szenvedésen keresztül próbál viszonyulni a világhoz. Ebben az összefüggésben Ferenc úgy kerül elő, mint szenvedő, illetve mint aki elfogadja, sőt fontosnak tartja a szenvedést.

De meg kell említenünk az észak-amerikai transzcendentális mozgalmat is, különösen Emersonnak, illetve barátjának, Henry David Thoreau-nak a nevét. Ahogy az előadó fogalmazott, konkrét bizonyítékok hiányában is lehet olyan érzésünk, hogy mindkettőjüknél közvetlenül érzékelhető Szent Ferenc hatása abban, ahogy a természethez viszonyulnak és gondolkodnak róla. Görföl Tibor Emersont idézte: „A költő, a filozófus és a szent számára minden dolog barátságos és szent, minden esemény hasznos, minden ember isteni.”  Az előadó kitért Thoreau személyére is, hiszen gyanúja szerint aligha elképzelhető, hogy a modern ökológia előfutáraként számontartott Thoreau, aki megírja a Waldent, és akinek ennyire fontos a természet, Szent Ferencet figyelmen kívül hagyná. Csakhogy sehol semmi utalást nem talált erre vonatkozóan. Mígnem, csodával határos módon, az egyik, New Englandről szóló naplóbejegyzésében a következő szakaszra bukkant: „Ez az én otthonom, ez az én szülőföldem, New England-i ember vagyok, tiéd e föld, a csontjaim, neked, Nap, én itt vagyok a testvéred.” Görföl Tibor szenzációs „leletnek” nevezte ezt, és leszögezte: ilyet csak olyasvalaki írhat, aki ismerte a Naphimnuszt.

Rátérve a Naphimnusz hatástörténetére az előadó Romano Guardini (1885–1968), olasz származású német katolikus pap, teológus, filozófus alakját emelte ki, aki sokat foglalkozott Ferenccel, és többek között ezt írta róla: „Assisi Ferenc olyan ember, aki körül mások voltak a dolgok, mint általában az emberek körül. Közelében ugyanis újfajta lényegre tettek szert a dolgok. Megszűnt némaságuk, leoldozódtak bilincseik, megtörtségük kivirágzott,

Ferenc közelében a dolgok szépek, szabadok, tágasak, nemesek lettek. Istene valódi gyermekeként, és előtörő lelki dicsőségének közelében máshonnan is a dolgokba hatolt valami Istenből. Ez a más valami viszont pontosan az volt, amire fájdalmasan és vágyakozva vágytak. Isten dicsősége, ami Ferenc révén behatolt a dolgokba, olyasmi volt, amit belülről eleve vártak, de nem tudták megadni maguknak.

Ez a kegyelem és a természet örök feszültsége és egymásra utaltsága. Amitől legbelsőjük kiteljesedett, és valóban önmagukká váltak.” Guardini szerint tehát Ferenc révén Isten dicsősége tudott behatolni a dolgokba és egészen új módon felragyogni a világban, mindez pedig Szent Ferencnek köszönhető, mondta a teológus előadó. Ferenc azt sugallja, hogy akinek van szeme arra, hogy meglássa Isten dicsőségét, az a dolgokban fölfedezi azt.

Görföl Tibor rávilágított: Romano Guardini teológiai esztétikájának – Joseph Ratzinger mellett – másik nagy örököse Hans Urs von Balthasar, aki így fogalmaz: „A középkorban a ferences teológia volt az első, amely újra fölfedezte a lét belső szépségét és transzcendentalitását.” Balthasar azt vallotta, hogy a lét nemcsak igaz, jó és egy, hanem szép is, és ezt a ferences teológia segítségével próbálta igazolni: „A metafizika területén elsőként a ferenceseknek volt bátorságuk ahhoz, hogy kimondják: maga a lét szép. Ahogyan korábban Platónnál, Plótinosznál, Dionüszosz Areopagitánál a létre vetett görög tekintetre volt szükség ahhoz, hogy felismerjék a lét eredendő szépségét, úgy a középkorban a ferences szív kellett ehhez.” Ami pedig a Naphimnuszt illeti, Balthasar így fogalmaz: „A szegényes ferences élet az isteni kegyelemnek és szeretetnek azt a dicsőségét dicséri, amely minden létezőn keresztül árad az ember felé, és a szegénység, amit Ferenc megtestesít, az Isten áradó szeretetével szemben tanúsított ellenállás lebontása.

A szegénység nem más, mint hogy az ember lebontja magában mindazokat a gátakat és ellenállási tényezőket, melyek szembeállítják Isten szeretetével”.  

Görföl Tibor Szent Bonaventura Itinerariumára is felhívta a figyelmet, amelynek végén a szerző arról beszél, hogy

Ferenc maradéktalanul egyesül Istennel mint a megfeszítettel, de emez egyesülés szempontjából a természet erői mellékesek. Mindazoknak, akik Ferencet valamiféle természetromantika zászlóvivőjének kívánják beállítani, érdemes odafigyelniük erre.

Több évszázadot előre ugorva az időben, a szónok rámutatott: a 20. században rendkívül népszerűvé vált az a gondolat, hogy az ökológiai válságot Szent Ferenc alakjával és a Naphimnusz szövegével hozzuk összefüggésbe. Lynn White történész 1967-ben megjelent tanulmányát sokszor szoktuk idézni ezzel kapcsolatban: „A Teremtés könyvében szereplő felszólítás: »Töltsétek be a földet, és uralkodjatok rajta!«, a középkorban és az újkorban felhatalmazást és lehetőséget adott az emberiségnek a természet kizsákmányolására. A kereszténységtől egyenes út vezet a természet kizsákmányolásához és az ökológiai válsághoz, mert az ember felhatalmazást kapott a természet fölötti uralomra, és ezt az uralmat a kizsákmányolás formájában valósította meg. Egyetlen kivétel volt a középkorban: Assisi Szent Ferenc. Ha tartózkodni akarunk a természet kizsákmányolásától, akkor térjünk vissza Szent Ferencnek az attitűdjéhez, ez lehet az egyetlen megoldás.”

Számosan reagáltak már erre a szövegre. Joánnisz Ziziulasz ortodox metropolita teológus, aki bár nem foglalkozott sokat a nyugati szentekkel, így Ferenccel sem, de ismerjük egy olyan írását, amelyben Lynn White-nak az ökológiai krízist a kereszténység számlájára író álláspontjával vitatkozik. Ezt olvassuk benne: „A Szent Eucharisztiának lényeges válasza van az ökológia kérdését illetően. Az Eucharisztia ünneplése során a kenyér és a bor formájában az Egyház felajánlja Istennek az anyagvilágot. Ebben a szentségben megszentelődik a tér, az idő és az anyag. Hálával felemeljük őket a Teremtőhöz, tudva, hogy ezek az ő nekünk adott ajándékai. Ünnepélyesen kinyilvánítjuk, hogy Istentől kaptuk a teremtést, és a teremtés papjaiként cselekszünk, felemelve a teremtést Isten szent életébe. Erről eszembe jutnak Assisi Szent Ferenc megkapó szavai, a Naphimnusz sorai. Palamasz Szent Gergely és más görög egyházatyák szerint a teremtést áthatja Isten jelenléte.

Minden Isten dicsőségét hirdeti, az ember pedig a teremtés papjává, az Istent dicsérő kozmikus kórus vezetőjévé válik.

Az emberiség helyének és az emberiség teremtésben betöltött helyének és küldetésének ez a felfogása és küldetése a keleti és a nyugati kereszténységben egyaránt megvan, és különösen fontos az ökológiai ethosz ápolásának szempontjából. (…) A teremtés papjaiként kell viselkednünk, akik visszaadják a teremtést Istennek, felajánlják neki saját ajándékát, és ebből a szempontból a Naphimnusz fontos üzenetet hordoz.”

Fotó: Fábián Attila; Kormány Gábor/Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 4-i számában jelent meg.