Minden tetőről lássuk Isten napját! – Tiszteletbeli kanonokká nevezte ki Varga Norbertet Erdő Péter

A szertartásra és az utána következő szentmise bemutatására – a bazilikában zajló felújítási munkálatok miatt – a szentélyben került sor. A papsággal együtt a jelen lévő hívek is a stallumban foglalhattak helyet, így még bensőségesebb közelségben vehettek részt az ünnepen.

A szertartás elején Mohos Gábor nagyprépost, az Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan tagjai és az ünneplők együtt hívták énekükkel a Szentlelket, majd Forgách Alajos őrkanonok felolvasta Erdő Péter bíboros, prímás főpásztori kinevező levelét, melyben ezt írta: „Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében végzett munkájának elismeréseként ily módon kívánom kifejezni hálámat és tiszteletemet azért a szolgálatért, amelyet a Főegyházmegye javára végez. Kérem az Úristent, jutalmazza meg mindazért, amit Isten Országának építéséért és a lelkek üdvösségéért eddig tett. Kísérje további életét Szűzanyánknak, a papok Édesanyjának pártfogása, Urunk bőséges áldása!”

„Nagy öröm és megtiszteltetés ez számomra. Az egyházmegye szolgálatára adtam az életemet, a főpásztor dönt a feladataimról, attól függően, hogy az Egyháznak, az egyházmegyének mire és hol van szüksége az én életemből és a szolgálatomból – fogalmazott Varga Norbert. – 2018 óta az érsek úr titkárának, irodaigazgató-helyettesének, majd irodaigazgatójának lenni az elvárások miatt sokkal nagyobb feladat volt, mint amit olyan fiatalon el tudtam képzelni. Egyszerre kellett bölcsnek, okosnak, tapasztaltnak, diplomatának lennem – de ezek szerint mégis sikerült ezt »megugranom«. Jó volt segíteni a paptársaknak, akár egy megértő szóval, vagy meglátogatni őket, ügyeiket vinni. Elérhető voltam, olyan személy, aki közvetítőként segíthette őket. Szerettem ezt, és ez hiányzik. De felismertem, hogy a kettőt együtt nem vagyok képes már tovább folytatni, mert vagy felelős lelkipásztor vagyok, vagy irodaigazgató. Én kértem a főpásztortól az irodaigazgató poszt alóli felmentésemet, így mostantól a két rám bízott plébánia, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-plébánia és a budapest-külsőangyalföldi Mária Keresztények Segítsége plébánia papi közösségének moderátora maradok.”

A Főszékesegyházi Káptalant, amelynek a valóságos kanonokokon kívül 12 tiszteletbeli tagja is van, az esztergomi érsekséggel együtt alapította Szent István király. A beiktatást minden alkalommal a kassai vértanúk – Szent Kőrösi Márk, Szent Pongrácz István és Szent Grodecz Menyhért – ünnepéhez kapcsolódóan tartják, hiszen Kőrösi Márk maga is ennek a testületnek a tagja volt, ereklyéik is a székesegyházban vannak.

Mohos Gábor rámutatott: „A Főszékesegyházi Káptalan gyakorlatilag szinte egyidős az egyházmegyével, nincs is más olyan testület, amely hasonló történelmi távlatokra nyúlna vissza. Az itt szolgáló papok hosszú sorába állunk be, és mindez arra hív bennünket, hogy az egész életünket helyezzük bele ebbe a távlatba. S ami igazán fontos, az az egészen átadottság az Isten számára. Ez a vértanúk legfontosabb üzenete: az életüket is képesek odaadni Jézusért, a hitükért, az Egyházért.

Maga a papi hivatás önmagában is önátadást, Istennek való szenteltséget hordoz magában, a kanonoki hivatás még jobban erre irányítja a figyelmünket.

De összekapcsol bennünket ezzel a székesegyházzal is, amelynek a kanonoki testülete vagyunk. Imádságos hivatást jelent ez, hiszen a kanonoki testületnek minden hónapban saját imaszándéka van, és mindazokért a közösségekért is imádkoznunk kell, amelyek ránk vannak bízva. A mai világban az Egyház tevékenysége sokszínű, látható, mennyi minden igényli az imádságos hátteret és milyen sok szándékra imádkozhatunk. Kívánom, Norbi atya, hogy ez a testületi tagság gazdagítsa az Egyházhoz tartozásodat, és Isten áldásaként bontakoztassa ki azokat a kegyelmeket, amelyeket kapsz, és ami rajtad keresztül azokra a közösségekre is kiárad, ahol szolgálsz.”

A segédpüspök beszéde után a beiktatandó Szentírásra tett kézzel elmondott hitvallása és eskütétele következett. A nagyprépost ezután átadta a tiszteletbeli kanonoki címmel járó ünnepélyes öltözéket, a lila színű mocétumot (a testet könyékig takaró, középen gombolt körgalléros liturgikus ruhát) és birétumot (fejfedőt), majd a kanonokok kórusában kijelölt helyére vezette. A jelenlévők háromszoros „Vivát!”-tal köszöntötték az új tiszteletbeli kanonokot. A szertartás a Te Deum eléneklésével zárult.

Ez követően az oltárra kihelyezték a kassai vértanúk ereklyéjét, és megkezdődött az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, szónoka pedig Válóczy József teológus, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, tiszteletbeli kanonok volt.

Pilinszky János Napló című versét idézve kezdte beszédét, amelyhez hozzáfűzte: „Ma, a vértanúkat ünnepelve, érhet minket is ítélet. Mint egy tükörben, nézhetünk az ő életük és haláluk történetébe, sorsukba; kérdéseket tehetnek fel nekünk, és a válaszok, amelyeket találunk, tükrözhetik, sugallhatják, inspirálhatják azt is, ami Isten ítélete – a szelíd bárány szelíd ítélete lenne ma felettünk.

Lelkiismeret-furdalást kellene éreznünk azért, mert nem lettünk vértanúk, vagy mert nem is feltétlenül vágyakozunk erre a sorsra?

Csele Sándor jezsuita atya Rómában tanult tanárnak, majd miután egy nyári szünetre a Német–Magyar Kollégiumba helyezték helyettes vagyonkezelőnek, »ottfelejtették« negyvenöt évre. Olyan feladattal kellett szembenéznie, amire nem volt felkészülve. Ő mégis gondviselésszerűnek élte meg, mert belőle nem lett vértanú. Ám az a hosszú idő, amit így eltöltött, mondhatni »fehér vértanúságban«, azt is jelentette, hogy az akkori, ideológiailag baloldali beállítottságú szakszervezettel vagy épp a maffiával is meg kellett küzdenie. Papként sem volt túl sok sikerélménye. Több párt ő adott össze, csakhogy ezekből a házasságokból elég sok végződött kudarccal. A Német–Magyar Kollégiumban mégis mindannyian szentként tiszteltük őt.

Az ő példája számomra azt tanítja, és oly módon tükör, hogy noha a vértanúságnak, az életáldozatnak lehetnek látszólag szelídebb formái, talán ezeket nem ússzuk meg. Lehet, hogy nem ördögtől való hálát adni azért, hogy a »véres vértanúság« nem köszönt be az életünkbe, ugyanakkor ez a szembesülés arra indíthat, hogy megfogalmazzuk, mi is a cél. Pilinszky Aranykori töredék című verséből idézve: »Minden tetőről látni a napot.« Behelyettesíthetjük ezt arra, hogy életünk épületeinek minden tetőjéről látni a napot, azokról is, amelyeket esetleg szívesen lebontanánk, vagy amelyeket eltakarnánk, amelyekre nem vagyunk büszkék. Hogy megadasson, hogy minden tetőről lássuk a napot, Istennek a Napját, amely az e versben megfogalmazott örömöt ígéri:

Mi készül itt e tenger ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti a szemem;
mi kívül izzott, belül a pupillán,
itt izzít csak igazán, idebenn!
A világ is csak vele fényesűl,
az örömtől, aminek neve sincsen.
Mint vesztőhelyen, olyan vakitó
és olyan édes. Úgy igazi minden.”

Az ünnepi szentmise végén Mohos Gábor a kassai vértanúk ereklyéjével adott ünnepélyes áldást, majd a jelenlévők elénekelték a Salve Regina kezdetű Mária-himnuszt.

Fotó: Merényi Zita

Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír