A Ciszterencián lehetőség nyílt TED-jellegű előadások meghallgatása mellett a kötetlen beszélgetésre, nosztalgiázásra és feltöltődésre is.
A telt házas rendezvény az ország minden tájáról Székesfehérvárra vonzott öregdiákokat és érdeklődőket egyaránt. Az eseményen részt vettek a kismarosi ciszterci monostor nővérei is.
A sok „hazatérő” ismerős arcot Brückner Ákos Előd OCist, a székesfehérvári ciszterci gimnázium spirituális vezetője köszöntötte.
Orosz Ágoston házigazdaként, a fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatójaként köszöntötte a Ciszterencia résztvevőit. Köszönetet mondott a szervező öregdiákoknak, és egyben hangot adott annak is, milyen nagy örömmel készültek erre a napra.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár megyei jogú város polgármestere ciszterci öregdiák is. Beszédében azt emelte ki, egy-egy ciszterci intézmény egy egész város karakterét és jövőjét tudja formálni, alakítani. Értékként mutatta fel, hogy az itt végzett diákok milyen sokféle módon kapcsolódtak be később Székesfehérvár életébe.
Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke beszédében kifejtette: „Egy olyan korban élünk, amikor az erkölcsi jó és az értékek relativizálása, éppúgy, mint a Szentlélek elleni bűn, azaz a megismert jó tagadása a mindennapok része lett. Innen nézve különösen fontos, hogy vannak olyan helyek, ahol alapvetés az, hogy egy Isten által teremtett világban élünk, olyan helyek, melyek képesek értékrendet is átadni. A Ciszterencia küldetése pedig éppen az, hogy akik egykor ezeken a helyeken végeztek, tudjanak kapcsolódni, az örökséget továbbvinni, mint kovász, mint világító jel, mint só, ami a romlástól megóv.”
Mi fán terem a mai gyerek? című előadásában Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója többek között Endrédy Vendel egykori zirci apát példáján keresztül fejtette ki, nem érhetjük be azzal, hogy elődeink a maguk korában a maguk harcait megharcolták, és a problémákra jó válaszokat adtak. Nekünk is fel kell ismernünk saját feladatainkat, amihez elsőként meg kell értenünk korunk kihívásait. Előadását egy Papp Miklós-idézettel zárta: „Aki egész nap szemez Krisztussal, az tudja közvetíteni a tekintetét.”
Ezt követően a nap folyamán tizenkét öregdiák inspiráló előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Szigethy Norbert a szakrális színházról beszélt, Cserkuthy Hanna a divattervezéstől a szellemi tulajdonvédelemig vezető útjáról, Turóczi Hajnalka arról, miként tehetünk valóban tudományosan megalapozott módon a mentális jóllétünkért, Gaál Richárd pedig a ciszterci gimnáziumból az érseki titkári szolgálatig vezető útját elevenítette fel a gondviselő Istenről szóló tanulságtételként.
Az előadások között bemutatkozott a Ciszterci Diákszövetség is. Pólya Viktor, a szövetség elnöke kifejtette, hogy a szövetség az iskolákkal és a renddel együttműködve lehetőséget nyújt szakmai kapcsolódásra, régi-új barátságok felelevenítésére, kialakítására, hogy a ciszterci öregdiákok érezzék, tudják, tapasztalják: egy nagy ciszterci családhoz tartoznak. Prezentációjának végén Őrsy László SJ (a jelenleg élő legidősebb) 103 éves ciszterci öregdiák, jezsuita szerzetes videoüzenetben üdvözölte a jelenlévőket, felszólítva őket: sose feledjék el iskolájukat, gyökereiket.
A napot az Ötvös András székesfehérvári öregdiák, a Vígszínház színésze által tartott irodalmi est zárta; a magyar költészet gyöngyszemeire Bach zenéje felelt. Késő este pedig a Kompánia Zenekar koncertjén vehettek részt az érdeklődők.
A program húsz öregdiák önkéntes munkájának, áldozatkész tenni akarásának volt a gyümölcse. A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. A harmadik Ciszterencia is nagy sikerrel ért véget, mert bebizonyosodott a mottóként választott hitvallás igazsága: „Mindenhol összetartozunk”.
Az előadások hamarosan megtekinthetők a Ciszterencia YouTube-csatornáján, illetve weboldalán.
Forrás és fotó: Ciszterci Diákszövetség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria