Ferenc pápa örömmel köszöntötte II. Tavadroszt, és kért minden jelenlévőt: „imádkozzon Istenhez, hogy áldja meg Tavadrosz pápa római látogatását, és oltalmazza az egész Kopt Ortodox Egyházat. Ez a látogatás is vigyen közelebb bennünket ahhoz az áldott naphoz, amikor egyek leszünk Krisztusban!”
Ferenc pápa teljes beszédének fordítását ITT olvashatják.
II. Tavadrosz pátriárka a kopt szent szinódus és az egész Kopt Ortodox Egyház nevében is jókívánságait fejezte ki Ferenc pápának, megemlékezve megválasztása tizedik évfordulójáról is. Megbecsüléssel szólt az egész világ javára végzett szolgálatáról és Krisztus áldását kérte az életére.
A pátriárka hálásan emlékezett a tíz évvel ezelőtti első találkozásukra a Szent Péter téren, amit testvéri szeretetben töltöttek együtt. Ennek jegyében tartják minden évben a kopt-katolikus barátság napját, a „Testvéri szeretet napja” mottóval. Minden évben felhívják egymást, írnak egymásnak, hogy megvalósítsák azt, amit János, a szeretett tanítvány így fogalmazott meg: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent.” (1Jn 4,7) Ezért
a szeretetet választották, még ha ez szembe is megy a világ önző szemléletével, azért, hogy Krisztus kérésére igazi keresztényekként éljenek, a világ pedig váljon emberibbé, és elhiggye, hogy az Isten szeretet.
Idén arról is megemlékeznek, hogy VI. Pál és III. Senuda ötven éve találkoztak, ami még jelentősebbé teszi az egyházaik közötti kapcsolatokat. Tavadrosz pátriárka megköszönte Ferenc pápa 2017-es egyiptomi látogatását, amely nagyon nagy áldás volt az egész ország számára. Akkor Ferenc pápa azt mondta: „Nem vagyunk egyedül ezen a lelkesítő úton, amely az élethez hasonlóan nem mindig könnyű, ám ezen keresztül az Isten arra indít, hogy haladjunk előre, a szeretet pedig sürget, hogy a mennyei Jeruzsálem élő képmásai legyünk.”
Haladjunk együtt az élet útján, szem előtt tartva, hogy az örök élet ígéretét kaptuk (vö. 1Jn 2,25). A pátriárka rámutatott: gyökereink és kultúránk különbségei ellenére egyesít bennünket a bennünk lakozó Krisztus szeretete, és apostoli atyáink és szentjeink serege vesz körül és vezet bennünket.
II. Tavadrosz megemlítette, hogy szerdán reggel érkeztek Rómába arról a földről, ahol Márk apostol prédikált és Alexandriában székesegyházat alapított, mely a világ egyik legősibb apostoli székhelye.
A kopt egyházból jöttem hozzátok, amelyet egy ősi prófécia alapított, egy prófécia, amely Izajás próféta könyvében található: »Azon a napon oltár lesz Egyiptom földjén és oszlop a határán«, később pedig a Szent Család látogatása szentelte meg ezt a földet.
Itt és innét terjedt el a keresztény szerzetesség olyan szentekkel, mint Antal, Makariosz és Pakhomiosz, akik inspirálták az alexandriai teológiai iskolát, mely világítótoronyként fénylett a történelemben.”
Végül Tavadrosz pátriárka elismeréssel szólt Rómáról, ahol Pál és Péter apostolok prédikáltak, akikre a tér oszlopai is emlékeztetnek, ahogy a Jelenések könyvében olvashatjuk: „A győztest oszloppá teszem Istenem templomában” (Jel 3,12). Arra kért mindenkit, hogy tartsanak ki hűségesen a hitben, gyengeségeik ellenére is győzzék le a világ gonoszságát és éljenek az atyáiktól megörökölt felelősségükkel.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: vatican.va
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria