„Húsvéthétfőn, a remény évében tért meg a Teremtőhöz Ferenc pápa, ami külön üzenettel bír számomra” – mondta válaszában a Sonline.hu-nak nyilatkozva Varga László püspök, aki szeretettel emlékezik vissza a Szentatyára.
Ferenc pápa nevezte ki a Kaposvári Egyházmegye élére Varga László püspököt, aki abban az évben járt Rómában a Szentatyánál, amikor bevezette a szegények világnapját, „amit megköszöntem neki, és meséltem neki a kaposvári Szent Fausztina Irgalmasság Házáról, aminek nagyon örült” – idézte fel a pápával való találkozását.
„Nagyon fontos volt számomra az a nyitás, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy »engedjétek ki Jézust a templomokból«. Vagyis azt kérte, hogy nyissunk az emberek felé, ezért nagyon hálás vagyok neki, de azért is, amit a szegény és a perem szélére sodródott emberekért tett” – emelte ki a kaposvári főpásztor.
Ferenc pápa érdemeit hosszasan lehetne sorolni – tette hozzá a megyéspüspök, aki nagyon kedvelte a Szentatya derűjét és az Egyház felé mutatott elkötelezettségét. „Hálás vagyok a Jóistennek, hogy nekünk adta ezt a lelkületet és elhivatottságot, amivel ő nemcsak az Egyháznak volt pásztora, de az Egyházon kívülieknek is utat mutatott” – fogalmazott Varga László püspök.
Varga László megyéspüspök április 24-én, csütörtökön 18 órakor a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban szentmisét mutat be Ferenc pápa lelki üdvéért.
Ferenc pápa 1936. december 17-én született Argentína fővárosában, Jorge Mario Bergoglio néven. 2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 88 éves korában költözött haza az Atyai házba.
Forrás: Kaposvári Egyházmegye; Sonline.hu/Koszorus Rita
Fotó: Kaposvári Egyházmegye; Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria