Mindig lehet fokozni a jót – Meglátogattuk a Szentjánosbogár-tábort Kerepesen

Kerepes, római katolikus templom és művelődési ház. Talán nem is jó helyen járok? Hirtelen elsöprő nevetés, majd taps hallatszik a művelődési házból, ahol 90 gyerek és a szállásadóik együtt nézik a színdarabokat, melyeket a bogárcsoportok készítettek. Levegő már alig; élet, vidámság, figyelem, öröm annál inkább van a nagy teremben. Kint 38 fok. A hatalmas taps után Gintner Kinga, a táborvezető még eligazítja a kis bogarakat, majd hatalmas rajzás indul meg a templom felé a missziós misére.

Mielőtt átmennénk a templomba, árnyékba húzódunk Leventével, Fannival és Kingával, hogy néhány szóban megosszák velem élményeiket.

Tánczos Levente 12 éves, de már ötödszörre van táborban. „Az első bogártáborból is vannak barátaim, akikkel tartom a kapcsolatot. A csoportos beszélgetések, a hálaadás tetszik a legjobban. Minden tábornak van egy témája, most a hősökről beszélgetünk a kiscsoportokban, ahol tízen vagyunk, fiúk-lányok vegyesen.

Nekem az anyukám a hősöm, mert benne mindig megbízhatok, és soha nem akar nekem rosszat. A többiek általában szuperhősöket mondtak, Batmant, Pókembert.”

Fehér Fanni először vesz részt a táborban, 15 éves, a bérmálkozásra készülők csoportjával érkezett. Számára is fantasztikus élmény, ahogyan a csoportos beszélgetéseken megnyílnak egymás előtt, megbíznak egymásban, pedig nem ismerték egymást korábban. „A fényforrás volt a témánk, azaz hogy miből tudunk erőt meríteni a hétköznapokban. Rácsodálkoztam, mennyi minden ad erőt az életemben, csak fel kell ezeket ismerni. Ha például gyerekekkel vagyok, az mindig feltölt, hiszen ők még feltétel nélkül tudnak szeretni, tiszta szívűek. A 14-15 éves kor nem könnyű, ebben az életszakaszomban sok kérdésem van, amelyekre választ kaptam itt.

A tábor a hitemet is megerősítette. Egyik nap kikapcsoltam a telefonom, a Tik-Tokot is letöröltem, mert úgy éreztem, nem kell nekem a digitális média.”

Damó-Csorba Kinga tapasztalt csoportvezető, 10 évesekből álló csoportot kapott idén. „A bogártáborban egy másfajta szeretet tud kibontakozni a gyerekekből és a vezetőkből is, ami a mindennapokban nem annyira jellemző. A jó oldalukat szeretjük ki belőlük.” Talán meglepő vagy szokatlan, de amikor a gyerekek megérkeznek egy településre, elküldik őket egy térképpel a kezükben, hogy hívják meg az embereket a missziós misére. Ez azonnal összerántja a csapatot, és a későbbiekben is mindennap meg kell oldaniuk valamilyen feladatot közösen, a Jóisten bevonásával. Levente elmondja: nagyon izgalmas volt, amikor becsöngettek a házakba. Nem volt jó érzés, amikor visszautasították őket, de olyanok is akadtak, akik megígérték, hogy eljönnek a misére.

Erre a missziós misére már éppen készülődnek is a ministránsok, diakónusok és Hiba György jezsuita, aki a kerepesi tábor papja. A gyerekek fehér szentjánosbogaras pólóban ülnek az első padokban, a zenekar előttük, a helyi hívek és a meghívottak pedig a hátsó padokat és székeket töltik meg. Nyüzsgés és izgatott készülődés tölti be a Szent Anna-templomot.

„Nagy öröm, hogy ennyire tele van a templom.

Itt lehet látni, hogy az Egyház él, az Egyház mi vagyunk, és élő kövekből épül fel a templom”

– köszöntötte a jelenlévőket Hiba György Szent Tamás apostol, a nagy kételkedő ünnepén, majd hozzáfűzte: lehet kételkedni, csak mindezt az Úrral tegyük.

Hiba György beszédében elmondta: Szent Tamás egy a tizenkettő közül. Nincs ott a közösségben, amikor megjelenik Jézus, így neki a közösség tanúságtétele marad, ami nem győzi meg. Mivel nagyon őszinte, kimondja, hogy neki ez kevés. Jézus ezt elfogadva megmutatja neki a sebhelyét. A személyes találkozás annyira megérinti Tamást, hogy ő is beleáll a hívásba, az apostolkodásba. „A Bogár is olyan közösség, ahol vannak tanúságtevők. A ti tanúságtételetek lesz erő azoknak, akik még nem képesek hinni” – tette hozzá.

Ezt követően három fiatal beszélt arról, mit jelent nekik ez a közösség és a hit. Ádám elmondta: amikor először járt bogártáborban, volt benne félelem, de ahogy kialakult a közösség, mindez elillant. Most, hogy másodszor van táborban, a csoportvezetőitől olyan szeretetet tapasztalt meg, amely megmutatta, hogy

mindig lehet fokozni a jót még jobbra, még jobban el lehet mélyülni a hitben, még inkább meg lehet ismerni Jézust.

„A közösségben mindig számíthatunk egymásra, megoszthatjuk egymással a hibáinkat, gyarlóságainkat is, és jó kedvvel, feltöltődve, új emberként megyünk haza.”

Lilla még kicsi volt, amikor öt éve megismerkedett a „bogárral”. Azóta megértette, hogy a táboroknak mi a lényege: hogy szentjánosbogárként terjesszék a fényüket a világban. „A szentmiséken, közös éneklésekben, beszélgetésekben, játékokban annyi örömöt kapunk, hogy sugárzik belőlünk a boldogság. Amikor hazamegyünk, ott is terjeszteni tudjuk ezt, át tudjuk adni az örömünket és a szeretetünket másoknak is.”

Mielőtt Boti, az egyik csoportvezető beszélt volna, hatalmas tapssal és ujjongással köszöntötték azokat, akik a gyerekek hét eleji meghívására jöttek el a szentmisére.

Boti elmondta, hogy 2016-ban, amikor „bogaras” lett, épp bekerült egy állami iskolába. Sokat jelentett neki, hogy a lelki napokon megtapasztalta, mennyi olyan fiatal van, aki hasonlóan gondolkozik, mint ő. Csoportvezetőként szeretné most visszaadni, amit akkor kapott, és ha igazán belegondol, miért is vállalta ezt a feladatot, akkor arra jut, hogy ennél nem is lehetne jobb dolga. „Akár gyerekként, akár vezetőként vesz részt az ember egy ilyen táborban, világító fénypontként megy haza.”

A Miatyánknál összekapaszkodott az egész templom,

majd a kiengesztelődés előtt a bogarak egy szép éneket énekeltek arról, hogy a kegyelem és a béke hordozói szeretnének lenni mind. Mint ez is, a szentmise többi éneke is a saját Szentjánosbogár Énekeskönyvből hangzott el, amelyben bőven akadnak még a hetvenes években komponált énekek is.

A szentmise végén váratlanul – Gintner Kinga, a táborvezető kérésére – a kis bogarak mind felálltak, hátra fordultak és – kezüket áldásra emelve – ároni áldást énekeltek  a szállásadóiknak, a kerepesieknek, majd dübögve, ujjongva, tapssal köszönték meg, hogy befogadták őket. Szem nem maradt szárazon, hiszen nem mindennapi dolog ennyi gyerektől áldást kapni felnőttként. Hirtelen indíttatásra aztán a kerepesiek is elénekelték ugyanezt az áldást a gyerekekre.

Különböző generációk kegyelmi találkozása volt ez, ritka pillanat, aminek hatása alól nem nagyon lehetett szabadulni.

Brancsné Mészáros Andrea most tapasztalta meg először, milyen szállást adni gyerekeknek. Még mindig a könnyeivel küzd, annyira örül, hogy annak idején igent mondtak erre a családjával. „Amikor Huszár Attila diakónus először hirdette Szilasligeten, hogy Szentjánosbogár-tábor jön Kerepesre, hazamentünk, és ebéd közben megbeszéltük, hogy biztosan szállásadók leszünk.

Mindig szerettünk volna gyerekeket befogadni. Hogy mekkora ajándékot kapunk ezáltal mi, akkor még egyikünk sem sejtette.

A nappaliban kihúztuk az ágyat a vendégeinknek, alaposan kitakarítottunk. Nagyon jó volt gondoskodni a fiúkról. A férjemmel meséltünk nekik is, ahogyan a saját gyerekeinknek is szoktunk, és esténként együtt imádkoztunk. Még csak most kezdődik a nyár, de úgy érzem, a leendő utazások sem tudják majd felülmúlni ezt a befogadásélményt.”

Vaszil Nóra is az egyik kerepesi szervező, ahogyan a bogarak mondják: „helyi nehéztüzérség”. Őt Huszár Attila diakónus kereste meg, hogy segítsen a szervezésben a férjével. Négy fiuk közül kettő bogár, így ismerték már a közösséget, és maguk is szállásadók. „Tudtuk, hogy ez egy nagyon jó dolog, ami Kerepesen történhet, így beálltunk Attila mögé. Itt és Szilasligeten van egy összetartó közösségünk, egy emberként ugrunk, ha bármi adódik, így közülünk is sokan jelentkeztek szállásadónak. Nem nagyon kellett győzködni senkit, sőt a végén öt családnak nem is jutott gyerek.” Nórát is meglepte a mise végén a gyerekek áldása, hatalmas szeretetet érzett, és a Szentlélek jelenlétét. „A művelődési házban a kisebbek a hősökről, a kamaszok a fényről tartottak kis ötperces színdarabokat. Mindegyik nagyon kreatív és zseniális volt. Felpezsdítette a tábor a várost, életet hozott ide.”

Kingával van még egy kis időnk, hogy kettesben beszélgessünk. A táborozók hazamentek a családokhoz, ott vacsoráznak, majd jönnek vissza az esti tábortűzre a plébánia udvarára a szállásadóikkal együtt. Kinga elmondja, a gyerekek egyáltalán nem nyílnak meg maguktól, különböző technikákat kell alkalmazni, hogy közeledjenek egymáshoz. „Most 10 éveseket vezettem, a fiúk és a lányok először sokat veszekedtek. Gyuri atya segítségét kértem. Beszéltünk a fiúkkal, mit nem értenek a lányokban, a lányokkal pedig arról, mit nem értenek a fiúkban, hiszen sokszor a nem értésből adódik a harag. A gyerekek ezután egymáshoz is odamentek, ítélkezésmentesen beszélgettek egymással.” Ez aztán mindenkinek ahaélményt jelentett, ami után már barátságosan játszottak együtt. „Egy televíziós vitát szerveztünk a csoportnak az állatvédelemről és az erdőgazdálkodásról, lányok és fiúk teljes egyetértésben játszottak, feloldódott a kezdeti feszültség. Ráadásul a művelődési házban egy olyan darabot mutattak be, ami a konfliktuskezelésről szólt. Maguktól találták ki a témát, és önállóan hozták létre az előadást egy óra alatt.”

Huszár Attila az egyik helyi szervező, diakónus. A fiai már harmincasok, 8 és 10 éves koruktól jártak Bogár táborba, így most már az unokája van itt. „Az első tábor előtt megígértem a fiaimnak, ha nem érzik jól magukat, bármikor hazajöhetnek. Hazatérve azonban azonnal be kellett írni a jövő évi tábor időpontját a naptárba, hogy mindent ahhoz igazítsunk.” Mivel szerették volna viszonozni azt a sok jót, amit kaptak, néhány éve Attila Csömörre is szervezett Szentjánosbogár lelki napokat, ahol ők is befogadtak gyerekeket. „Diakónusként Kerepesre és Szilasligetre disponált a püspök atya. Most sikerült megszervezni a helyiek segítségével, hogy itt lehessen a tábor, mindenki beleállt ebbe az ügybe.”

Általában minden táborban van pap. A váci egyházmegyés újmisés Finta Zsolt például a Bogár-lelkiségben nőtt fel. Hiba György másodszor van papként táborban, máskülönben lelkivezetőként dolgozik Dobogókőn. A Szentjánosbogárral 16 éve, novíciusként találkozott először. „A játékpedagógia nekem távoli volt. Mivel felnőttként jöttem vissza az Egyházba, sokáig nem éreztem a helyem a Bogárban.” Két éve azonban megérett benne, hogy segíteni szeretne a bogaraknak. Mint mondja, önfeledtséget jelent a gyerekekkel és a fiatalokkal való együttlét, ekkor megváltozik az idő és a tér, és a felszabadultságból ő is tud táplálkozni. „Reggelenként van egy impulzus nevű alkalom a templomban, szentmise, este pedig záró ima. A táborzáró ima után még a vezetőknek is van egy közös imaalkalma – sorolja a tábori feladatait. Gyuri atya hatéves tanári tapasztalata alatt megszerette a gyerekek világát, még a fegyelmezést is, amire szükség van, hiszen a fiatalok keresik a határokat.

Négy gyerek- és három kamaszcsoport van most Kerepesen. A fantáziadús nevű csoportok mindegyikét ketten vezetik, olyanok, akik komoly képzésen sajátították el a „bogárpedagógiát”. Ezeken évente 20-30 vezetőt képeznek, majd tapasztalt csoportvezetők mellé osztják be őket, akik szível-lélekkel mentorálják őket. Most a kerepesi táborban öten is vannak, akik debütálnak csoportvezetőként.

Gintner Kinga 2012-től tíz éven keresztül volt csoportvezető, ez most már a harmadik tábor, amelynek az irányítását rá bízzák. Most a legkisebbek a Benjamin csoportban 8 évesek, a többiek pedig általában 10 és 16 év közöttiek. Öt helyszínen párhuzamosan zajlanak a táborok: Szentgotthárdon, Taksonyban, Jászfényszarun, Bólyban és Kerepesen; egyes helyszíneken 100 kisgyereket is fogadnak. Nagy élmény lehetett, amikor a különböző táborokból online bejelentkeztek a bogarak, és integettek egymásnak a képernyőn keresztül.

Utolsó este, tábortűz a helyiekkel. Érezni, hogy túlcsordulóan gazdag és szép tapasztalatokat szereztek a gyerekek, feltöltődtek lelkileg, és boldogan térnek haza, már más emberként, új barátságokkal, nagyobb hittel és kiépült bizalommal.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír