Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei közösség nevében Borbáth Éva Krisztina elöljáró köszöntötte a főpásztort, aki a szentmise homíliájában Szent Ferenc stigmatizációjának ma is aktuális, hozzánk szóló üzenetéről elmélkedett.
A főpásztor sebeink valóságáról, mint életünk legkülönlegesebb részéről szólt.
Mindnyájan sebzettek és sebezhetőek vagyunk, hordozzuk a bűn és a szeretet sebeit.
Van, hogy büszkék vagyunk a sebeinkre, mert a szeretet útján szereztük, vagy épp szégyelljük, mert a gyengeségünket mutatják.
Jézus Krisztus a feltámadás után megjelent az apostoloknak, levetve megáról minden emberi gyengeséget, nyomorúságot és vonatkozást, kivéve egyet, a keresztre feszítés sebeit. Szent Tamás apostol csak ezeket látva és érintve tudott hinni Jézus Krisztus feltámadásában (vö. Jn 20,19–31) – idézte fel az evangéliumi szakaszt a püspök.
Majd kiemelte, az emberi szívben jelen van a vágyódás és késztetés arra, hogy megmutassuk másoknak a sebeinket. Mi megmutattuk-e már valakinek a sebeinket, akár mások okozták nekünk, akár mi okoztuk magunknak, akár büszkék vagyunk rájuk, mert a szeretet útján és szolgálatában szereztük, akár szégyelljük, mert a gyengeség pillanataiban tettünk szert rájuk? – tette fel a kérdést a püspök. – Az igazi szeretet akkor van jelen és azzal, amikor és akinek meg merjük mutatni a sebeinket.
Így teszünk a szentgyónásban is, amikor Isten elé járulva megmutatjuk azokat a gyengeségeinket, melyeket mi magunk nem tudunk meggyógyítani – mutatott rá Felföldi László.
Akiket legjobban szeretünk, azokat tudjuk a legjobban megsebezni, és akik minket a legjobban szeretnek, azok tudnak minket a legmélyebben megbántani.
Meg kell tanulnunk a sebek ellenére szeretni a másikat, mert ez a szeretet biztonsága, az élet, a család, a hitvesi szeretet békéje és ereje.
A püspök arról is szólt, hogy vannak, akik csak a saját sebeikkel törődnek, csak azokra figyelnek és folyamatosan panaszkodnak megsebződöttségük miatt. Ők emiatt nem tudnak szeretni. Helyére kell tenni ezeket a sebeket – figyelmeztetett a püspök –, mert életünk nagy titka, hogy a sebeinken és a keresztjeinken túl tudjunk szeretni.
Meg kell tanulni, hogy saját sebeink ne akadályozzanak meg a szeretetben.
Szent Ferenc a stigmatizációjától kezdve hordozta a szeretetnek, az emberségnek a sebeit és ezek nem akadályozták meg őt az isten- és emberszeretetben, sőt a mindennapokban erősítették.
Sebekkel élünk és szeretünk; aki nem mutogatja, annak is van. Sokan vannak, akik derűsen, mosolyogva szép szeretetben élve hordozzák sebeiket, és sokszor csak véletlenül tudjuk meg, hogy mekkora áldozatokat hordoznak. Nagyon nehéz a saját sebünket egyedül gyógyítani, de közösségben gyógyulni fognak. Szeressük egymást a sebeink ellenére is, mert csak egymás sebeit tudjuk gyógyítani. Ne engedjük, hogy sebeink a hétköznapokban megakadályozzanak az emberi szeretetben – hangzott a főpásztori buzdítás .
Szent Ferenc megtérése első pillanatától haláláig lángoló áhítattal és tisztelettel övezte, szóval és cselekedettel hirdette a megfeszített Krisztust. 1224-ben, két évvel halála előtt elvonult Alverna hegyére, hogy ott Szent Mihály tiszteletére negyven napos böjtöt tartson. Szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, amikor imádságba merült, egy szeráf alakjában megjelent neki a megfeszített Krisztus: „Örvendett annak a kedves tekintetnek, amellyel Krisztus őt nézte, de a keresztre feszítés a résztvevő fájdalom tőrével az ő lelkét is átjárta.” A látomás után vette észre, hogy testén viseli Krisztus öt sebét. Igyekezett ezeket elrejteni, de nem sikerült. Több tanú is bizonyította, hogy látta kezein, lábain és oldalán a be nem gyógyult sebeket. Szent Ferenc az első az Egyház történetében, akiről tudjuk, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria