Mindörökké Isten szeretetében – Emlékmisét mutattak be a Vatikánban XVI. Benedek pápa tiszteletére

Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa halálának második évfordulóján a Szent Péter-bazilika altemplomában gyűltünk össze, hogy szentmisét ünnepeljünk, és a mennyei Atyához hazatért elhunytat különleges módon imáinkba foglaljuk, és hogy hálával az életéért és tevékenységéért megemlékezzünk róla.

Joseph Ratzinger 1927-ben, nagyszombat napján látta meg a napvilágot. Hogy életét ily módon „már a kezdetektől fogva a húsvét titka járta át”, mindig hálával töltötte el; „csak az áldás egy jele lehetett”. Joseph Ratzinger a nagyszombat titkában „emberi életünk lényegét” ragadta meg, „amely még várakozik húsvétjára, és amelyet még nem tölt el a teljes isteni fény, de már reményteljesen közeledik hozzá” (J. Ratzinger: Életutam – XVI. Benedek pápa önéletírása [Aus meinem Leben – Erinnerungen 1927–1977, Stuttgart 1998] 8).

Húsvét misztériumának fényébe teljesen a második, az örök életre való születése napján, 2022-ben, a számára mindig oly értékes karácsony időszakában lépett be XVI. Benedek.

Isten rendelése szerint az üdvösségtörténet adta meg Joseph Ratzinger életének külső keretét – legfőképpen a belső, teljesen a keresztény hit misztériumának szentelt lelkiéletére vonatkozólag.

A hit titkából élt, azt hirdette szilárd hittel, és tárta fel előttünk teológiai tisztánlátással.

Gyönyörű egybeesés, hogy Egyházunk liturgiájában szilveszter napján János evangéliumának prológusa szerepel. Ez a Logoszt, az Igét – „aki Istennél volt és Isten volt az Ige” – dicsőítő himnusz a keresztény hit legbelső magjának foglalata. Joseph Ratzinger – XVI. Benedek – egész életében erről elmélkedett, és ezt tárta fel számunkra. Teológiai gondolkodásában mindig Isten Igéjéből indult ki, ahogyan a Szentírásban szerepel, és az Egyház hagyományában végigvonul a történelmen. Az élő Isten Igéjében találta meg azt az igazságot, amelyre az emberek a szívük mélyén vágynak.

Az Isten Igéjének igazságához való következetes igazodásával XVI. Benedek pápa hitelesen beszélt nekünk arról, hogy mi az emberi élet értelme. Mert amit János evangélista „Igének” nevez, az „értelemnek” is fordítható: „Kezdetben volt az értelem. Az értelem Istennél volt, és Isten volt az értelem”. Ez választ ad a mindenkori embert foglalkoztató kérdésre, hogy mi az életünk és a világ értelme. Ha az értelem maga Isten, akkor az értelem csakis „megadatik”, ajándékba kaphatjuk, kegyelemből.

Az „Ige”, Isten „értelme” áll XVI. Benedek pápa életének és munkásságának középpontjában. Ez az Ige azonban nem elvont, s nem puszta elmélet – az evangélium azt mondja erről az Igéről, hogy „testté lett és közöttünk lakott”.

Isten Igéjének tehát konkrét arca van, ránk tekint, tekintélyt ajándékozva nekünk, amely emberi méltóságunk alapja. És ezért ennek az arcnak neve is van: a Názáreti Jézus, Emmanuel: „Velünk az Isten”. Benne maga az Isten mutatta meg az arcát, és adta nekünk, embereknek a szeretetét.

Ebből megértjük, hogy XVI. Benedek számára a Logosz, Isten Igéje szorosan összefonódik a szeretettel: Isten (maga a) szeretet – „Deus caritas est”. Isten szeretete az igazi oka annak, hogy az emberi életben soha nem a „halál(é)” az utolsó szó. Az utolsó szó sokkal inkább Isten szeretetéé. Mi emberek így nem múlhatunk el, nem semmisülhetünk meg a halállal, mert Isten ismeri és szereti a teremtményeit. Az emberi szeretet is az örökkévalóságra vágyik, elpusztíthatatlannak van tervezve – mintegy kiáltás a végtelenségért. Ám önmagától nem képes örökkévalóságot adni az emberi szeretet. Isten határtalan és végtelen szeretete az, amely az örökkévalóságot nemcsak akarja minden emberi lény számára, hanem adja is azt; aki maga az örökkévalóság.

Isten szeretete tesz minket, embereket halhatatlanná, és Istennek ezt az örök életet adó szeretetét nevezzük mennyországnak. A mennyben lenni azt jelenti, hogy örökké együtt lehetünk az élő Istennel, és az ő szeretetének végtelen tengerében mozoghatunk. (...) Ha van hely számunkra Istenben, akkor a mennyben minden más ember számára is van hely. Mert ha a mennyország azt jelenti, hogy a felmagasztalt és tökéletes Krisztusban élünk, akkor abban minden ember benne van, akik együtt alkotják Krisztus testét, és akik nem egyszerűen egymás mellett vannak a mennyben, hanem együtt és Krisztussal közösségben vannak a mennyben. Benedek pápa számára a mennyország tehát alapvetően közösségi valóság (...).

XVI. Benedek pápa legfőbb célja az volt, hogy Istent állítsa a középpontba. Egy olyan korban, amikor Istent sokan idegennek és feleslegesnek tartják, és süketség tapasztalható Isten iránt, arra emlékeztetett, hogy itt az ideje, hogy Istenről gondolkodjunk. A Szent Péter katedráján ülő hűséges teológus számára az volt a legfontosabb, hogy a mai kor emberének lehetővé tegye, hogy újra közelítsen Istenhez, az ő igazságához és szépségéhez. (...)

Akit Isten szeret, azt részesíti önmagából, az ő örökkévalóságából. Isten megvallása az örök életbe vetett hithez vezet. Mert ha nem lenne válasz az ember istenkeresésére, a halál végül kegyetlen rejtély maradna.

Ám ha Isten valóságos, mégpedig az az Isten, aki karácsonykor emberré lett és megmutatta nekünk arcát, akkor van örök élet, és akkor a halál nem a vég, hanem átmenet az élő Istenhez.

A keresztény hit fényében az örök élet nemcsak a halálunk után kezdődik, hanem már most, földi életünkben, ha Isten jelenlétében élünk (...). A legmélyebb és legszebb bepillantást az Eucharisztia ünneplésében kapjuk, amely mint „pharmakon athanasias”, a „halhatatlanság orvossága” az örök élet előképét, előtapasztalatát adja. Parúzia, az Úr eljövetele, és egyúttal előretekintés a hozzá való végső megérkezésünkre.

Ez a „már és még nem” nagyon mélyen és szépen fogalmazódik meg Aquinói Szent Tamás Adoro te devote című eucharisztikus himnuszában: „Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt! / Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik? / Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat, / leljem szent fényedben boldogságomat!” (Babits Mihály fordítása – a szerk.).

XVI. Benedek pápa számára ez az eucharisztikus vágyakozás már beteljesedett, amikor

a szentek közösségében részesülhet a menyegzői lakomában, és szüntelenül kimondja földi életének utolsó szavát: „Uram, szeretlek”.

Mi azonban még mindig az örökkévalóság előudvarában élünk, és XVI. Benedek pápa élete és munkássága iránti köszönetünket az Egyház nagy hálaadó imájába, az Eucharisztiába foglaljuk, amelyet abban a vágyakozásban ünneplünk, hogy előttünk is feltárul az a rejtett ragyogás, amelyet János evangélista a karácsony titkaként megfogalmazott, és amelyet XVI. Benedek pápa életével tanúsított: „És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Fordította: Gátas Judit

Magyar Kurír