Mindszenty-kilenced kezdődik Európa és a világ békéjéért

Hazai – 2023. március 6., hétfő | 18:45

A budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban működő Robert Schuman Imakör és a bécsi Collegium Pazmanianumhoz kötődő Mindszenty József Imakör tagjai nagykilencedre hívják mindazokat, akik Európa és a világ békéjéért szeretnének imádkozni. A közös kilenced keretében március 15. és november 15. között havonta hívják közösségbe a békéért imádkozókat.

Az egymással lelki rokonságban álló két imaközösség 2022-ben hasonló szándékra végzett közös imakilencedet. Akkor a résztvevők a kilenc imaalkalom során Robert Schuman közbenjárását kérték Európa és a világ békéjéért.

A francia kereszténydemokrata politikus, az európai egység alapító atyja arra hívta fel az emberek figyelmét, hogy Európa békéje a világbéke kulcsa.

Az imádság arra is lehetőséget nyújtott, hogy betekintést nyerjenek Robert Schuman munkásságába és abba a lelkiségbe, amellyel hathatósan előmozdította a békét és kiengesztelődést kora Európájában.

A kezdeményezés – mivel online térben szerveződtek az alkalmak – határokon átívelő módon egyesítette a világon élő magyar testvéreket; a résztvevők így nemcsak határon innen, hanem határon túlról is, többek között Bécsből és Kanadából is be tudtak kapcsolódni a békéért mondott novénába. Az imaalkalmakat Varga János atya, a bécsi Pázmáneum rektora kísérte.

Ennek hagyománya idén is folytatódik.

Mindszenty József bíboros lelki közelségébe hívják az imádkozni vágyókat a nagykilenced idejére, hogy egyre mélyebben megismerhessék őt és életszentségének egyes momentumait. Mindszenty bíboros Robert Schumanhoz hasonlóan a béke apostola volt. Imádságra buzdító szavai ma is szívünkben visszhangoznak:

Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől.”

De idézhetünk egy fontos részletet a püspöki kar 1946 karácsonyán a békéről írt körleveléből is, amelyet Mindszenty bíboros elsőként írt alá: „Ha már a földi remények megint így elhervadtak, a békét ott kell keresnünk a Béke Fejedelménél és a Béke Királynőjénél. Keresnünk, sürgetnünk, kérnünk kell érte szünet nélkül (ApCsel 12,5), amíg meg nem kapjuk, amíg meg nem találjuk, és amíg a béke országa meg nem nyílik nekünk (Mt 21,23). Mi, hívők vegyük kezünkbe a béke szent ügyét, úgyhogy ostromoljuk meg az eget milliók és milliók alázatos, állhatatos imádságával és imádsággal egészen átitatott élettel.”

A Robert Schuman Imakör által szervezett Mindszenty József-nagykilencedre a robertschumanimakor@gmail.com e-mail-címen lehet jelentkezni március 12., vasárnap éjfélig. Lehetőség van online módon havonta részt venni a közös imában. A kilenced egyes imaegységei természetesen önállóan is végezhetők, ezek szövegét kérés esetén a szervezők havonta előre megküldik.

Forrás: Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria