Miskolcról Máriapócsra – Papnövendék-jelöltek zarándokoltak Máriától Máriához

Hazai – 2024. május 17., péntek | 12:01

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola propedeutikus (előkészítő) évfolyamos hallgatói Miskolcon töltik a tanévet. Idén tíz fiatal végzi tanulmányait az úgynevezett „Kármelben”, akik május 1-jén gyalogos zarándoklatra indultak elöljáróikkal, hogy öt nap alatt eljussanak Miskolcról a máriapócsi nemzeti kegyhelyre.

A zarándoklatot átszőtte a vihar lecsendesítésének története (Mt 8, 23–27), amelyhez Orosz István, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet propedeutikus elöljárója minden reggel más szempontot adott. A nap folyamán a fiatalok ezekről elmélkedtek. Este imádsággal keretezett beszélgetésben elmondták egymásnak, miféle viharokat éltek át saját életükben ez idáig, s milyen jelenlegi „viharokkal” küzdenek.

Téma volt, hogy Jézust hogyan, mivel, mikor „keltik fel”, mibe vonják be, miben akarják, hogy mellettük álljon. Jézus tanítványaihoz intézett szavai alapján szóba került, miben éreznek gyávaságot, kicsinyhitűséget a résztvevők. A lecsendesített tenger bibliai mozzanata kapcsán beszélgettek a csendről. Az utolsó kérdés pedig az volt: kicsoda nekem Jézus?

Az összesen 130 kilométeres út során sok-sok beszélgetésre, egyéni és közös imádságra volt lehetőség, de az irgalmasság cselekedeteire is, hiszen fáradságos erőfeszítés ekkora távolságot megtenni.

Vízhólyagok, gyulladt körömágy, izomgörcs és egyéb fájdalmak nehezítették az utat. Ezért hála illeti mindazokat, akik befogadták, felüdítették a csoportot.

Sajópálfalán Kiss Attila atya és családja fogadták be őket, valamint munkatársaik, és Fekete Zoltán polgármester, aki el is kísérte egy darabon a zarándokokat.

Egy vecsernye és egy utrenye erejéig a Kenethozó asszonyokról elnevezett női monostor vendégei lehettek a kispap-jelöltek.

Bekecsen Szabó Roland atya várta a gyaloglókat. Bemutatta a templomot, és a helyi közösséggel együtt Parakliszt imádkoztak. A szálláshelyen Bodnár László polgármester is meglátogatta a csapatot. A helyiek finom süteményeiből másnapra is maradt. Mónika tisztelendő asszony a parókiára hívta meg a péntek reggel továbbindulókat.

A következő szállás a tiszalöki általános iskolában, a tornateremben volt, hála Cserés Csaba igazgatónak, aki a közeli idősek otthonában vacsorát és reggelit is biztosított a fiúk számára.

Az utolsó este Nyíregyházán szintén remekül sikerült, Polgári Bence prefektus a szállást biztosította, Kondás Sándor atya és felesége grillpartira várta a megfáradt csapatot.

A vecsernyén találkoztak Szocska A. Ábel megyéspüspökkel, aki csatlakozott a vacsora idejére, sőt vasárnap a Nyíregyháza - Napkor szakaszra. A Szent Liturgiát is együtt ünnepelték.

Máriapócson Mosolygó Péter kegyhelyigazgató fogadta a fáradt csapatot. Az Istenszülőt Paraklisszal köszöntötték a zarándokok, majd értékelve az eltöltött öt napot, hosszasan beszélgettek.

A zarándoklatról készült teljes beszámoló ITT olvasható. 

Szöveg: Orosz Rita

Fotó: Gulyás Patrik, Tóth Balázs, Orosz Rita

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria