A missziós plébániákon a plébánost egy munkatársi csapat veszi körül, akik a környező településeken segítenek megszervezni a lelkipásztori ellátást és a közösség életét. A képzés tematikája ezen az alkalmon a működéshez szükséges emberi erőforrás megszólítására, mozgósítására, valamint a munkatársak közti kommunikációra, együttműködésre épült.
Közös imádság után a kilenc missziós plébániai egység 56 településéről érkező közel 60 résztvevőt Paszternák Tamás általános helynök köszöntötte, majd bemutatta Kovács Zsolt ifjúsági lelkészt és munkatársait, akik azzal a céllal érkeztek, hogy megtalálják a metszéspontot az ifjúság és a missziós plébániák közti együttműködéshez.
A kezdeti ráhangolódás után a Bizony, Isten! 2025. november 20-án megjelent adásából következett egy rövid részlet, amely néhány, a találkozón képviselt plébánia működését mutatta be, és azt, hogyan igyekeztek alkalmazkodni a papság csökkenő létszáma miatt kialakult új lelkipásztori kihívásokhoz.
Hulitka Róbert berceli plébános ismertette azt az online térképet, amelyen könnyen áttekinthető az általa ellátott tizenegy település jelenlegi helyzete, az egyházközségek életereje, a hívők aktivitása. A résztvevők ezután csoportokra bontva elkészítették saját térképüket, majd közösen megbeszélték, hol tapasztalható hiány az emberi erőforrás tekintetében, hol vannak olyanok, akiknek csak egy kis bátorításra, támogatásra lenne szükségük, és számba vették, ismernek-e szerteágazó kapcsolati hálóval rendelkező híveket.
A „Toborzás utáni feladatok kiosztása, delegálása” témakör feldolgozása során azt vizsgálták, milyen okai lehetnek annak, ha egy munkatárs, vezető nem osztja meg az elvégzendő feladatokat a munkatársaival, azaz nehezen delegál. A lista 21 olyan kifogást tartalmazott, amely hátráltatja a közös munkát.
Kétségkívül az egyik legizgalmasabb programpont az a szituációs játék volt, amikor a csoportok képviselői egymást kérték meg egy-egy feladat elvégzésére. Ilyen volt például az adományok kiosztása, Úrnapjára virágszőnyeg készítése.
A képzés során áttekintették, hányféle szolgálat végezhető egy plébánián, hogyan lehet megszólítani a híveket ezek ellátására, mi motivál(hat)ja az önkénteseket, hogy egy adott feladatot elvállaljanak. Sorra vették azokat a lehetőségeket, helyzeteket is, amelyek a munkatársak közötti koordinációban, kapcsolattartásban segíthetik az eredményes közös munkavégzést.
A jó hangulatú, a plébániák és munkatársaik között ily módon is kapcsolatot építő képzés végeztével minden csoport kijelölt a maga számára egy konkrét feladatot, amit hazatérve beilleszt plébániájának mindennapi működésébe.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



