Mitől várjuk a dolgok jobbra fordulását? – Rózsaeső imaestek Lisieux-i Szent Teréz ünnepe alkalmából

A budapesti Örökimádás templomban idén is két alkalommal várták az imádkozókat, és ahogyan a korábbi években, most is mindkétszer megtelt a templom ezeken az énekkel, imával, elmélkedéssel, buzdítással átszőtt esteken.

Az október 13-i, vasárnapi imaesten Versegi Beáta Mária nővér fontosnak tartotta belehelyezkedni a jelen időszak történéseibe, ezért bevezetőjében azt a kérdést tette fel, hogy vajon mit üzen 2024 őszén Kis Szent Teréz nekünk, mit tanulhatunk tőle. „Magyar keresztény világunkat megrázták a visszaélésekről szóló fájdalmas hírek. Reagálhattunk csalódással, fájdalommal, felháborodással, a bűnösök keresésével, de az imádság és a cselekvő szeretet igényével is” – mutatott rá.

„Bocsánatot kérek, és szégyenkezem” – idézett Beáta nővér a Ferenc pápa által október 1-jén írt és egy bűnbánati liturgia keretében elhangzott bocsánatkérésekből.

Beáta nővér emlékeztetett: „Teréztől messze állt, hogy kimaradjon a nehézségekből.

Sem megúszni, sem átfesteni nem akarta a nehézségeket, mégis remény és bizalom volt benne.

Mi is kimondjuk, hogy bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket bűneink megsebeztek. Legyünk bátrak, reálisak és reményteliek” – tette hozzá Beáta nővér.

Négy pont vizsgálatára építette fel elmélkedését, melyek révén azt kívánta megmutatni, hogy

Teréz tudott „reális és gyermekien könnyed lenni” egyszerre; beleállni a nehézségbe, és ahhoz szeretettel viszonyulni.

Arra buzdított, hogy tanuljunk meg tőle ezen az úton járni.

„A szívünkkel látni” – Teréz is megélte azt az általános emberi tapasztalatot, hogy

az érzelmek hullámverésein túljutva kell megtalálni a szívvel való látás képességét és megélni az egységet.

Az embernek „megfelelően gyengének kell lennie, tudatosítva, hogy mennyire szüksége van Isten segítségére, amit szabadító szeretete elfogadása révén érhet el.

Beáta nővér felidézte: Teréz érzékeny és érzékenykedő (hisztis) gyerek volt, s bár küzdött ez ellen, csak akkor tudott túllépni rajta, amikor 13 évesen, 1886 karácsonyán a „kegyelem a szívébe hatolt”. Erről így írt: „Elfeledkeztem önmagamról, hogy örömet szerezzek másoknak.” Felnőttként olyan emberré vált, akiben egyszerre volt meg az anyai szív és a gyermeki bizalom.

Teréz életében újabb fordulat következett be 1887 nyarán. Gyilkosságért halálra ítélek egy férfit. A városban mindenki a gaztettről beszélt, mindenki elítélte az embert, aki nem mutatott bűnbánatot. Teréz nem állt be a botránkozók sorába, hanem imádkozni kezdett érte, kérve Jézust, hogy bocsásson meg a bűnösnek. Pranzini, a tettes kivégzése előtt a feszülethez lépett, és megcsókolta azt. Teréz számára ez volt a bizonyosság: Isten szeretete győzedelmeskedni tud.

Mi fordított utat járunk be: Először morgunk, utána intézkedünk, ettől várva a dolgok jobbra fordulását, anélkül, hogy a szívünket megdolgoznánk.

Beáta nővér egy másik eset kapcsán is bemutatta, mit jelent, ha a „kapcsolat elsődlegessége” szerint járunk el. Volt a közösségben egy nővér, aki ellenséges volt Terézzel. Teréz elhatározta, hogy mindig mosolyogni fog rá. Nem volt más eszköze, csak ez – de ez elégnek bizonyult: nővértársát megérintette a kedvessége.

Beáta nővér azt az utat is felvázolta, amely a bizonyítástól a megengedés felé halad. Ezen az úton az ember fel- és elismeri saját képességeit és képtelenségeit, az út végén pedig az a vágy hatja, hogy „Isten a karjaiba vegye”.

Teréz számtalanszor megfogalmazta: „kicsi” akar lenni, lemondva a gőgről, az egóról – ugyanakkor nem mondott le nagy vágyairól, mert tudta, hogy Jézus karja maga a „felvonó”, amely  az égig emel.

Beáta nővér arra biztatott:

legyünk bátrak mi is abban a reményben, hogy Isten cselekvően jelen van életünkben, képességeink és lehetőségeink határain is.

A „megnyílni az új perspektívákra” vágya arról szól, hogy ha el is jutunk valamire, mégis mind többre vágyunk. Teréz is kereste a mindig többet, újat, holott tudta: a kolostor nem tág világ. Szívében mégis nagyobb távlatok nyíltak.

Szeretet akart lenni az Egyház szívében.

Legyünk mi is bátrak a végtelenre tágítani a szívünk! Azt tanulhatjuk meg Teréztől, hogy a szeretet hordozói legyünk ott, ahova élethivatásunk állított.

A buzdítás után tanúságtételek következtek az elmúlt évek imameghallgatásairól. Volt, aki  gyermekáldásért, gyógyulásért, párkapcsolat alakulásáért adott hálát.

A személyes megosztások után az imaest résztvevői egy Lisieux-i Szent Teréznek szóló levélben írták meg kéréseiket, vágyaikat, amelyekben a szent közbenjárását kérték.

Miközben a Nyolc Boldogság Közösség barátaiból álló ének- és zenekar Teréz megzenésített verseit énekelte, mindenki kivihette a levelét a szent képe előtt elhelyezett kosárba, majd húzhatott egy idézetet Kis Szent Teréztől.

Az ilyenkor a kosárba került leveleket egy éven át őrzi kápolnájában a közösség, és Terézhez csatlakozva hordozzák imáikban a szándékokat. A borítékokat egy év múlva visszajuttatják  tulajdonosaiknak.

Az áhítaton a szent önéletrajzából, beszélgetéseiből, leveleiből vett részleteket is felolvastak.

Az imaest a harmincad elimádkozásával és a találkozás kegyelemeiért való hálaadó énekkel ért véget.

Fotó: Halász Gábor

Trauttwein Éva/Magyar Kurír