Monostorok imalánca

A monasztikus szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy mindig Isten jelenlétében éljenek, élő imádságként az Ő színe előtt álljanak, nemcsak saját nevükben, hanem az egész emberiség nevében.

A monostorok világméretű imaláncának terve december nyolcadikára, amelynek imaidőpontjaihoz a kismarosi ciszterci nővérek is csatlakoznak, közbenjárva az éppen akkor imádkozó testvérekért az alábbi monostorokban:

Monasterio de Santa Catalina-Arequipa, Dél-Amerika, Peru (Prédikáló Testvérek) olvasmányos imaóra, 5.10

Mount Angel Abbey, Észak-Amerika (Bencés Kongregáció) reggeli dicséret, 7.10

Protomonastero Santa Chiara, Európa, Olaszország (Szent Klára Rendje) napközi ima, 12.00

Monasterio de la Encarnación-Ávila, Európa, Spanyolország (Sarutlan Karmelita Nővérek Rendje) napközi ima, 12.00

Asharam Camaldolese di Shantivanam, India (Kamalduli Bencés Kongregáció) esti dicséret, 18.30

Monastery of the Assumption-Asmara, Afrika (Casamari Ciszterciek Kongregációja) befejező imaóra, 20.10

A monasztikus szerzetesek imája

A monasztikus szerzetesek arra kaptak meghívást, hogy mindig Isten jelenlétében éljenek, élő imádságként az Ő színe előtt álljanak, nemcsak saját nevükben, hanem az egész emberiség nevében. Életük éber várakozás Krisztus második eljövetelére, melyet Isten iránti titokzatos vágyuk táplál. Szüntelenül sóvárognak arra, hogy találkozzanak vele, megismerjék nevét. Ez az Isten iránti tartós figyelem jelenti életük teljességét. Imájuk nem a nap egy-egy pillanatára lehatárolt foglalatosság, hanem folyamatos állapot: odafigyelés, éberség, befogadókészség, ráhangolódás, megkülönböztetés, a Lélek sugallta empátia. Ebbe az imába merítik bele mindazt, amit megélnek egyénileg és közösségileg, azokkal, akik közel vannak, és azokkal, akik távol. Isten ezáltal vonja be őket világot üdvözítő művébe. Az Egyházban és a világban a monostorok az imádság, a könyörgés és a dicsőítés metszéspontjai. A zsoltározó szerzetesek átadják szívüket és ajkukat az Emberfiának, aki magára vette az emberek imáját, a lelküket átjáró szorongást és kínt, a szívükből feltörő csodálatot és dicséretet egyaránt. Mint az Ige figyelmes hallgatói (lectio divina), letelepednek az élő vizek forrásánál. Hallgatnak, odahallgatnak, kérdeznek, s ebben a párbeszédben, csendes jelenlétben Isten befogadó, elfogadó szeretetét élik meg (személyes ima).

A monasztikus szerzetesek napját, minden tevékenységüket a zsolozsma ritmusa rendezi el. Az imaórák Krisztus időpontjai. Abba az órába helyeznek minket, amelyben Jézus megvalósította az ő húsvéti átmenetét, és amelyben beteljesítette, és állandóan beteljesíti a megígért üdvösséget. A zsolozsma emlékezet, de nem csupán emlékezés, hanem az üdvösség eseményének jelenné tevője is. Szorosan kapcsolódik az eucharisztiához, ahol az emlékezés kettős: a Krisztus áldozatában valóságosan jelenlévő hálaadás és dicséret, és a Megváltó testével-vérével való közösség személyes megtapasztalása (szentmise). Ez a személyes kapcsolat, amellyel a misztérium emlékébe hatolunk, ez az az eszköz, amellyel az imaórák liturgiája a dicsőítést és a hálaadást kiterjeszti a nap különböző óráira, melyek az ember életét körülveszik. A zsolozsma így lesz egyszerre előkészület az eucharisztiához és ugyanakkor annak meghosszabbítása.

A monasztikus szerzetesek számára a zsolozsma – ünnep, mert az Istennel való találkozás kiemelt helye és ideje. Mindenkinek élő közössége Krisztusban, jele a testvéri közösség egységének. Ünnep voltát kiemeli az ének, a gesztusok, a hangszerek, a liturgikus ruha. A monasztikus szerzetesek zsolozsmája a világ minden táján más és más időpontban csendül föl. Ez a világméretű imalánc mintegy átöleli az egész emberiséget. Hatalmas, sokszólamú kórusműként szüntelenül dicséri Istent, betölti a földet, mint egyetlen nagy templomot.

Forrás: Szerzetesek.hu

Fotó: Arequipa, Monasterio de Santa Catalina

Magyar Kurír