Most van a kegyelem ideje – Virágvasárnap a győri Káptalandombon

Hazai – 2024. március 25., hétfő | 9:36

Március 24-én, virágvasárnap barkaszenteléssel kezdődött a főpásztori szentmise a győri Nagyboldogasszony-székesegyház előtt álló Mindenki Krisztusa-szobornál. A szentmisén koncelebrált Reisner Ferenc általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora, Böcskei Győző székesegyházi plébános, valamint Császár István, a győri papnevelő intézet spirituálisa.

A szentmise főcelebránsa, Veres András megyéspüspök szabadtéren elhangzott szentbeszédében a Prédikátor könyvét idézve arra emlékeztetett, hogy a teremtett világban mindennek megvan a maga ideje, van ideje az örömnek, és van ideje a szomorkodásnak is (vö. Préd 3,1–8). Az üdvösség rendjének is megvan a maga ideje: Jézus földi életének ideje alatt többször elhangzik, hogy még nem jött el az ő órája. De

változás következik be a nagyhét során: Jézus azzal küldi az apostolokat az utolsó vacsora előkészítésére, hogy az ő ideje közel van (vö. Mt 26,18).

Az utolsó vacsorán Jézus egyértelművé teszi, hogy elérkezett az óra: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged” (Jn 17,1).

Az üdvösség idejének kitüntetett szerepe van mindnyájunk életében.

Az Egyház által kijelölt szent idő az üdvösségünk előmozdítása érdekében fontos. Most van a kegyelem ideje! Jézus azt kérte: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Jn 14,38).

Az imádságban mutatkozik meg a test erőtlensége és a lélek készsége. Az imádság által tudjuk elérni, hogy a lélek győzedelmeskedjen a test gyengesége felett, a készség a jobbra, a szeretetre.

A főpásztor arra bátorította a híveket, hogy a szent három nap (nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat) liturgiáin is vegyenek részt, így készülve húsvét ünnepére. A Getszemáni-kertből a Golgotán keresztül vezet az út a feltámadásra. A nagyhét hozza meg mindnyájunk számára a lelki megújulást! – kívánta a Győri Egyházmegye püspöke.

A szentbeszédet követően a székesegyházban folytatódott a szentmise: Jézus Krisztus passióját Horváth Csaba diakónus vezetésével énekelte a kórus.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria