Munkabírásáról, odaadásáról legendák keringtek – Zalka János püspökre emlékezik a Győri Egyházmegye

A rábaközi Veszkényben látta meg a napvilágot 1820. december 16-án, elszegényedett nemesi családban. Töretlen hitét édesanyjától örökölte; a tudományokban való jártassága és papi hivatása a győri és a soproni bencéseknél, az esztergomi kisszemináriumban, a pozsonyi Emericanumban és Nagyszombatban érlelődött meg, szemináriumi tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte.

Első, Esztergomban bemutatott szentmiséje után Zalka János szülőfalujába sietett, ahol ünnepi istentisztelet keretében köszönte meg a híveknek, különösen édesanyjának azt a sok áldozatot, ami őt a lelkipásztori pályára segítette.

A veszkényi Sarlós Boldogasszony-kápolna

Káplánságát Kőhídgyarmaton (ma Kamenný Most, Szlovákia) és Dorogon kezdte, majd teológiai tanulmányainak folytatására ismét Bécsbe, az Augustineumba került. Teológiai doktorátusát a szabadságharc idején, 1848 augusztusában szerezte meg. A pest-belvárosi plébániára került, ahol káplánként működött, s a Katholikus Néplap szerkesztésével hívta fel magára a figyelmet. 1849-től katedrára cserélte a lelkipásztori feladatokat: először az esztergomi szeminárium prefektusa, majd a pesti hittudományi kar egyháztörténet-professzora, később rektora lett. Publicisztikai tevékenységet folytatott, évekig volt a Religio folyóirat szerkesztője. Tevékenysége nem kerülte el az uralkodó figyelmét sem: 1859-ben Ferenc József esztergomi kanonokká nevezte ki.

1867-ben – amikor a Scitovszky János hercegprímás halálával megüresedett esztergomi érseki széket Simor János győri püspök nyerte el – tért vissza egyházmegyéjébe mint megyéspüspök.

Zalka János 34 éven keresztül, haláláig kormányozta a győri püspökséget. Főpásztorként sem feledkezett meg szülőföldjéről: a veszkényi templomot és az iskolát gazdag adományokkal látta el, a falu határában lévő Mária-kép számára – ahol sokszor imádkozott édesanyjával együtt – Sarlós Boldogasszony tiszteletére kápolnát építtetett. Többször elzarándokolt a Rábaköz búcsújáró helyére, Osliba. Püspöksége alatt a rábaszováti, a szanyi, a péri, a himodi és a bőnyi templom is megújulhatott; Pinnyéden kápolnát építtetett. Bővítette a nagyszemináriumot, otthont teremtve ezzel páratlan értékű könyvtárának; Győrben a katolikus tanítóképzőnek új épületet emeltetett.

A pinnyédi Jézus Szíve-kápolna

1873 és 1875 között az egész egyházmegyét végigvizitálta, hogy orvosolhassa a fellelt hiányosságokat. (A vizitáció a trienti zsinat óta a megyéspüspök joga és feladata, de a főpásztorok korábban a legritkább esetben éltek ezzel. Az egyházlátogatást általában a főesperes vagy az esperes végezte; az előre meghatározott kérdéssort kitöltve beküldte a püspökhöz, aki ez alapján tájékozódott.) Zalka János püspök a hozzá beérkezett anyagot alaposan áttanulmányozta, és a kérdéses pontokon két évvel a vizitáció után, 1875-ben revíziót eszközölt. Gondoskodott a szegényebb káplánokról és plébánosokról, a nehéz sorsú gyermekeknek tápintézetet alapított. Munkabírásáról és odaadásáról legendák keringtek. Püspöksége idején közel ötszáz alakalommal bérmált; alig van olyan település, ahova ne jutott volna el.

Szöveg: Nemes Gábor

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Fotó: Digitális Rábaköz; Régi Győr; Wikipédia

Magyar Kurír