Művészet, tudomány és falképköltöztetés – Interjú Győri Lajos festő-restaurátorral

„A restaurálás egy olyan foglalkozás, melyet elhivatottságból érdemes és lehet igazán jól végezni. Abból válik igazán megbízható restaurátor, aki nemcsak munkának éli meg, hanem hivatásának is tekinti ezt a szakmát” – vallja Győri Lajos.

– Mi is az a restaurálás?

– A restaurálás legfontosabb célja a műalkotások állapotának megóvása, élettartamának meghosszabbítása és esztétikai értékének a megőrzése. Régen a festők, szobrászok foglalkoztak restaurálással, mert ők ismerték az anyagokat, a művészi technikákat, és megfelelő művészi adottságokkal rendelkeztek a feladat ellátásához. Mára a restaurátorok feladatköre rendkívül kiszélesedett. A szakterület tudományosan meghatározottá vált, módszertanában kidolgozott, és művészeti egyetemen oktatják.

– Győri Lajos – okleveles festő-restaurátor művész, a Magyar Restaurátor Kamara és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) tagja – munkája során az épített környezetben található, valamint múzeumi, gyűjteményi műtárgyak – falképek, vászonképek és fatáblára készült festmények – átfogó helyreállítását végzi. Mit is jelent ez? És hogyan valósul meg a gyakorlatban, mondjuk a debreceni főszékesegyházban?

– Ez egy rendkívül összetett folyamat. Amikor templomi restaurálást végzünk, nagyon sok négyzetméternyi felülettel dolgozunk, minőségi festésről van szó, ami ugye igényli a sok kollégát. Ilyenkor van, hogy négy, öt, akár tíz restaurátor is dolgozhat egy időben, igazi csapatmunka. Hiszen záros határidőn belül szeretnénk végezni a munkával, és persze jó minőségben. Arról nem is beszélve, hogy minden restaurálást megelőz egy kutatási fázis, úgyhogy mire ténylegesen elkezdődik a munka, addigra már tudnia kell a szakembereknek, mi várhat rájuk, ha fölmennek az állványra. Ezeket a kutatásokat jóval korábban el kell végezni, ennek van egy dokumentációja, ez alapján meg lehet írni a restaurálási terveket. A kutatások alapján megtudhatjuk, hogy milyen kötőanyagokat használtak az évek során, mennyire porlódnak, esetleg hol találunk belefestéseket. Majd engedélyeztetni kell a Műemlékvédelmi Hivatallal, az engedély után pedig jöhet az állványozás és kezdődhet a munka. Mielőtt belevágunk, tudnom kell, hogy hol vannak leszakadásra hajlamos részek, akkor azokat már elő kell konzerválni, injektálni kell, ha azok megvannak, akkor egy-két-három hét múlva azokat már lehet tisztítani. Ahol nincsenek leszakadási problémák vagy nem kell félni hasonlótól, ott már rögtön lehet a tisztítási fázisokkal kezdeni.

– Milyen a helyzet a debreceni templomban? Milyen eredményt mutattak a kutatási munkálatok?

– A második világháború során sok helyen megsérült a festés a templomban, így az ’50-es években javításokat eszközöltek, sok helyen átfestettek dolgokat. Ezek meg lesznek újítva a következő hónapok alatt, érdemes azonban tudni, hogy sok felület egy másik tematika szerint lesz újraálmodva. Megmaradtak viszont a kupola festett felületei, ezek még az első festett periódusból valók. Ezeket majd restaurálni kell: közel fél év, egy év alatt.

– Egy igen érdekes videót osztott meg velünk. Ez még az előkészületi munkálatokhoz tartozik. Egy festményt választott le a falról. Nagyon izgalmas folyamat a laikusok számára. Ez az 1914-es bombamerénylet áldozatairól készült kép. Hogyan zajlik egy ilyen leválasztás?

– Ha hiszik, ha nem, ez egy több ezer éves történet. A falképtechnika az egyik legősibb festészeti, díszítési módszer az emberiség történetében. Már évezredekkel ezelőtt is megvolt az igény rá, hogy költözéskor magukkal vigyék az ókoriak a faliképeket. Akik ugyanis ezt meg tudták festeni, azok le is tudták választani. Tulajdonképpen az akkori technikákat, az akkori anyagokat használjuk most is: csontenyvet, most már teszünk bele egy kis lágyító anyagot is, hogy rugalmasabb legyen. Vékony vásznat használtak régen, mi most gézt alkalmazunk több rétegben. A csontenyvet felmelegítjük, átkeverjük, fölkenjük a falra, a gézt belefektetjük, majd újra rákenjük az enyvet. Amikor már két-három rétegben fönn van a falon a vászon, egy-két rétegben meg az enyv, akkor tulajdonképpen ez egy igen erős ragasztóanyag, és a vászon arra kell, hogy úgymond le lehessen tépni a falról, mint egy matricát. A freskóból minimális marad csak a falon. A 90 százaléka általában le szokott jönni. Vakolattal együtt is le lehet választani: leragasztjuk a fal színét, szép lassan megbontjuk egy helyen, és vakolattal együtt leválasztjuk. Ez a húsában való leválasztás, amit viszont én alkalmaztam, az a bőrében való leválasztás, olyan, mintha egy bőrt szednék csak le a felületről a pigment réteggel együtt.

A bombamerénylet történetéről, illetve a restaurálás további fázisairól ITT olvashatnak. 

– Minden szakember megcsodálja a megbizatás befejeztével a munkáját. Milyen érzés egy sajátkezűleg újrafestett templomba belépni?

– Mindig el szoktam menni a templomok ismételt megáldására, nagyon jó érzés ott lenni a hívők között, hogy együtt vagyunk a liturgikus térben. Az ember ilyenkor felnéz, és eszébe jut, hogy egy-két részen mennyit dolgozott, vagy boldog, hogy még nem ázott be, vagy nem színeződött el. Ez azért megelégedéssel tud eltölteni, hogy szép munkát végzett a csapat. Erre mondom, hogy elhivatottságból érdemes és lehet igazán jól végezni ezt a munkát.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír