Nagy baj már nem érhet minket – Martos Levente Balázs püspök szentbeszéde a Szeretetláng Fesztiválon

A Szeretetláng Mozgalom a Katolikus Egyház egyik fiatal lelkiségi mozgalma, hivatalosan tizenhat éve létezik. Kindelmann Károlyné Erzsébet, egy hatgyermekes özvegyasszony 1961 és 1983 között Jézustól és Szűz Máriától magánkinyilatkoztatásokat kapott, melyeket Jézus Krisztus kérésére lejegyzett. A Szent István Társulat 2010-ben, majd a közelmúltban is megjelentette Erzsébet asszony (Szereretláng) lelki naplóját. A mozgalom mára az egész világon elterjedt, hétmillió követője van, különösen sokan csatlakoztak Brazíliában. Magyarországon 130 a mozgalomhoz kötődő imacsoport létezik. Erdő Péter bíboros, prímás 2009. június 6-án, Erzsébet asszony születésnapján a budapest-kispesti Jézus Szíve-templomban hirdette ki a Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom jóváhagyását.

Az idei lelkinapon a résztvevőket az esemény moderátora, Kindelmann Győző, Erzsébet asszony unokája és Kemenes Gábor, a mozgalom papi vezetője üdvözölte. Kindelmann Győző emlékeztetett rá: ugyanezen a napon az ország másik végében a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájáról, a mohácsi csatavesztésről emlékeznek meg főpásztoraink. „Mi pedig itt, a Szűzanya kegyhelyén arról teszünk tanúságot, hogy van remény, minden azt sugallja, hogy van jövője Magyarországnak.”

A kezdő dicsőítést követően gyerekek és fiatalok szüleikkel együtt imádkozták az örvendetes rózsafüzért, Kemenes Gábor atya vezetésével.

Délelőtt a lelkinap csúcspontjaként Martos Levente Balázs, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke mutatott be koncelebrált szentmisét.

Bevezetőjében a híveket köszöntve kiemelte: a Jóisten megőrzött bennünket attól, hogy a fejünknek kelljen lángolnia. „Inkább lángoljon a szívünk egész nap. Gondolom, ti is erre készültetek. Arra kérlek benneteket, hogy együtt próbáljunk az Isten szeretetére figyelni, a Szűzanya szívéhez fordulni, aki az ő tisztaságával, szeplőtelenségével a leginkább áttetsző lett erre az isteni szeretetre, és akinek a lángoló szeretete minket is be akar vonni a mai napon ebbe az örök ünneplésbe.”

Augusztus 29-én a Katolikus Egyház Keresztelő Szent János vértanúságára emlékezik. Az evangélium Szent Márk Könyvéből hangzott el (Mk 6,14–29). 

Homíliájában Martos Levente Balázs püspök leszögezte: a szeretet becézget. Az Egyház történetében húsz évszázada figyeljük, ahogyan a szeretet becézgeti Isten anyját is, aki Isten el nem égő szeretetének csipkebokra.

Amit Isten felgyújt, az egészen önmagává lesz, sértetlen, tisztán, egészen – mint a csipkebokor, mely lángolt, és mégsem égett el. Ilyen Mária tisztasága.

„Kívánom nektek, testvéreim, hogy a Szűzanya szeplőtelen és lángoló szívét szemlélve kaphassatok, kaphassunk részt mindannyian az ő kegyelemmel teljes lényének szeretetéből. Másrészt azt is kívánom, hogy Keresztelő Jánosra is tekintsünk, és az ő életének íve segítsen, hogy a papjainkra is megértő, áldozatos szeretettel tekintsünk.” A szónok megvilágította: biztat erre a Szeretetláng nelki napló. Amikor a hivatásokról van szó, azt olvassuk: „Kérjetek tőlem sok buzgó lelkű fiatalt, mert sok fiatal lelkében ott él a vágy a papi hivatás iránt, csak nem találnak senkit, hogy segítsen rajtuk.” 

Martos Levente Balázs szerint nagyon sokszor rászorulunk emberi biztatásra, egy hálózatra. Valakire, aki azt mondja: ne félj, vágj bele! „Hálásan gondolok vissza azokra, akik az én életemben segítettek, és azt mondták: szerintem ez nem lesz neked rossz, sőt, jó lesz” – mondta. A Szeretetláng lelki naplóban azt is olvassuk: „Nemcsak a még el nem indult hivatásokat ajánlom különös figyelmedbe, hanem még inkább a már elindult papi hivatásokért hozzál sok áldozatot.” Ez utóbbi jelenti azokat, akik már készülnek a papságra, de azokra is, akik már vállalták.

A püspök kifejtette: mindig megijed az áldozat szótól. Mintha valami hiábavaló terhet akarnánk a nyakunkba venni. Közben ezek a jelek arról szólnak, hogy ne akarjuk becsukni a szemünket a valóság előtt, hogy ne akarjuk elvenni a kezünket akkor, amikor valami érdeset tapintunk; ne akarjuk letagadni, hogy az élet áldozatból, vérből és szenvedésből születik.

Vállalni ezt, együtt – fantasztikus erőt tud adni. Összefogást, életet. Aki nagyon szeret, az képes lesz arra, hogy a másikkal kezdjen együttérezni, és ne a saját szükségleteit akarja állandóan betölteni.

Martos Levente Balázs kiemelte: Keresztelő Szent Jánosnak sajátos az útja, amely sokszor a földi életbeli küszködésünket, az égből kapott küldetésünket meg tudja jeleníteni. Keresztelő Jánosra gyakran alkalmazzuk Izaiás próféta egyik mondását: „Anyám méhétől fogva nevemen szólítottál” (49,1). Amikor Mária meglátogatja Erzsébetet, János örvendezve felujjong anyja méhében. Isten már ekkor kiválasztotta őt.

Ez a kiválasztás megelőzi az emberi akaratot. Nem én találtam ki, egy nagyobb akaratnak engedelmeskedem. Valaki elém rajzolt egy utat, és én szívesen követem.

Én is megtalálom benne a magam vágyát, engem is fölemel ez a küldetés. Ugyanebben a fejezetben azt olvassuk Izaiásnál: „Kevés az, hogy a szolgám légy, és térítsd vissza hozzám Izrael maradékát, a nemzetek világosságává tettelek.”

Van ennek a szolgálatnak egy gyönyörű szépsége, magasztossága, távlata. Isten „előszeretett” minket – fogalmazott az esztergom-budapesti segdépüspök. – Ez azt is jelenti: ezt a hivatást, ezt a megjelöltséget talán még akkor sem tudjuk elveszíteni, ha nem mindjárt engedelmeskedünk neki. Nagyon sokszor hosszú időre és vargabetűkre van szükségünk, hogy végül beleegyezzünk. Természetesen ez nemcsak a papi hivatásra érvényes, hanem a keresztény élet új meg új kihívásaira is.

Martos Levente Balázs utalt az Emberek és istenek című filmre, amely az 1996-ban az algériai Tibhiriniben muszlim szélsőségesek által meggyilkolt hét trappista szerzetes vértanúságát dolgozza fel. Egy fiatal muszlim lány a kolostorban dolgozik, és egyszer csak bevallja az egyik idős papnak – aki egyébként orvos, gyógyító ember –, hogy szerelmes. Megkérdezi tőle: te nem voltál szerelmes? Ő pedig így válaszol: De igen, voltam. Ám aztán rám talált egy nagyobb szerelem.

„Testvéreim, ha mi hűtlenné válunk is, Isten hű marad – hangsúlyozta a püspök. – Nem vonja vissza az ő nagyobb szeretetét.

Az ő nagyobb szerelme nem bicsaklik meg, nem törik meg. Ezért van alapja a mi igyekezetünknek is, hogy vissza-visszatérjünk az első szerelemhez. Az első szeretethez.

Ahhoz a tűzhöz, amelyről Jeremiás azt mondja: „Bár azt gondoltam, nem beszélek a nevében, de akkor mintha tűz gyulladt volna a bensőmben.” Pál apostol pedig ezt írja Timóteusnak: „Éleszd fel magadban az Isten kegyelmét, amely kézrátétel folytán benned él.” Isten hívása megelőz minket, és újra meg újra jó visszatérni hozzá.

A szónok emlékeztetett: János evangéliuma alapján Keresztelő Jánost úgy is szoktuk említeni, mint a vőlegény barátját. A menyasszony a vőlegényé, de az ő barátja is örül. amikor hallja a vőlegény hangját. Valóban furcsa a vőlegény barátjának lenni, „olyan értelemben, hogy papként sokszor ott vagyunk nagyon bensőséges pillanatokban”; amikor a menyasszony – legyen az az Egyház a maga különleges szépségével és szentségével, vagy éppen egy-egy hívő lélek – különlegesen megmutatja az ő szépségét a vőlegénynek. „Amikor mi papi ruhát öltünk, esetleg püspöki gyűrűt viselünk, akkor beöltözünk a vőlegény ruhájába, és szeretnénk magunkra ölteni a vőlegény szeretetét, megjeleníteni a vőlegény odaadását, de azért mi a vőlegény barátai vagyunk csupán.”

Nagyon fontos, hogy ennek a barátságnak az erejét átélhessük, és az is, hogy közben láthassuk: ez a közösség egy élő közösség, az odaadásunk nem hiábavaló; „és hogy láthassuk a ti küzdelmeteket is”. Lehet ódákat zengeni a papi hivatás nemességéről és magasztosságáról, de közben

az igazi, egyszerű kihívások ugyanazok egy hívő ember, családapa, családanya, meg egy pap életében.

És ha ezeket olykor merjük megosztani egymással, akkor az élet reálisabbá válik, és akkor a vőlegény barátja talán tényleg tud jól segíteni, talán nem téved el, és tud visszavonulni, amikor eljön az ideje.

Keresztelő János próféta is, ugyanakkor egy megkísértett ember. A börtönből küldöttek útján azt kérdezi Jézustól: Te vagy a Messiás, vagy valaki mást várjunk? Izaiás könyvében a szenvedő szolga – próféta – életében is eljön a megpróbáltatás, a széttöretés ideje. Egy olyan világban, amelyben ma élünk, amikor az ember olykor akkora ködbe jut, hogy az orráig sem lát, a börtön, a kétkedés éjszakája sokféle formát ölthet. Van aki azt gondolja: ezt már nem kellene elvállalnom, de hát annyira kérik. Vagy éppen úgy érzi valaki: a feladathoz kicsi a tehetsége, ám nincs más, aki megcsinálja. Közben úgy tűnik, hogy ennek a megtöretésnek, ennek a sötét éjszakának a próbáját kiállva jut el János odáig, hogy az életét odaadhassa.

A püspök ismét az Emberek és istenek című filmre hivatkozott: az egyik szerzetes nagyon fél attól, hogy megölik őket. Az apát válasza: „De hát mi már odaadtuk az életünket. Mi már meghaltunk.” Keresztelő János az evangéliumban az a szereplő, akinek a halála előremutat Jézus áldozatára.

A mi életünket mélységesen átjárja ez a titok, hogy mi a keresztségben már meghaltunk.

„Nem tudom, hogy ez felvidít-e minket? De tényleg arról szól: a Jóisten bennünket egyszer már egészen magához ölelt, nem történhet velünk nagy baj. Ezt botrányos kimondani, de hát tudjátok jól: még a húsvéti öröménekben is azt énekeljük: »Ó, szerencsés vétek.« Még a gőgöt is a javunkra tudja fordítani az Isten irgalma. Hányszor kellene azt mondani magunknak: Jól van, Balázs, ne lógasd már az orrodat! Olyan jó, hogy tökéletes akarsz lenni, jót tenni, de kicsit engedd el! Mert a döntő változás a szívünkben már megtörtént.”

Martos Levente Balázs püspök azt kérte a hívektől: gondoljanak azokra, akikről el tudják képzelni, hogy papok legyenek – csak a Jóisten tudja, hogy kit hív meg. Miért ne használná fel a mi szeretetünket? Gondoljanak azokra a papokra is, akiknek ismerik a szerethető oldalát, és tudnak talán valamit a kevésbé szerethető tulajdonságaikról is. „Feléjük is küldjünk szeretetet ezen a mai napon. Gondolkozzunk el azon is, vannak-e olyan emberek, közösségek, akiket azért veszünk bele az imádságunkba így a távolból, mert tudjuk, hogy szükségük van Jézus papi szeretetére, a vőlegény szeretetére, a Szűzanya szívének egészen tiszta szeretetére. Ha találunk ilyeneket, akkor elkezdünk egészen menyasszonnyá változni. Mert Isten olyannak akarta az Egyházat, hogy az tudjon ajándékozó, gyengéd és megerősítő szeretettel fordulni a világ felé.”

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír