Nagy Bálint SJ: Ferenc pápa Isten stílusát adta ajándékba nekünk, és a legtöbbet adta ezáltal

– Mi volt az, ami különösen megérintette Önt a Szentatyával való találkozás során?

– A közelség, figyelmesség és együttérző jelenlét. Isten stílusát éltük meg rajta keresztül, amiről az elmúlt napokban olyan sokszor beszélt nekünk: közelség, együttérzés, gyöngédség. Egy hosszú és fárasztó nap után érkezett meg a Szentatya hozzánk. Vártuk őt, örömmel és tapssal köszöntöttük, ő pedig szeretettel mosolygott, körbesétált, és elidőzve kezet fogott mindnyájunkkal.

Miután a Szentatya mindenkinek köszönt, leült, és azt mondta nekünk: „Örülök, hogy találkozunk, itt vagyok, tiétek az időm, kérdezzetek, beszélgessünk.”

Mélyen formáló volt ebben a közelségben másfél órát eltöltenünk, kérdeznünk, együtt gondolkodnunk, nevetnünk.

A beszélgetésünk témáiról később ki fogunk majd adni egy hivatalos beszámolót, most a saját, személyes tapasztalataimat tudom megosztani az olvasókkal. Először is kiemelkedik számomra az, amit a hivatásgondozásról mondott. Azt kérdeztem a Szentatyától, hogy mire figyeljek oda a hivatásgondozói szolgálatomban, illetve hogy mit javasol nekünk, jezsuitáknak, akik a következő időszakban kiemelten foglalkozunk majd a hivatásbarát kultúra továbbépítésével közösségeinkben, intézményeinkben. Ferenc pápa azt válaszolta:

Legyetek hitelesek.”

Többször használta a koherencia szót. Viccesen hozzátette: a jezsuitákra sokszor mondják, hogy világosan gondolkoznak, de homályosan beszélnek. „Arra kérlek titeket, hogy gondolkozzatok világosan és beszéljetek is világosan – mondta. – A szavaitok, a cselekedeteitek és a gondolkodásotok legyenek koherensek egymással. Egyrészt ti magatok legyetek ilyenek, másrészt ebbe az irányba segítsétek a hozzátok csatlakozó fiatalokat, hogy az életükben ők is koherensek legyenek. Fogunk hibázni, fogunk bűnt elkövetni, de akkor sem kell megjátszanunk magunkat, hanem őszintén boruljunk mindig oda az Úr elé, aki felemel és továbbvezet minket. Legyünk koherensek az életünkben.”

– Mi volt még, ami megragadta Önt a személyes találkozás során?

– Több iskolában dolgozó rendtársam is megkérdezte, mit üzenne a Szentatya a fiataloknak? Ő pedig azt válaszolta: „Kapcsolódjatok az öregekhez, és beszélgessetek velük.” Azt mondta:

Ha az öregek mernek álmodni, akkor a fiatalok képesek lesznek a prófétálásra. Ha az öregek nem mernek álmodni, akkor a fiatalok nem tudnak prófétálni.

Fiatalok, legyetek közel az idősekhez!” Ez nagyon mélyen megérintett minket, annál is inkább, mert ott volt közöttünk a kilencvenhetedik életévében járó Csókay Károly atyánk, akit a megérkezésekor külön köszöntött a Szentatya, külön odalépett hozzá. A beszélgetésünk alatt pedig egyszer csak megállt abban, amit éppen mondott nekünk, és visszajelezte számunkra: „Ahogyan most ti figyeltetek az öreg Károly atyára, amikor ő kérdezett, amilyen szeretettel néztetek rá, na ez az, ami igazán fontos. Ugye ti is látjátok azt a jót, ami itt van a közösségetekben?”

– A Szentatya többször beszélt látogatása során Isten stílusáról…

– Ami engem személyesen nagyon mélyen érintett, az a közelség tapasztalata volt, amit a Szentatya mély jelenléte sugárzott mindnyájunk felé: egyszerűen egész szívével ott volt annál az embernél, akivel éppen beszélt.

Ahogyan ebben a kis szobában együtt voltunk, beszélgettünk, ez az egész helyzet Isten stílusáról, az imádságról szólt számomra: a közelségről, gyengédségről, együttérzésről.

Személyes találkozásunk alatt végig ezt érzékeltem: amit mond és tanít nekünk a Szentatya, az valójában ebben a figyelmes jelenlétben van. Isten is így van itt velünk, kiemeli a bennünk lévő jót, kapcsolódni akar, megerősít, felemel. Megrázó volt, hogy egy ilyen fárasztó nap után a Szentatya még figyelmes arra, hogy a tolmács milyen fáradt lehet, és üljön le mellé; hogy vajon Károly atya le tud-e ülni a székére, amikor helyet foglaltunk; hogy vajon mindenki odafért-e hozzá, és tudott-e neki köszönni…

Ferenc pápa kapcsolódott hozzánk, és Isten stílusát adta ajándékba nekünk, és a legtöbbet adta ezáltal. Ez a közelség nyitotta meg számomra a Szentatya további szavait, amelyeket a látogatása során elmondott beszédeiben hangoztatott. Innen értettem meg, amit a fiataloknak mondott az Arénában, hogy Isten mindig megbocsát, így vált érthetővé a prófétai befogadás, a nyitott kapu témája, hogyan kell kapcsolódni, közel lenni a másikhoz – hiszen Isten maga ilyen! Az élő Istennel való személyes kapcsolódásból születik az, amit Ferenc pápa adott nekem, nekünk. Aki megtapasztalta az Istennek ezt a közelségét, az nem tud érintetlen és érzéketlen maradni.

– Azt hiszem, ezt nem lehet megtanulni, sem megjátszani, Ferenc pápa egyszerűen ilyen: számára természetes, hogy maximálisan odafigyel arra, akivel beszél, mert fontos számára a másik ember.

– Ferenc pápa tekintetében, jelenlétében, érintéseiben, áldásaiban, imádságában, mosolyában mintha ott lenne az élő Isten, akit ő szemlél: Isten, akihez újra és újra kapcsolódik, akihez odafordul mindazzal, amije éppen van. Ezt az Istenhez való fordulást lehetne tanulnunk, és megéri tanulnunk, mély szabadságunk forrása és keresztény hitünk lényege van itt számunkra.

A Szentatya arról beszél, akit ő is szemlél, abból ad, amit ő is kapott, közel visz minket ahhoz, aki közel van hozzá is.

Lényegében mintha azt tanítaná nekünk, hogy lehetséges mindnyájunknak az Isten közelsége, gyengédsége, együttérzése, irgalma felé fordulnia, hiszen Isten az, aki közel lép hozzánk. Aki pedig rátekint erre a közeledésre, és odafordul, az átformálódik. Amit a Szentatya szavaival és jelenlétével szombaton este átadott nekünk, az emberi életünk lényegét érinti, és személyes meghívásunkról szól: Jézus társa vagyok, akit Isten közelsége át akar formálni és küldeni akar mások felé. Ebben a szeretetben megrendülve, egyéni és jezsuita hivatásunkban megerősödve búcsúztunk el a Szentatyától, és maradtunk együtt azzal az isteni közelséggel, amire úgy vágytunk.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita; Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Magyar Kurír