Nagy Bálint SJ: Ne a sötétséget akarjuk legyőzni, hanem Isten jelenlétére figyeljünk az új évben

– Sokan fordulnak segítségért a jezsuitákhoz a hivatásuk megtalálásával kapcsolatban?

– Tavaly nyolcvanhat fiatalember járt hozzám havonta, idén hetvenkettő. Ők valamennyien a hivatástisztázás szándékával érkeztek. Jezsuita rendtartományunk éppen most dolgozik egy tízéves apostoli terven. Szándékaink szerint a hivatásgondozás szempontjai valamennyi szolgálatunkat át fogják járni. Minden intézményünkben, közösségünkben téma lesz,

hogyan tudunk még többet tenni azért, hogy a környezetünkben élő fiatalok rátaláljanak Isten nekik szóló hívására.

Nemcsak a főállású hivatásgondozó fordít majd figyelmet a fiatalok útkeresésére, hanem alapvető jezsuita törekvés lesz a hivatásbarát kultúra előmozdítása. 

– Kiket várnak hivatástisztázásra? 

– Jezsuita hivatásgondozói munkánk három nagy területet ölel fel. Az általános hivatásgondozás körébe tartozik mindazon szolgálatunk, ami segít, hogy az ember – legyen bár férfi vagy nő, fiatalabb vagy idősebb – megtalálja a helyét az életben. Lelkigyakorlatos házaink, imacsoportjaink, templomaink, iskolánk, kollégiumaink, kulturális rendezvényeink teret és lehetőséget kínálnak mindazoknak, akik hozzánk betérve keresik az Istennel való kapcsolatukat és helyüket a világban. 

Hivatásgondozói szolgálatunkban külön csoportot alkotnak azok a 16 és 35 év közötti férfiak és nők, akik még nem döntöttek az életállapotukról, választás előtt állnak. Hogyan találom meg a páromat? Papnak, szerzetesnek, szerzetesnőnek hív az Isten? Hogyan ismerhetem meg Isten rám vonatkozó tervét? Ezekre a kérdésekre segítünk nekik választ találni.

Budapesten Iránytű címmel havonta szervezünk imadélutánokat a hivatásukat keresőknek, kétheti rendszerességgel tartunk hivatástisztázó műhelyt a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, nyaranta pedig hivatástisztázó lelkigyakorlaton vehetnek részt az érdeklődők.  

A hivatásgondozásban a harmadik területhez azok a fiatal férfiak tartoznak, akik a jezsuita rend iránt érdeklődnek. Számukra kéthavonta szervezünk nyílt estéket, nyáron pedig lelkigyakorlatot Jezsuiták közelről címmel. Van egy éves hivatástisztázó programunk is a Sodrás utcai rendházunkban, ezt Montserrat-évnek neveztük el. A tanév során a rendünk iránt érdeklődők folytatják addigi tanulmányaikat vagy munkájukat, de a jezsuita közösségükben élhetnek. Itt minden eszközt és segítséget megkapnak ahhoz, hogy felismerjék Isten akaratát, és jó döntést hozhassanak az életükre vonatkozóan. Hivatásgondozói szolgálatunkról részletes tájékoztatás olvasható a honlapunkon.

– Hogyan lehet megkülönböztetni egymástól a külső elvárásokat, a belső vágyakat és Isten tervét?

– Nem gondolom, hogy mindenkinek hivatástisztázó évre vagy lelkigyakorlatokra van szüksége ahhoz, hogy megtalálja a hivatását. Ugyanakkor vannak olyan ismert és közel ötszáz év során jól bevált eszközök, amelyek segítenek, ha valaki szeretne rátalálni a hivatásával kapcsolatos isteni hangra, sugallatra. E lehetőségek felé természetesen

lépnie kell az útkeresőnek, s ehhez bátorságra, alázatra és odaadott időre van szükség. De megéri.

Hat éve vagyok hivatásgondozó. Tapasztalataim szerint a hivatástisztázás ideje alatt az ember lényegében három alapvető kérdésre keresi a választ. Ha ezekre igennel tud válaszolni, akkor megtalálta az élethivatása útját, és bátran elindulhat a célja felé.

Az első kérdés, hogy mire vágyik a lénye legmélyén. Tényleg szeretne férjhez menni ahhoz a bizonyos emberhez, vagy ez még nem biztos? Tényleg szeretne jezsuita lenni, Jézus társává válni, vagy nem? Tényleg szeretne az adott munkahelyen dolgozni, vagy mégsem?

A százszázalékos biztonság nem cél, az a fontos, hogy az ember belső nyugalommal legyen képes kimondani egy alapvető igent, azt, hogy igen, akarom.

A második igent már nem ő mondja ki, hanem mások mondják rá: igen, akarlak; igen, alkalmasnak látunk. Ez a második igen néha nehezebb, mint az első. Olyan értelemben, hogy el tudjuk-e fogadni, ha igent mondanak ránk, és hogy tényleg alkalmassá válunk-e. Addig senki ne házasodjon meg, amíg a társa nem mondja, hogy igen, akarlak. De olyan jó megélni, amikor megszületik ez az elhatározás! Hasonlóan nagy megerősítést jelent az is, amikor valaki, aki egy szerzetesközösség iránt érdeklődik, azt hallja, hogy alkalmasnak találják őt erre a hivatásra. Ebben bízni lehet, akkor is, ha magunkban sokszor megkérdőjelezzük az alkalmasságunkat.

A harmadik igen pedig Istentől érkezik. Milyen nagy ajándék megélni egy szentségi házasság előtt, hogy nemcsak te akarod a másikat, és nemcsak ő akar téged, hanem Isten adja neked a másik embert. Egy hivatást vagy akár egy munkahelyválasztást is meg lehet élni Isten hívásaként.

A hivatástisztázás időszakában tehát

három igent keresünk: Igen akarom. Igen akarnak, alkalmasnak látnak. Igen, Isten meghív.

Ha ez a három igen megszületett, akkor lezárult a folyamat, és elindulhat az ember: beléphet a szemináriumba, a szerzetesrendbe, megházasodhat, munkahelyet vállalhat.

A hivatástisztázás időszakában a fiatalok teret, időt, gyakorlatokat, lelkivezetést, feladatokat, segítséget kapnak nálunk. Jó látni és hat éve újra és újra megtapasztalni, hogy a hivatásukat keresők felismerhetik a legmélyebb vágyukat, megélhetik alkalmasságunkat erre vagy arra az életállapotra, és meghallhatják Isten meghívását, ami ott van velük.

– Nehéz rátalálni a legmélyebb vágyunkra?

– A vágyaink gyakran nagyon bonyolultak. Hogy mire vágyunk a lényünk legmélyén, azt nem tudjuk azonnal. Sokkal könnyebb megfogalmazni, hogy mire kellene vágynunk egy adott helyzetben, de ez még nem az, ami a lelkünk legmélyén él. Azért sem könnyű találkozni a benső vágyainkkal, mert félünk, hogy csalódunk. Mi van, ha Isten nem arra hív, amire vágyom? És

mivel nem akarunk csalódni Istenben, ezért gyakran nem is merjük megfogalmazni a legbensőbb érzéseinket.

Ráadásul azt is tudjuk, hogy olykor képesek vagyunk két egymással ellentétes dologra vágyni egyszerre. Szóval, nem olyan egyszerű ez.

– Mi jelenthet megoldást?

– Nekem sokat segített az a felismerés, hogy a legmélyebb vágyaink mindig válaszok egy vonzásra. Ezt már Szent Ágoston hangsúlyozza a rómaiaknak írt levélre hivatkozva; azt mondja, Isten kezdeményez és mi válaszolunk. Erre a vonzásra figyelni kell.

Fontos az is, hogy az igazi önismeret mindig kapcsolatban történik: egy szerető tekintetben látjuk meg valódi önmagunkat. Önismereti tesztekkel, pusztán önmagukra figyeléssel sohasem tudjuk megismerni mélyebb önmagunkat. Isten tekintetében látszódik a valódi énünk.

Vágyaink tisztázására a megoldás tehát Isten jelenlétének keresése, a vele való kapcsolat, az ő közelségének megtapasztalása az életünkben. Ebben az isteni térben rendeződnek kusza vágyaink, és láthatóvá válik az igazi énünk.   

– Ez kemény munka, ha jól sejtem.

– Az igazi hivatástisztázás ott kezdődik, ahol a személy ki tud lépni a saját világából, és mer élő közösségekhez, valódi emberekhez kapcsolódni. Hivatástisztázó programjainkkal teret nyitunk a fiatalok számára. Egy érzékletes képpel kifejezve azt mondhatjuk, olyan ez, mint egy szerszámokkal jól felszerelt bicikliműhely: ott van benne a Szent Ignác-i lelkiség több száz éves hagyománya és tapasztalata, valamint pár mesterember, aki jól ért a szerszámok használatához.

A hivatását kereső fiatal pedig betolhatja hozzánk a kerékpárját. Ám tudnia kell: nem fogjuk helyette megjavítani, csak segítünk a szerelésben, a szerszámok jó használatában.

Ha pedig elkészült a munkával, akkor bátran továbbléphet Istennel a megtalált úton, és együtt haladhatnak tovább.

– A hivatást meg kell találni vagy fel kell ismerni?

– A felismerni kifejezés valószínűleg közelebb van az igazsághoz. A hivatás nem egy rajtunk kívül álló valóság, amit odakint a világban keresünk. A hivatás magja, csírája már ott van bennünk. A hivatásunk felismerése végső soron identitás kérdése, és nem annyira a cselekvésé.

– Sokszor esünk abba a hibába, hogy túlbonyolítjuk a dolgokat. Nem kellene a görcsösséget levetkőzni ahhoz, hogy rátaláljunk a három igenre?

– A hivatástisztázás kezdetén legelőször is azt gyakoroljuk, hogy kapcsolódjunk az érzéseinkhez, a valóságunkhoz. Ha rágörcsölünk a dolgokra, akkor ebből kell kiindulnunk. Merjük kimondani, hogy „Igen, félek”, hiszen most ez a valós érzelmünk. Azáltal, hogy kapcsolódunk az éppen aktuális valóságunkhoz, rá tudunk tekinteni arra, aki keres és hív bennünket. Ellenkező esetben csak odáig jutunk, hogy mit kellene éreznünk. Nem szabad tehát túl hamar megítélnünk magunkat. Akkor sem, ha nem állunk a helyzet magaslatán. Abból a valóságból kell kiindulnunk, amiben éppen vagyunk. Azzal tudunk elkezdeni dolgozni, és így lehetségessé válik, hogy kimondjuk: „Uram, félek tőled, félek attól, hogy mit fogsz mondani.”

Isten olykor nagyon konkrét a válaszaiban. Józsefnek például ezt mondja: „Ne félj feleségül venni Máriát.” Ez elég egyértelműen hangzik. Péternek sem azzal fordul: Én vagyok Isten Fia, nagyon jó velem lenni, van-e kedved követni? Hanem felszólítja: „Jöjj, és kövess engem!” 

– Mindig ilyen konkrét válaszokat kapunk a keresés során?

– Van, hogy Isten nagyon világosan és egyértelműen válaszol, de az elmúlt hat év tapasztalata azt mutatja, hogy olykor nem ad konkrét meghívást az embernek. Előfordul, hogy az illető imádkozik, odafordul Istenhez, és nagyon vágyik arra, hogy az Úr világosan megmondja neki, mit kell tennie. Ám ebben a helyzetben többen is úgy érzékelik, hogy Isten azt kérdezi tőlük: „Te mit szeretnél? Mit akarsz?” Vannak, akik ezt nem tudják elfogadni: „Jaj, ne! Én nem akarok dönteni, mondd meg te!” De az Úr rájuk bízza, hogy mit szeretnének, mert fontos neki, hogy álljanak ki az akaratuk, a vágyuk mellett. Mindkettőre van tehát példa:

Isten olykor konkrét meghívást ad, máskor egészen ránk bízza a döntést.

– Az utóbbi egyfelől hatalmas szabadságot ad az embernek, másfelől legalább akkora teher is.

– Így van. Mégis jó megélni az Istennel való kapcsolatunkban, hogyha ránk bízta döntést, akkor tényleg azt tehetjük, amit a lelkiismeretünk szerint helyesnek tartunk. Bármilyen életállapot mellett határozzuk el magunkat, az jó lesz, és ő ott lesz velünk. De megismétlem: Isten néha nagyon konkrét is tud lenni, és előfordul, hogy aki meghívást kapott, csak küzd és menekül, mint Jónás, vagy elfordul és szomorúan távozik, mint a gazdag ifjú.

Olyan vigasztaló látni, hogy Mária éppúgy megijedt, ahogyan mi is megrémülünk, amikor Isten nekünk szánt tervét hallani véljük.

Mária azonban nem fordul el az ijedtsége miatt, hanem elmondja érzéseit az angyalnak, és így tanít minket is imádkozni. Ha Istennel maradunk a párbeszédben, ahogyan ő is tette, akkor kitisztul a kép, és felismerjük, mi a hivatásunk.

– Az új év kezdetén sokan vágnak neki az útkeresésnek. Milyen tanácsot adna nekik?

– Mielőtt rátérnénk erre, beszéljünk kicsit az adventről, mert a kettő összekapcsolódik. A karácsony mindenképpen elérkezik. Isten akkor is eljön és emberré lesz, ha készülünk a közeledésére, és akkor is, ha nem. Ami nem mindegy viszont, az az, hogy észrevesszük-e a nálunk kopogtató, szállást kereső Istent. Fontos a hozzáállásunk. Meghalljuk-e? Beengedjük-e őt? Ha arra összpontosítok, hogy Isten szelíden kopogtat és szállást keres nálam, akkor nem az a fő kérdés az adventben, hogy rendet raktam-e az istállómban, vagy sem. Az a lényeges, hogy meghallom-e a kopogtatást és ajtót nyitok-e. Adventben a fény meg akar érkezni a sötétségbe. Isten jönni akar, engedjük be őt az életünkbe.

Az új évvel kapcsolatban is ugyanezt látom. Január elseje egy új nap lesz, amikor reggel felkelünk, és megy tovább az életünk. Valójában nincs új év, csak a jelenünk van, csak a mai napunk. 2022 magától eljön, ha akarjuk, ha nem.

A kérdés az, hogy odafordulok-e az érkező Istenhez. Ha sikerül rátalálnom erre a jelenlétre, amiről beszélgetünk, akkor az érdeklődésem horizontja kitágul, és kezdem felismerni, ő hogyan néz erre az új évre, mire vágyik, mire hív meg engem, bennünket.

Isten jelenlétében többet látunk, mint egyedül. Észrevesszük a közösségeinket, a családjainkat, mindazokat, akiket Isten szeret, akiket nekünk ad, akikhez küld bennünket. Szerintem ezeket a szempontokat érdemes átgondolni az év végén és az új esztendő első heteiben. Keresztény valóságunk középpontjában nem az én áll, hanem Isten érkezése, megtestesülése.

– Ezekre a kérdésekre figyelve közelebb juthatunk ahhoz is, hogy felismerjük, mi Isten akarata velünk kapcsolatban?

– Az a szép, hogy ez valóban lehetséges. Felismerhetjük Isten közeledését és jelenlétét az életünkben. Az imádság, az Istennel eltöltött közös idő kezdetben olyan, mint egy új nyelv.

Ő szól hozzánk, csak nem értjük azonnal, ahogyan azt a nyelvet sem, amit nem tanultunk korábban.

– A félelmeink tehát valósak?

– A sötétség, a szorongásaink, a félelmeink valósak. Keresztényként azonban nem arra vagyunk meghívva, hogy legyőzzük a sötétséget, hanem arra, hogy a fénnyel legyünk. Ő győzi le a sötétséget. Részünkről pedig nagyon más a kétfajta erőfeszítés. Ha a sötétségre koncentrálunk, nehezebb megtalálnunk az utat, mert könnyen beszippant bennünket. De amint a fényhez közeledünk, a sötétség ereje megszűnik. Ez a megváltásunk és keresztény hitünk titka, ez az, amiben hiszünk.

Az új évre azt javasolnám, hogy erőfeszítéseink az isteni jelenlétre irányuljanak, ne arra, hogy mindenképpen legyőzzük a sötétséget.

Szerző: Baranyai Enikő

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 2-i számában jelent meg.