„Nyugodtan telt az éjszaka, a pápa pihen” – adták hírül a reggel kiadott közleményben.
A Szentszéki Sajtóközpont március 8-án, szombaton este kiadott közleménye szerint:
„A Szentatya klinikai állapota az elmúlt napokban stabil maradt, ami azt mutatja, hogy jól reagál a kezelésre; tehát fokozatos, enyhe javulás tapasztalható.
A Szentatyának továbbra sem volt láza. Javult a gázcsere (az oxigén és a szén-dioxid cseréje – a szerk.); a hematokémiai (a vér kémiai összetevőinek elemzése; például a vércukorszint, koleszterin, enzimek, elektrolitok vagy a vesefunkciókat mutató értékek vizsgálata – a szerk.) és az áramlási citometriai (sejtek folyadékáramlás közben végzett elemzése fluoreszcens jelzőanyagok és lézerfény segítségével – a szerk.) vizsgálatok eredményei stabilnak bizonyultak.
Az orvosok annak érdekében, hogy a következő napokban is megerősíthessék ezeket a kezdeti javulásokat, óvatosságból továbbra sem adnak prognózist. Ma délelőtt az Eucharisztia vétele után a Szentatya magánkórtermének kápolnájában imádkozott, délután pedig pihent és dolgozott.”
Arra kérjük kedves Olvasóinkat, hogy továbbra is imádkozzunk a Szentatyáért!
Ma is lehet követni 21 órától a Vatikán YouTube-csatornáján a pápáért való közös rózsafüzér imádságot, amelyet a vatikáni Szent Péter téren tartanak.
Magyar Kurír szerkesztősége
Forrás: Szentszéki Sajtóközpont
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria