Április 11-én volt a szokásos horvát nyelvű keresztútjárás a pécsi kálvárián. A fekete-, illetve a virágvasárnap előtti pénteki napokon még az azóta elhunyt Sándor Lőrinc atya hívta a kökényieket keresztutat járni, hogy átéljék Krisztus szenvedését, hogy a stációknál imádkozva, elmélkedve, énekelve tegyék le bűneiket és bánják meg őket. A közel harminc évvel ezelőtti kezdeményezés mára városi, egyházmegyei jellegű lett, egyre nagyobb számú fiatal hívő kapcsolódik be a nagyböjti áhítatba. Az imádságot Barics Gábriel szigetvári plébános vezette a kálvárián.
Április 12-én a pécsi városi keresztúton is képviseltette magát a horvát közösség, apa és fia vitte a keresztet a harmadik és a negyedik állomás között, ahol a pécsi horvát klub asszonykórusa énekelt. Ugyanazon a napon 17 órakor kezdődött horvát nyelvű szentmise a szederkényi horvát kisebbségi önkormányzat szervezésében. A virágvasárnap előesti misét Bacsmai László mohácsi plébános celebrálta.
A barka megáldása a templomon kívül zajlott, utána vonultak a hívek a templomba, a jeruzsálemi bevonulás emlékére. Az olvasmányokat és a könyörgéseket a hívek olvasták horvát nyelven. A misén a kátolyi asszonykórus szolgált liturgikus énekekkel.
A felsőszentmártoni plébánián és a filiákban Csuzdi Illés helyi plébános vezetésével a hívek és a templomi énekesek a virágvasárnapi szertartásokat követően liturgiával, passióénekléssel készültek a húsvéti szent három napra. A húsvéti vigília és feltámadási körmenet megtartása után pedig az ételszentelés sem maradt el.
A horvát referatúra kezdeményezésére második alkalommal tartottak barkaszentelést és virágvasárnapi szentmisét Pogányban, a Béke Királynéja-templomban. Erre az alkalomra nemcsak a falubeliek jöttek el, hanem a szomszédos településekről, illetve Pécsről is érkeztek hívek. A szentmisét Barics Gábriel celebrálta, az énekes szolgálatot a pogányi és a kökényi kulturális egyesületek énekesei látták el. Már második éve, hogy a pécsi horvát iskolaközpont nyolcadikos tanulói hitoktatójuk, Tomola Ágnes vezetésével passiójátékkal készülnek a nagyböjtre, amit idén a pogányi virágvasárnapi misében adtak elő.
Szöveg: Taragyia Györgyné
Fotók: Kollár Ákos
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria