Nagyböjti kalendárium – 2018. március 5.

Kultúra – 2018. március 5., hétfő | 7:01

Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!

„Námán tehát elment lovastul, kocsistul, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Elizeus kiküldte hozzá egyik emberét, ezzel az üzenettel: »Menj, fürödj meg hétszer a Jordánban, és fölépül a tested, tiszta leszel!« Námán megharagudott és azt mondta: »Nos, azt gondoltam, majd kijön, elém áll és segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének a nevét, aztán a beteg rész fölé tartja kezét, s így megszabadít a leprától. Hát nem különbek-e Damaszkusz folyói, az Abana és a Parpar Izrael minden vizénél? Miért ne fürödhetnék hát meg azokban, hogy megtisztuljak?« Azzal megfordult és haragosan elment onnan. Szolgái azonban eléje léptek és a lelkére beszéltek: »Atyám, ha a próféta valami nehezet kívánt volna, nem tennéd-e meg azt is? Mennyivel inkább (meg kell tenned), mivel csak azt mondta neked: Fürödj meg és tiszta leszel.«
Leszállt tehát, és Elizeus utasítása szerint hétszer alámerült a Jordánban. A teste újra olyan tiszta lett, akár egy kisgyerek teste.

Aztán visszatért Isten emberéhez, egész kíséretével együtt. Amikor az kijött, odament, eléje állt és azt mondta: »Valóban, most már tudom, hogy nincs Isten az egész világon, csak Izraelben.«” (2Kir 5,9–15a).

Urunk, Istenünk, irgalmas jóságod tisztítsa és erősítse mindenkor Egyházadat. Kormányozd szüntelen kegyelmeddel, hiszen csak a te segítségeddel állhat fenn. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria