Nagyböjti kalendárium – február 21., nagyböjt 2. vasárnapja

Kultúra – 2016. február 21., vasárnap | 7:00

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„[…] az embernek a bűne is nyomorúsága. Ezt a boldogtalanságot az ószövetségi nép az Egyiptomból való kivonulás, az aranyborjú fölállítása óta ismerte. E galád szövetségszegés bűnét maga az Úr oldotta föl, amikor Mózesnek ünnepélyesen kijelentette: »Az Úr, az Úr irgalmas és kegyes, türelmes, nagy irgalmasságú és igazmondó« (Kiv 34,6). A választott nép és minden egyes tagja ebből a kinyilatkoztatásból merítette az erőt és kapta az alapot ahhoz, hogy egy-egy bűn után Istenhez meneküljön.”

(Dives in misericordia, 23.)

Istenünk, te megparancsoltad nekünk, hogy hallgassunk szeretett Fiadra. Táplálj minket szent igéddel, hogy megtisztult lélekkel, örvendezve szemléljük majd dicsőségedet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria