Mária életének beteljesülése volt, hogy elszenderülését követően testével és lelkével együtt részesülhetett a feltámadásban. Számos szent kifejezett vágya volt az Istennel való találkozás, II. János Pál pápa ezt így fejezte ki földi életének utolsó szavaival: „Engedjetek az atyai házba!”  

A Szűzanyát magyar nyelven Nagyboldogasszonynak nevezzük, nagyasszonynak, úrnőnek tekintjük. Nem véletlen, hogy Szűz Máriát magyar nyelven Nagyboldogasszonyként köszöntjük: Szent István király neki ajánlotta fel hazánkat. Ebben a megszólításban

az a vágyunk is kifejezést nyer, hogy Szűz Máriával együtt tudjuk Istent szolgálni: ez teszi az életünket értelmessé és boldoggá.

Ezt követően a Győri Egyházmegye püspöke Szűz Mária anyaságán keresztül mutatott rá a női hivatás gazdagságára, felhívva a figyelmet korunk kihívásaira is.

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ábrahám Kitti  

*

Miskolci Egyházmegye

Augusztus 15-én délelőtt, a miskolci székesegyház búcsúján, a munkanap ellenére szép számú közösség vett részt az Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök által bemutatott püspöki Szent Liturgián. Ünnepi szónoknak Pacsai János protopresbitert, a csereháti kerület esperesét kérték fel.

Beszédében az ünnep lényegét így foglalta össze: „Mária elszenderülése és mennybevitele azt üzeni nekünk minden pillanatban, hogy

nem a halálé az utolsó szó, hanem Istené;

nyitva van Isten országának a kapuja. Bízzatok! A mennyei Atya mindnyájunkat hazavár.” Az Istenszülő személyével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ő az, aki „odavezet bennünket Krisztus keresztjéhez, aki odavezet az Úr Jézushoz”, ha életünk során eltéved a testünk, a lelkünk, ha gondolataink terhesek, de bűnbánatot tartunk. „Mária ezt tette életében is, és a történelem folyamán azóta is sokszor ezt teszi velünk, rámutat a lényegre, hogy haza tudjunk találni, hogy megnyugodjunk.

Világi problémáink egyikeként János atya a bizonytalanságot nevezte meg: „Mintha sok iparág erre épülne, hogy félelemben, rettegésben, bizonytalanságban éljünk.”

Belső bizonytalanságunk sokszor mentális betegségekbe sodornak minket, de a hitvallásban, a Hiszekegyben megtalálhatjuk rá a „gyógymódot”.

A teljes ünnepi beszéd EZEN A LINKEN meghallgatható.

A fotógaléria IDE KATTINTVA megtekintehtő.

Szöveg: Varga-Juhász Bernadett

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

*

Pécsi Egyházmegye

Mária halálának és mennybevételének ünnepe hagyományosan a Pécsi Egyházmegye fogadalmi nagybúcsúja, melyet idén augusztus 17-én ünnepelt a hívek közössége a máriagyűdi kegyhelyen. A szabadtéri oltárnál bemutatott szentmise főcelebránsa és szónoka – Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívásának eleget téve  Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök volt.

Fekete Szabolcs Benedek szentbeszédében úgy fogalmazott, Mária tudott, akart és mert kicsiny lenni, ezért az Úr felmagasztalta őt. Mária élete beteljesedett, testestől-lelkestől az égbe emeltetett, amire mi is mindnyájan vágyakozunk, de be kell látnunk, hogy

a mi életünk nem lesz befejezett, amikor földi életünk lezárul.

A Szűzanya-ábrázolásokon Máriát sok esetben karját kitáró palástban ábrázolják, akinek védelmező karjai alá bújnak az emberek, mert a Szűzanya megvédi és megoltalmazza a hozzá fordulókat.

Jó, hogy van ez a palást, ami alá a Szűzanya gyermekeiként mi is bebújhatunk

– mondta Fekete Szabolcs Benedek.

Ahhoz azonban, hogy a palást alatt minél többen elférjünk, össze kell húzni magunkat, hogy helyet szorítsunk másoknak – folytatta.

Meg kell tanulni örülni, ha valaki bekéretőzik, nem azt kérdezni, hogy hol volt eddig, hanem azt mondani, hogy de jó, hogy itt vagy.

Legyünk ilyen gyermekei az Égi Édesanyánknak, aki örül, hogy itt vagyunk és helyet adunk másoknak. Tudjuk magunkat összehúzni, merjünk, akarjunk és tudjunk kicsik lenni – buzdította a híveket Mária életpéldájának követésére Fekete Szabolcs Benedek.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

*

Székesfehérvári Egyházmegye

Szent István király városában püspöki szentmisével ünnepelték Magyarország égi pártfogóját. Spányi Antal püspök szentbeszédében arra biztatott, a Jelenések könyve Napba Öltözött Asszonya és a Vörös Sárkány szimbolikus története bátorítson bennünket, hogy van küzdelem a világban, de a végső győzelem egészen biztosan az Istené.

Szent István király olyan fontosnak tartotta Mária égi születésnapját, hogy ehhez a naphoz kapcsolódva ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Spányi Antal megyéspüspök Ugrits Tamás pasztorális helynökkel, Dózsa István plébánossal tartott ünnepi szentmisében azt kérte, mi is hittel ajánljuk életünket Mária oltalma alá. Ő segítsen bennünket, hogy a rosszat legyőzve reméljük a jót, hogy mindig jó válaszokat adjunk a világ minden kihívására.

Megerősítve a gondolatot, XVI. Benedek pápa Sion lánya című írásából idézett, miszerint a Boldogságos Szent Szűz egész élete az Egyház útját jelzi. Mária igenje, amit az angyal üzenetére mondott, az Egyház igenje volt, Mária Krisztus-követése az Egyház Krisztus-követése volt, Mária a kereszt alatt a szenvedő Egyházat képviselte.

A szentmise végén a főpásztor csatlakozva a szentföldi keresztényekért, a békéért szóló imafelhíváshoz elmondta a békefohászt. Az oltáron meggyújtotta a béke gyertyáját, és a hívekkel közösen imádkozott Máriához, a Béke Királynőjéhez.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Marcell

*

Veszprémi Főegyházmegye

Nagyboldogasszony ünnepén Takáts István általános érseki helynök mutatott be szentmisét a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban.

Az érseki helynök prédikációjában Nagyboldogasszony ünnepének jelentőségére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy Szűz Mária mennybevételének dogmája „nem csupán a hitünk szép igazsága, hanem az emberi élet egyik legfontosabb reménye”. Takáts István kiemelte, hogy Mária különleges szerepe a megváltás történetében arra emlékeztet minket, hogy „mindannyian meghívást kaptunk az örök életre”.

Mária mennybevételével az Egyház az emberi élet értelmét és végső célját ismeri fel, hiszen „Mária példát ad nekünk, hogy az élet útja a mennyországba vezet”.

Homíliájában a helynök arra buzdította a híveket, hogy kövessék Mária példáját alázatban és szolgálatban, hiszen ő „mindig készségesen elfogadta Isten akaratát, függetlenül a nehézségektől”. Arra is emlékeztetett, hogy az ünnep nem csupán Mária mennybevételéről szól, hanem arról is, hogy „Isten minden embert meghív az üdvösségre, ha hűségesek maradunk hozzá”.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye