Ma megint napsütés, hó és fagy. Minden reggel diadalmas napfelkelte. Tegnap Leonyid Kiskovszkij atya arról mesélt, hogy az egyházközségéhez tartozó emberek gyerekei hatalmas számban fordítanak hátat az egyházi életnek – a legtöbben eltűnnek. A szüleik mégis ragaszkodnak a maguk nemzeti ortodoxiájához – ugyanúgy, mint Párizsban. Úgy tűnik, az ortodox egyház az egész világon úgy viselkedik, mint a strucc, amely a homokba dugja a fejét, mert nem akar szembenézni a valósággal. Mindenhol mindenki gyerekes játékokat játszik.
Tegnap a tévében interjút láttam Arthur Rubinsteinnel, aki 90 éves lett. Grieg zongoraversenyét is eljátszotta. Micsoda szép életkor; az ember nem tud mást tenni, mint hogy folyamatosan csodálja szellemtől átragyogott arcát.
Rubinstein arról beszélt, mennyire egyedülálló és páratlan mindenfajta tehetség, amelyet az ember, bárki megkap: akkor vagyunk nagyok, ha teljesen önmagunk vagyunk. Miért van az, hogy abból, ami igaz, felszabadító és valóban keresztény, oly sok minden az egyházon kívül jelenik meg, miközben mi, akik a kereszténység határain belül vagyunk, csak erőtlen, állandóan ismétlődő és sokszor elkeserítő dolgokat hallunk? Amikor a keresztényeket kiűzték a történelem főutcájáról, az utca másik oldalán nyomban elkezdtek az öklükkel hadonászni, és hajba is kaptak egymással – nyomban a Hagia Szophia, a moszkvai Vazul-székesegyház és az Áthosz-hegyi kolostorok képeit tolták egymás orra alá, ortodox ikonok eredeti német reprodukcióival együtt.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria