Nagypéntek az esztergomi bazilikában – KÉPGALÉRIÁVAL

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szertartás kezdetén Erdő Péter bíboros leborult az oltár előtt, majd következett az igeliturgia, melynek részeként a szenvedéstörténetet, a passiót közösen énekelve adta elő a bazilika énekkara és az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendékei, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát.

„És lehajtván fejét kiadá lelkét” – idézte a Szentírást szentbeszéde elején a főpásztor. – Krisztus halála a kereszten engesztelő áldozat. Ő maga mondta az utolsó vacsorán: „ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28). A kereszt feltárja előttünk a bűn titkát és megmutatja Isten végtelen méltóságát és szeretetét.

Erdő Péter kiemelte: A bűnnel megsértett isteni méltóságot egyedül Krisztus engesztelhette ki. Rettenetes teher, rettenetes rabság tehát a bűn, ha emberi erővel képtelenek vagyunk megszabadulni tőle, ha az egész emberiség képtelen arra, hogy helyes irányba fordítsa saját történelmének folyását.

De miért volt szükség az engesztelésre? Nem nézhette volna el Isten az összes emberi hibát és gonoszságot egyszerűen szelíd mosollyal? Nem tekinthette volna meg nem történtnek a rosszat? – tette fel a kérdéséket a bíboros, majd rámutatott: A kereszt fényében látjuk, hogy éppen jósága és végtelen hatalma miatt nem tehette ezt. Isten országa ugyanis nem következmények nélküli ország. A teremtett világ rendjében is mindennek következménye van. Isten a pusztulást, a rosszat nemcsak hogy megengedte, de olyan világot teremtett, amelyben helye volt ezeknek az eseményeknek. A világban semmi sem jelentéktelen, semmi sem értelmetlen, mindennek megvan a maga súlya és jelentősége.

Az emberi szabadság nem véletlen és nem szeszély, hanem nagyszerű lehetőség, amely felelősséggel jár. A bűn pedig Isten akaratának, szeretetének, a teremtett világ rendjének elutasítása a szabad teremtmény részéről – fogalmazott homíliájában Erdő Péter. – Ezért jár nyomában a szenvedés. Ezért lesz belőle olyan teher, amely több a puszta személyes bűntudatnál.

A bíboros Nazianzi Szent Gergelyre, Szent Ágostonra és Nagy Szent Leó pápára hivatkozott, akik vallották: Isten puszta akaratával is elengedhette volna bűneinket, akár elégtétel nélkül is. De bölcsessége úgy kívánta, hogy a bűnért adott teljes elégtétel alapján szabaduljunk meg annak minden terhétől és így váljunk alkalmassá az örök boldogságra.

A Jelenések könyvének döbbenetes víziója szerint senki sem volt méltó a hétpecsétes könyv kibontására (Jel 5,4), csakis a Bárány, akiről a mennyben ezt énekelték: „méltó vagy, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit, mert megöltek és véreddel megváltottad az embereket Istennek”(Jel 5,9) – idézte az Újszövetség utolsó könyvét a főpásztor, és hangsúlyozta: Krisztus halála volt a végtelen értékű áldozat, mert ő egyszerre valóságos Isten és valóságos ember.

Gyakran nem vesszük észre a tetteink súlyát. Azt sem tudjuk sokszor, hogy mivel mérgezzük és romboljuk környezetünket. Amikor pedig rádöbbenünk, a pusztító folyamatokat már gyakran képtelenek vagyunk megállítani. Hirtelen ébredünk rá, hogy mekkora kincs a levegő, a tiszta ivóvíz, a körülöttünk élő növények és állatok sokasága, a kedvező hőmérséklet, szél és csapadék. És még mennyi minden, aminek a létezését is csak most kezdjük felfedezni. De Istenhez és az emberekhez fűződő személyes viszonyunkban is apró tettekből épülnek fel a közöny és az önzés falai, amelyek minket magunkat zárnak egyre áthatolhatatlanabb korlátok közé – figyelmeztetett Erdő Péter.

Majd így folytatta: A mi bűneink okozták Krisztus szenvedését, de ő az egyetlen, akinek végtelen a méltósága, akinek minden csepp vére és minden szenvedése egymagában is elég a világ váltságára. Azonban Jézus nem méricskélte a maga áldozatát. Ő teljes lelkéből szerette az Atyát (vö. MTörv 6,5). Nem a kötelező minimumot ajánlotta fel, hanem a teljességet, ami az ember számára maga az élet. És ezt a teljességet áldozta fel az Atyának értünk, emberekért. Bennünket is így szeret tehát, istenségének teljes méltóságával és emberségének teljes odaadásával.

Krisztus a kereszt magaslatáról is tanít. Isten parancsát, a főparancsot, a legfőbb törvényt tanítja nekünk, hogy mi is teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből szeressünk. Mert ez nem veszteség, ez nem lemondás, hanem harmónia Istennel és a világmindenséggel. Ebben van életünk és boldogságunk – hangsúlyozta a főpásztor, majd az ismert keresztúti ének szavaival zárta nagypénteki szentbeszédét: „Mi egyetlen boldogságunk, szent keresztfa sírva áldunk!”

A szentbeszédet követően a bíboros által elimádkozott könyörgések az egyház tagjaiért és az egész világért szóltak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a kereszténység egységéért, az Ószövetség népéért, a nem hívőkért, valamint a világ vezetőiért – és különösen a szenvedőkért.

Ezután a főpásztor a letakart feszületről levette a leplet és kezdetét vette a kereszt előtti hódolat: a hívek éríntéssel, csókkal illeték, és térdet hajtottak a feszület előtt, amelyen ott az Üdvözítő, aki értünk szenvedett.

A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződött be. Ezután Erdő Péter bíboros vezetésével a hívek a szentsír előtt csendben imádkoztak.

Erdő Péter bíboros nagypénteki szentbeszédének teljes szövege megtalálható ITT.

Fotó: Lambert Attila

Videó: Bonum TV

Magyar Kurír
(bh)