Nagyszabású konferenciát szerveznek a pálosokról a héten Budapesten

Megszentelt élet – 2024. szeptember 9., hétfő | 17:46

Pálosok nyomában címmel a Magyar Pálos Rend a Magyar Kultúráért Alapítvánnyal együttműködve szeptember 13-án és 14-én kétnapos konferenciát szervez Budapesten, a D50 Rendezvényközpontban. A kétnapos esemény a magyar alapítású rendhez kötődő, múltbeli értékekre épülő, de a jövőt és a fejlődést szolgáló kezdeményezéseket mutatja be.

Először 2019-ben szerveztek hasonló nagyszabású interdiszciplináris konferenciát, bemutatva a pálosok jelenét és múltját, rávilágítva a rend múltjával kapcsolatos kutatások jelentőségére.

A szakmai előadásokban jó példákat vesznek számba a meghívott előadók, a pálos vonatkozású helyszíneket üzemeltető tulajdonosok. Egyre több ilyen kezdeményezés figyelhető meg ugyanis egykori kolostorok és romok újjáélesztésére, újjáépítésére. A tudomány és a múzeumok körén túl még a természetjárásban is összeköthetők a pálos települések – erre mutat példát a nemrég elindult „Pálos út – A természetben a természetfelettivel” kezdeményezés.

A konferencia első napja rendtörténeti felvezetéssel kezdődik, majd az érdeklődők megtudhatják, miként képez hidat egy régész a múlt és jelen között. A tudományos előadásokon túl a pálos romokat a beruházók, építészek mutatják be saját szemszögükből, hogy milyen fejlesztési, illetve állagmegóvási lehetőségek vannak. Továbbá építészeti, hasznosítási jó gyakorlatokat és a fiatal építészek megszólításának lehetőségeit is megismerhetik a résztvevők.

A második napon bemutatják a vallásturizmusban rejlő lehetőségeket, a jelenlevők megismerkedhetnek a pálos tematikus utakkal, valamint koncepciókat hallhatnak a pálos települések és a magánszektor szemszögéből. Megszólalnak a jó példával elöl járó pálos települések polgármesterei és a nemzeti parkok igazgatóságának képviselői is. Bemutatják jövőbeli terveiket, elképzeléseiket. Arra is kitérnek a konferencián, hogy a pálosok lelkisége, szolgálata mivel járulhat hozzá a jövő építéséhez. Végül Puskás Antal tartományfőnök beszél a pálosok jelenéről.

A konferencia mindkét napját zenei kísérő programmal zárják. Első napon A rózsafa éneke címmel zenetörténeti időutazáson vehet részt a nagyközönség, ahol két hungarikum hangszer szólal meg Erdő Zoltán Erdélyi Magyar Örökség díjas tárogatóművész és Lisztes Jenő cimbalomművész szólójátékában, amelyet az Anima Musicae Kamarazenekar tagjaiból álló vonósötös kísér. Másnap a konferencia zárásaképpen Lectio Divina címmel a pálos világi közösség előadásában a megbocsátás lesz a téma. A felolvasott szövegek elmélkedések és közbenjáró imádságok, melyek között Petrás Mária éneke és Bíró Ferencné Gesztelyi-Nagy Judit a világi közösség vezetőjének fuvolajátéka segíti az elmélyülést.

A konferencia fővédnöke Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Időpontja: szeptember 12–13., csütörtök és péntek 9–18 óráig

Helyszíne: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye D50 Rendezvényközpontja (1071 Budapest, Damjanich utca 50.)

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció: rendezveny@matine.hu

Információ: +36/20/312-5925

Forrás és fotó: Pálosok nyomában

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria