Nagyváradon tartották az idei „Hivatások nyomában” országos hittanversenyt

Külhoni – 2023. március 3., péntek | 11:13

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont a február 24. és 26. között megrendezett, „Hivatások nyomában” elnevezésű országos hittanversenynek. A vetélkedő célja tizenhetedik alkalommal az, hogy a fiatalok jobban megismerjék az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek életét, és ezáltal az Istennek, a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét.

A romániai tanügyminisztérium által elismert verseny mottója idén Boldog Salkaházi Sára gondolata volt: „Világítani kell! Mivel? Szeretettel. Nem szabad elrejteni senki elől.”

Lisieux-i Szent Teréz és Xavéri Szent Ferenc, a missziók védőszentjeinek élete, valamint Boldog Salkaházi Sára és a Szociális Testvérek Társasága volt az idei verseny témája.

Benedek Ramóna hitoktató, a vetélkedő főszervezője elmondta, nagy örömet jelentett, hogy – az elmúlt két év online versenyeit követően – most újra személyesen is találkozhattak a csapatok. Ez a verseny minden alkalommal ünnep, „nem a versenyen van a hangsúly, hanem a találkozáson: gyerekek, tanárok találkozunk egymással, erősítjük egymást, a világ számára is megmutatjuk a katolikus iskolák küldetését, és ünnepeljük ezeket a nagy szenteket. Istenbe gyökerezett életüket követendő példaként tárjuk a fiatalok elé, ez a legfőbb célja ennek a versenynek” – mondta Benedek Ramóna.

Összesen tíz csapat érkezett a versenyre az ország katolikus iskoláiból és osztályaiból: Gyulafehérvárról a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum; Kézdivásárhelyről a Nagy Mózes Elméleti Líceum teológia osztálya; Csíkszeredából a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum; Gyímesfelsőlokról a Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum; Gyergyószentmiklósról a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum teológia osztálya, Marosvásárhelyről a Bolyai Farkas Elméleti Líceum teológia osztálya; Szatmárnémetiből a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum; Nagykárolyból a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum; Temesvárról a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum, valamint a házigazda nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum képviseltette magát.

A versenyen való részvétel előfeltétele egy kiállítás megszervezése volt. A csapatoknak a három szent élete közül kellett választaniuk, és a kiválasztott szenttel kapcsolatban összeállított kiállítást három helyszínen kellett bemutatniuk: iskolájukban diáktársaiknak, egy plébánián és egy harmadik, szabadon választott helyszínen. A diákok ilyen formán végeztek missziós tevékenységet, megmutatva másoknak mindazt, amit a tematikában szereplő szentekről tanultak. Ez képezte egyben az országos verseny megyeközi szakaszát.

Az országos verseny nyitó szentmiséjét Böcskei László nagyváradi megyéspüspök mutatta be a líceum kápolnájában. Elmélkedésében a napi evangéliumból kiindulva Lévi, a vámos alakját állította követendő példaként a jelen lévő fiatalok elé, arra buzdítva őket, hogy az árral szemben haladva figyeljenek Jézus hívó szavára, mert ha vele járják életük útját, öröm járja át a hétköznapjaikat.

Diósi Dávid, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának dékánja, a zsűri elnöke a versenyt megnyitó beszédében rámutatott: Ennek a versenynek múltja van, hisz már akkor is megtartották, amikor sokan még meg sem születtek a jelenlévők közül. Öröm látni, hogy akik egykor diákként voltak jelen, most kísérő tanárként izgulhatnak. Ez is mutatja, hogy nagyon nagy szükség van erre a versenyre, ami az építő találkozásokon túl szívet-lelket gazdagít, és mélységet ad a fiatalok életének, igazi példaképeket állít eléjük.

A vetélkedő első részében elméleti tudásukról tettek tanúságot a diákok, majd egy-egy rövid jelenetet mutattak be az általuk előre kiválasztott szent életéből, megmutatva, mit jelent számukra az adott szent tanúságtétele, miben erősítette meg őket mindaz, amit tanultak.

A versenyt követően a püspöki palotába látogattak a csapatok, ahol megtekintették az egyházművészeti gyűjteményt, majd a versenyt lezáró ünnepségre került sor a püspöki palota dísztermében.

A vacsorát követően Kruzslitz Imre atyával találkoztak, aki afrikai missziós élményeiről számolt be, a diákok pedig saját, a kiállításon keresztül végzett missziós tevékenységükről meséltek társaiknak.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria