Napi sajtószemle

A Magyar Nemzet (Szobrot avattak… 10. o.) részletesen, a Magyar Hírlap (Teréz anyára emlékeztek… 13. o.) néhány sorban számol be arról, hogy szobrot avattak Boldog Kalkuttai Teréz anya tiszteletére a róla elnevezett téren tegnap, a jótékonyság nemzetközi napján Budapest XII. kerületében (Lásd tegnapi, szeptember 5-ei hírünkben a Felavatták Teréz anya szobrát Budapesten című hírünket – A szerk.)

A Nyugatijelen.com Templomépítés, a hitélet fáklyavivői címmel emlékeztet rá: a simonyifalvi katolikus templom felszentelésének 100. évfordulóján készült helyszíni tudósításukban szándékosan nem tértek ki a Tóth Ibolya által a templomépítés történetéről összeállított, az ünnepélyes szentmisén felolvasott ismertetőre, illetve a Hegedűs János plébános által felolvasott, a templomban szolgált papok, kántorok, egyházgondnokok és harangozók névsorára. Úgy érzik azonban, hogy az egyházközség és a templom százéves történetére vonatkozó, rendkívül fontos események és adatok „megérnek még egy misét”, ezért most közzéteszik azokat.

Tóth Ibolya ismertetőjében elmondta: „Elődeink… munkájának eredménye, hogy ma 100 év után is egy gyönyörű templom áll Simonyifalva központjában. Méltán mondhatjuk, hogy mindnyájunk elődje hozzátett valamit a létrejöttéhez, a hit, a szeretet és a béke által vezérelve. Mert hitték, hogy még abban a nehéz időszakban is sikerülni fog, hogy lesz elég erejük és pénzük befejezni, hogy a templom az utódaiké is lesz, de legjobban hitték, hogy Isten mindenben megsegíti őket. 1882-ben, amikor falunk első lakói megérkeztek, se kápolna, se templom nem volt, ezért házaknál imádkoztak, énekeltek együtt. A piactér elején egy gerendából készült, zsindellyel fedett harangláb állt. 1886-ban Kisjenőből került ide az első fiatal pap, Werler Péter, aki nagy szegénységet, nyomort talált. Báró Simonyi Lajos felesége, Pretzner Karolin felajánlott egy szobát és ellátást biztosított az új plébánosnak, akit minden reggel kocsi hozott ki misézni a közben megépült kápolnába. Werler Péter, látva a telepesek nagy szegénységét, megpróbált segíteni, akin tudott. Néhány falubelivel történt tanácskozás után elhatározták a szövetkezet alapítást, így dőlt el a ’Picula sorsa’. A falu lakossága közben gyarapodott, az 1892-ben épült kápolna-templom kicsinek bizonyult a 2000-nél több hívő számára. 1904-ben, amikor Amschlinger Ferenc plébános ideérkezett, felmérve a helyzetet, elkezdte, majd 8 évig gyűjtötte a pénzt egy nagyobb templom építésére. Az ehhez szükséges építőanyagok egy részét megvásárolták, a másik részét Karolin bárónő magtárának a téglái tették ki. A fiatal, energikus plébános mindent megtett, hogy a 2500 hívet számláló falu a fejlődés útjára léphessen. Az akkori egyháztanács elnöke, Joó Antal az építéshez szükséges engedélyekért gyalog indult Temesvárra, ahol sikerrel járt, mert az engedélyek megszerzése mellett az akkori főpásztor azt is megígérte: az építészmérnököt maga fizeti. Az építéshez szükséges pénz előteremtéséért az egyháztanács tagjai gyűjtőívvel jártak faluról-falura. Az urakhoz címzett kérőleveleket a plébános írta. Mivel akkoriban már 70 falubelinek volt lovasszekere, elvállalták az építéshez szükséges fuvarozást és a kézi tennivalókat. A templomot Siegel Albin osztrák építőmérnök tervezte és építette, aki 30 mestert hozott magával Budapestről. A munkálatok 1912-ben kezdődtek, az alapot olyan mélyre ásták, hogy egy ember nem látszott ki belőle. Amikor a falakat félig felhúzták, a munka leállt, mert az építészmérnök nem fogadta el a gyenge minőségű téglát, helyette jobb minőségűt hozatott. A tornyot préselt téglából építették, a kórust a kántor szélesebbre kérte, mint amilyen a tervben volt. Erre a mester azt mondta: ’Lehet, de ne terheljük meg nagyon’. 1914 nyaráig pirosban elkészült az új templom, aminek a hossza 34 méter, a hajó 29 méter, a szentély 5 méter. Szélessége 14, a magassága 18, a torony magassága 38 méter. 1914 nyarán kitört az I. világháború, augusztus 20-án a férfiak behívót kaptak, elmentek a harctérre. Az asszonyok folytatták a hátramaradt munkát. Nagyon nehéz dolguk volt, magas létráról adogatták a tetőfedő cserepeket, ’csak le ne repüljenek!’ – hangzott a mondás. A háborúba elvitték a legnagyobb harangot, de két jótevő amerikai dolláron új harangot vásárolt, ezt húzták fel a toronyba. A templom szentelésére 1914. november 19-én, Erzsébet napján került sor. A főoltár Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolja; a főoltár mellett Szent Péter és Szent Pál apostolok szobrai láthatók. A három mellékoltár: Jézus szíve-oltár a szoborral; Szent László király oltára az őt ábrázoló szoborral; a templom bejáratánál lévő oltár a Fájdalmas Anya ölében a keresztről levett szent Fiával. Ezen kívül számos szobrot találunk a templomban: a lourdes-i Mária, Szent József, Szent Antal és Szent Vendel szobrait. A toronyban lakó 3 harang közül a 415 kilós a legnagyobb, a másik kettő 200, illetve 60 kilós, mind az aradi Hőnig Frigyes harangöntő műhelyében készült. A templomban lévő manuális orgonát 1913-ban, Pécsről hozták, Angster József készítette. A keresztúti stációk képeinek a keretei fából készültek, nagyon értékesek. A szószék négy oldalán Máté, Márk, Lukács és János evangélisták láthatók. A templom búcsúünnepségét augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján tarják. 1964-ben az 50. éves évfordulóra a templomot újrafestették és beszerelték a villanyt. Ma, amikor a 100 éves évfordulót ünnepeljük, nem küzdünk az őseinkhez hasonló nehézségekkel. Ők verejtékes munkával megépítettek egy csodálatosan szép templomot. A mi feladatunk, hogy fenntartsuk, megőrizzük, hitünkkel erősítsük a templomot. Őseink azért építettek ilyen tágas templomot, hogy a falu hívei elférjenek benne, a mi dolgunk, a szentmiséken megtölteni a padsorokat, illetve továbbadni az utókornak, hogy semmi sem sikerülhet Isten segítsége nélkül.”

Hegedűs János plébános a templomban szolgált lelkészek, kántorok, egyházgondnokon és harangozók névsorait ismertette: Lelkészek: Wérler Péter (1895–1904), Amschlinger Ferenc (1904–1922), Bozóki Mihály (1922–1956),Vöő Péter Pál (1956–1966), Köllő Antal (1966–1967), Magdás István (1967–1974), Dunai Ferenc (1974–1982), Hell József (1982–1983), Simon Miklós (1983–1987), Ambrus Imre (1987–1992) 1992–1994 között Gál Vilmos borosjenői esperes-plébános, Deák Péter káplán, Szotír Gábor kisegítő, Butnaru Antal pankotai plébános szolgáltak be. Lukács János (1994–1996). Ezt követően Butnaru Antal pankotai plébános (1996–1997), Pántya Elemér kisjenői plébános (1997–1999). Hegedűs János, az egyházközség jelenlegi plébánosa 1996-tól teljesít szolgálatot.

Egyházgondnokok: Mandek János 7 évig, Kranzslicz Ferenc 7, Szalónczi György 6, Hirt József 3, Joó Antal 5, Egri András 5, Balogh Imre 1, Heimann Ferenc 3, Mandek Sebestyén 3, Marx Antal 4, Mucsi Ferenc 3, Balogh István 10, Bartha György 4, Keszeg Ferenc 1, Tóth Ferenc 6, Zsóri Mihály 20, Bartha Ferenc 22, Zsóri Mátyás 4, a jelenlegi Bartha Antal 14 éve szolgálja a templomot.

Kántorok: Weber István, Fekete Imre, Rebcsik István, Schiper Lőrinc, Zimmer Márton, Gáspár Frigyes, Rozmip Erzsébet, Gáspár Frigyes, Eszes Zoltán, Kovides József, Gáspár Imre, Marx Anna, Varga János, Pál József, Livader József, Házi Mária, Nagy József, Kovács Lajos, Nagy József, Tanács József, jelenleg Matyelka Mária szolgál.

A sekrestyések-harangozók közül az első nem ismert, Balogh József, Miklós István, Balogh Imre, Balogh István, Kilián Jakab, Matyelka János, Kilián Erzsébet, Kilián Henrik, id. Nagy József, id. Nagy Józsefné, ifj. Nagy Józsefné, Kocsis Katalin, Onutiu Amália, jelenleg Szlávik Mária Magdolna szolgál.

A Nyugatijelen.com megjegyzi: „Meglehet, idegeneknek a leközölt nevek nem sokat jelentenek, de úgy érezzük, a százévesnél régebbi egyházközséget, illetve a százéves templomot szolgáló lelkészek, kántorok, egyházgondnokok és harangozók hozzátartozóinak és a jelenlegi egyházközség tagjainak is fontos lehet megismerni azoknak a neveit, akik egy évszázadon keresztül dolgoztak a templom és az egyházközség fenntartásán, Isten szolgálatában. Az ő kitartásuk, elhivatottságuk példaértékű lehet a jelenlegi, de a jövőbeli nemzedék számára is.”

Az Újszó.com Megrongálták Szent István szobrát című beszámolója szerint egyelőre nem rögzített időpontban egy ismeretlen tettes megrongálta a kassai Szent Erzsébet-székesegyház egyik szobrát, amely Szent Istvánt ábrázolja. A szobor bal keze is megrongálódott. „A szobor a Szent Erzsébet-székesegyház északi díszkapujának része, s nemzeti kulturális emlékműként van bejegyezve” – közölte Alexander Szabó, a Kassa megyei rendőrkapitányság szóvivője. A vandál elkövető 300 eurós kárt okozott, a rendőrség eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

A Kárpátinfo.net Muzulmán vallásrendőrség jelent meg egy német városban címmel közli: aziszlám jogrendszer, a saría előírásainak tiszteletét számon kérő „vallásrendőrök” jelentek meg a németországi Wuppertalban, a rendőrség eljárást indított a csoport valamennyi tagja ellen. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli városban 11 személy ellen indítottak eljárást a gyülekezési jog gyakorlásáról szóló törvény megsértése miatt. A hatóságok nem tűrik, hogy bárki is megfélemlítse vagy provokálja a polgárokat – mondta Brigitta Radermacher városi rendőrkapitány, hangsúlyozva, hogy „az erőszak monopóliuma kizárólag az államot illeti meg.” A 19 és 33 év közötti férfiak narancssárga mellényt viseltek Shariah-Police (saría-rendőrség) felirattal, és belvárosi játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg. Felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt, és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól. A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amelyeken a Shariah-Controlled Zone (ebben az övezetben a saría törvényei uralkodnak) felirat állt és egyebek közt az, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció. Megjelentek szórakozóhelyeknél is, megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek, és zaklatták azokat, akik nem akartak szóba állni velük. Az önjelölt erkölcsrendészek a világi államot elutasító, a saría alapján működő állam kiépítésére törekvő szalafista irányzat hívei. Esti őrjárataikról videót készítettek, és közzétették azt az interneten. Közölték, hogy hamarosan a tartomány más városaiban is megjelennek. Észak-Rajna-Vesztfália a németországi szalafista szubkultúra egyik központja. Az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) – a német belső elhárítás – legutóbbi éves jelentése szerint a szalafizmus a leggyorsabb ütemben terjedő szélsőséges iszlamista irányzat Németországban, híveinek száma tavaly nagyjából 5500 volt, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 4500-hoz képest. A szalafista szubkultúrából származnak sokan azok közül, akik Németországból a Közel-Keletre utaznak, hogy csatlakozzanak a szíriai polgárháborúban részt vevő, illetve Irakban felkelést folytató radikális iszlamista fegyveres csoportokhoz, elsősorban az Iszlám Államhoz. A BfV több mint 400 kiutazóról tud. Többen már visszatértek, köztük 25 olyan személy lehet, akik harci tapasztalatokat szereztek Szíriában.

A Vigilia szeptemberi számában Lukács László Menekültek (641. o.) című vezércikkében felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt években a világban ugrásszerűen megnőtt a menekültek száma, és a második világháború óta idén először lépte át az 50 milliós szintet, ami egy nagyobb országra való népesség. P. Lukács leszögezi: „Globális faluvá zsugorodott világunkban hatalmas ellentétek csapnak össze. Egyfelől: jólét és nyomor, béke és öldöklés, luxus és éhínség. Másfelől: szolidaritás és elutasítás, testvériség és kizsákmányolás, önfeláldozó szeretet és üzérkedés a szenvedéssel.” A lap főszerkesztője a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 1996-os szociális körlevelére utalva teszi fel a kérdést: „Van-e remény egy igazságosabb és testvériesebb világra?”

A folyóirat szeptemberi számában különösen figyelemre méltó a Generációváltás és jövőkép (642–669. o.) című összeállítás. Gyorgyovich Miklós és Pillók Péter A vallásos fiatalok társadalmi státuszának változása című tanulmányukban szociológiai kutatásaikra alapozva több adatot közölnek. Eszerint míg 2000-ben a fiatalok többsége valamilyen módon vallásosnak tartotta magát, addig 2012-ben arányuk nem éri el a 40 százalékot. Azok aránya, akik tudatosan, vállaltan mondták magukat nem vallásosnak, vagy más meggyőződésűnek, az elmúlt 12 évben közel felével növekedett. Ez a tendencia tapasztalható a vallásgyakorlás terén is, hiszen azok száma, akik legalább havi rendszerességgel jártak templomba, 40 százalékkal, az ennél ritkábban járók közel 50 százalékkal csökkent. Azok aránya, akik sosem lépnek be egy templomba, 44 százalékról 62 százalékra emelkedett. A baráti kör megléte szempontjából megállapítható: a valláshoz való viszony még nem befolyásolja számottevően azt, hogy a fiataloknak van-e olyan baráti köre, társasága, akikkel gyakran vannak együtt szabadidejükben, vagy épp nincsenek. 2008-ban mindkét csoport 86-87 százaléka említette, hogy vannak ilyen barátaik. 2012-re azonban már csak 70 százalék feletti az érték mindkét csoport esetében, és a különbség is nagyobb a vallásosak és nem vallásosak között. Előbbi csoport 73-75, a vallást elutasítók 78 százalékának volt már csak ilyen baráti köre, tehát még csökkent is a vallásosak körében a baráti körrel rendelkezők aránya. A rokoni, családi kapcsolatokat illetően radikálisan csökkent azok számaránya mind a vallásosak, mind a vallást elutasítók körében, akik szabadidejükben átmentek rokonaikhoz. Ám a rokoni, családi kapcsolat meghatározóbb a vallásosak életében. 2008-ban még az egyházuk tanítását követők 86 százaléka teljesen vagy inkább elégedett volt baráti kapcsolatrendszerével, míg a vallásban bizonytalanok 83,5, a nem vallásosak 85 százalékára volt ez igaz. 2012-ben azonban az egyházias fiatalok körében már 90 százalékos volt az elégedettség szintje, míg a bizonytalanok körében 75 százalékra, a vallástalanok körében 83,5 százalékra csökkent az elégedettek aránya. A fiatalok szüleinek végzettségét vizsgálva megállapítható: 2008-ban az egyházias fiatalok édesanyjainak 21, édesapjainak 18 százaléka volt diplomás, míg 2012-ben az anyák 14, az apák 15 százaléka. 2008-ban az egyházias fiatalok 13, 2012-ben 15 százalékának volt már diplomája. Ezzel szemben a vallást elutasítók körében mindkét vizsgált évben 9-9 százalék volt ez az arány. A nyelvtudást illetően 2008-ban az egyháziasan vallásos fiatalok 71, 2012-ben 70 százaléka állította, hogy beszél legalább egy idegen nyelvet. A többi vallásossági kategóriába tartozóknak 2008-ban 55-63, 2012-ben pedig 58-65 százaléka vallotta ezt. A gazdasági helyzet kérdését illetően elmondható: az egyházias fiatalok 9-10 százaléka állította azt a fent említett két esztendőben, hogy gond nélkül élnek, míg a kevésbé vagy nem vallásosak körében 6-6, illetve 5-7 százalék volt ez az arány. Az egyházi tanítását követők 58 százaléka mondta azt 2008-ban, hogy teljes mértékben vagy inkább elégedett, 2012-ben pedig 51 százalék. A kevésbé vagy nem vallásosaknál ez az arány 10 százalékkal kisebb mindkét évben. 2008-ban az egyháziasan vallásosak 57 százaléka sorolta magát a középosztályhoz, a nem vallásosoknak pedig 54 százaléka. 2012-ben ez arány 48, illetve 42 százalék volt.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír