Napi sajtószemle

A Népszabadság Hétvége mellékletében (5.o.) Lengyel László Hol azelőtt az angyal állt karddal címmel úgy véli: „Az Egyház erejét és gyengeségét egyaránt bizonyítja, hogy Peresz izraeli és Abbasz palesztin elnökök közös békeimára szólítása Rómába mennyire nagyvonalúan sikerült, ám a béke ma messzebb van a Közel-Keleten, mint volt meghívása idején. Nem Ferenc pápa, hanem az Európai Unió, a nemzetállamok széthúzása az oka, hogy aligha lesz a pápa dél-itáliai felháborodott szavainak foganatja a menekültek befogadását illetően.” A cikkíró leszögezi: „Nehéz lehet Istent hívni, amikor egy tízezer méter magasan szálló polgári repülőgépet rakéta talál el, és ártatlan gyerekek ujjai hullanak alá az égből, és nehéz lehet nem Istent hívni, amikor gyerekeink hullanak alá. Ebben a szörnyűségben kell nemcsak Ferencnek és az Egyház szemlélődő apácájának, de a magunkfajta hitetleneknek is fogódzót találnunk. Adja Isten, hogy ebben Ferenc segítsen! De annyi bizonyos, hogy Ferenc mindent megtesz annak érdekében, hogy a Katolikus Egyháznak ne csak múltja, de jövője is legyen.”

A Magyar Nemzetben (21.,24-25.o.) György Zsombor A sors kezében címmel írt helyszíni riportot az iraki kurdokról, s ennek kapcsán említést tesz a Szuleimáníjában élő Szent Józsefről elnevezett káldeus keresztény közösségről is. Ők sem kapnak külső segítséget, mégis példás módon gondoskodnak az otthonaikat elvesztett családokról. „Rend van és tisztaság, a háború és a gyilkosság elől elmenekülő emberek elképesztő derűvel beszélnek a velük történtekről. Nehéz ezt megérteni, mi okozhat örömöt azok után, hogy mindenük odalett, elvesztették a kapcsolatot ismerőseikkel, rokonaikkal. De életben vannak, szűk családjuk is, bekerültek egy viszonylag biztonságot jelentő közösségbe, és van mit enniük. Bizony, ennyi érték maradt az ’emberhez méltó’ életből, s ebben a pillanatban ez nem is kevés.”

Az Erdon.ro A templom Istennek zsámolya című tudósítása szerint csütörtök este ünnepi szentmisét tartottak a váradi premontrei préposti széktemplomban, a felszentelés évfordulójára emlékezve. A misét bemutatta, illetve prédikált Fejes Anzelm apát. Bevezetőjében emlékeztetett rá: több mint 80 évvel ezelőtt szentelte fel a templomot Fiedler István akkori szatmár-váradi püspök. A templomszentelések jellemző szertartása, hogy a tizenkét apostol emléke előtt tisztelegve a püspök megkeni tizenkét helyen a templom belső falát, illetve esetleg egy-egy keresztet is rajzol. Ezért tömjénezte meg ő is néhány perccel korábban ezeket a helyeket. Anzelm atya hozzátette: sokszor koszorú övezi ezeket a kereszteket, vagy gyertyatartókat lehet látni. A konszekrált templomnak ugyanis rangja és kiváltsága van, hiszen vannak olyanok is, melyek csak meg vannak áldva annak jeleként, hogy istentiszteleti ténykedés zajlik ott. A felszentelés emellett búcsút is engedélyez, a bűnöktől és a rosszaságtól, a hívek lelki megújulásának előmozdítása érdekében. Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Elmélkedésében az apát kiemelte: a régi pogány szentélyeket is magaslatokra építették, a hegyek tetejére, mert emberi mivoltukból fakadóan az őseink úgy érezték, hogy így közelebb kerülnek az istenségükhöz. A zsidóknál is az első jeruzsálemi templomra úgy tekintettek, mint “Isten lábának zsámolyára és trónjára.” A vallásos emberek úgy gondolták, hogy amikor belépnek erre a helyre, Isten jelenlétével találkoznak, hiszen ott van a széke, ahova le kell ülnie. A kereszténység átvette ezt a látomást, és tovább gazdagította hitével. Isten a világosság és a fény jelképe lett, a templom ajtaja pedig kelet felé nézett.

Ahogy évszázadokon keresztül álltak a templomok, mert erős alapra épültek, úgy az élő Egyháznak is van kötőanyaga, a Szentlélek jelenléte és a krisztusi szeretet kapcsol össze bennünket – mondts Fejes Anzelm. Egyúttal figyelmeztetett: az igazi, élő kövekhez hasonlítható keresztények olyan aktív személyek kell legyenek, akik legyőzik és megszüntetik magukban az önzést, és kitárulkoznak mások felé az igazság objektív érzetével, nem feledkezve meg arról, hogy emberré válni csak közösségben lehet, a templom pedig az imádság házát kell jelentse számukra, mely által épülni tudnak.

A Népszava Szép Szó mellékletében (1.,4.o.) Szunyogh Szabolcs „Törekedjetek az igazságra” címmel azt állítja, hogy a keresztény egyházatyák meghamisították az eredeti evangéliumokat, ahogy igényük és érdekük kívánta. A cikkíró emlékeztet rá: az evangéliumok szövegét 325-ben véglegesítették, „akkor, amikor a kereszténység civil szervezetből hatalmi szervezetté vált, püspökségekkel és birtokadományokkal, és ezzel összefüggésben megkezdődött az életre-halálra szóló küzdelem a másként gondolkozók, például az ariánusok ellen. Ekkor jelenik meg a keresztény szemléletben az antijudaizmus is.”

A Magyar Nemzetben (Örökkévaló… 23.o.) Végh Tamás református lelkész nyilatkozik, aki arra a kérdésre, hogy képes-e, alkalmas-e mindenki a megtérésre, két bibliai mondatot idézett: „Úgy szerette Isten a világot, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére.” Végh Tamás kifejtette: „A teljes Szentírás alapján minden emberre úgy tekintek, mint potenciális megtérőre. Hirdetem az igét, amely mint élő mag életet indít emberszívekben. Ennek nyomán megismerik bűneiket, elveszett voltukat, és felragyog számukra Jézus Krisztus személye, szeretete. Tudom, hogy üdvösségünk nem a mi hitünkön, hanem Isten kiválasztó szeretetén nyugszik, ezért lehetek teljesen bizonyos benne. Ez mégis olyan mély titok, amelyet hordozva még bátrabban hirdethetem az embereknek, minden embernek, hogy jöjjenek Jézushoz, Isten szeretete rájuk is érvényes.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír