Napi sajtószemle

A Népszabadság (2. o.) Erős mondat címmel idézi Beer Miklós váci megyéspüspököt: „Addig ne haragudjunk a cigány emberekre, hogy esetleg leszedik más emberek kertjéből a terményt, ameddig éheznek a gyerekeik, ameddig minden jó szándékuk ellenére sem találnak munkaalkalmat; nyilván segélyből nem lehet megélni.”

A Népszavában (A cigányság sorsa Magyarország sorsa 12. o.) Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke nyilatkozik, aki figyelmeztet: a leszakadó emberek felemelése nem lehet a karitatív szervezetek magánügye, az egész társadalom ügye kell, hogy legyen, mert nem a szociális munkás rehabilitál, hanem a társadalom. Vecsei kifejtette: „A legnagyobb kihívásnak tartjuk a cigánysággal kapcsolatos kérdéseket, szerintünk a cigányság sorsa Magyarország sorsa. Bonyolult, összetett ügyről van szó, ami sajnos a politika kiszolgáltatottja. Akik látják a bajokat, nem jól kommunikálják, akik előítéletesek, azok sem feltétlenül gonoszságból azok, legfeljebb nem eléggé tájékozottak. Egyszóval a cigányügyről nagyon sok mindent le kellene tisztogatni. Mi egyébként egyetlen egy politikai szervezettel sem folytatunk elméleti vitát a cigányságról. Az olyan párbeszédnek vagyunk hívei, ami a tennivalókról szól. Mert itt nincs egyfajta igazság. Mert az is igaz, hogy egy cigányember kitépte a láncot a járókelő nyakából, de az is igaz, hogy a cigányasszonyt suhancok összerugdosták az utcán. Meg az is igaz, hogy a bájos roma apróságra rámosolyognak a téren, de 16 év múlva »mocskos munkakerülő cigánnyá« degradálja a közbeszéd. Ahány telep, ahány társadalmi közeg, ahány helyi környezeti viszonyulás, önkormányzati és egyéb segítőkészség vagy elutasítás, netán közöny, annyiféle az elfogadtatás módszere.” A beszélgetésben szóba került a „tarnabodi csoda” is. A máltaiak alelnöke elmondta: „A nyolcszáz lelkes településen 96 százalékos a cigányok aránya, és ugyanilyen arányú volt a munkanélküliség, ami a kilátástalansággal párosult. A községen két busz ment át, reggel az egyik, este a másik irányból a másik. Aki akart, sem tudott eljárni dolgozni. Azzal kezdtük, hogy vásároltunk egy buszt a falunak, amivel a munkakeresők elindulhattak a közeli városokba. Ha hiszi, ha nem, egyszer csak Tarnabodon megjelentek az 50-60 ezer forintos, de működő autók, és a falubusz új funkciót kapott, »kineveztük« iskolabusznak. Aztán pályázattal elektronikai hulladékbontó üzemet hoztunk létre, ahol harminc munkahelyre 130 helybeli ember jelentkezett. Az üzem ma is él, működik, és az a nyeresége, hogy 26 embernek – három éve támogatás nélkül – munkát, jövedelmet biztosít. Aztán megvásároltuk a település közepén álló kocsmát, ahová azért húzódtak be a gyerekek, mert nem volt játszótér, és az volt az egyetlen fűtött helyiség. Csináltunk belőle játszóházat, ahol az első évben helyi asszonyok dolgoztak, majd tanodát üzemeltettünk a gyerekeknek.” A miskolci nyomortelepek sokak által bírált felszámolásával kapcsolatban Vecsei Miklós elmondta: „Minket az önkormányzat kért fel arra, hogy segítsünk. Pillanatnyilag csak annyit tudok mondani, hogy nekiláttunk a számozott utcáknak nevezett területen élő emberekre szabott program kidolgozásához. A társadalom sebeinek hosszú a gyógyulási ideje. Most úgy látjuk, Miskolcon hosszú évek kellenek a nyomornegyedek rehabilitációjához.”

Az Erdon.ro Legyen a szeretet főtantárgy című beszámolója szerint a szeretet, a jóság, az irgalom fontosságát nyomatékosította Böjte Csaba ferences szerzetes azon a tanévkezdő szentmisén, melyet vasárnap este mutatott be a nagyváradi Barátok templomában. Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Elmélkedésében Csaba testvér – szokása szerint – egy vele megtörtént eseménnyel támasztotta alá mondandóját, ezúttal a szeretet, a jóság, az irgalom és a szolidaritás fontosságát. Az idén nyáron egy ismerőse meghívásának eleget téve madárlesen volt a Szeged melletti természetvédelmi területen. „Kukkolta” a madarakat, a gólyákat, a gémeket, a kócsagokat, amint élelmet halásztak maguknak. Mindegyiknek megvan a maga stílusa, amiképp a többi állatnak is, közös jellemzőjük azonban, hogy valamennyien a létükért küzdenek. Nincs ez másként az emberek esetében sem, ezért a gyermekeket az iskolában arra is meg kell tanítani: olyan világban élünk, ahol semmi sincs ingyen, mindenért harcolni kell, a jó jegyekért, az előremenetelért.
Csaba testvér felidézte azt is, hogyan bízta rá egy asszony 1993 őszén egy állomáson az akkor nyolc hónapos Emesét, aki azóta leérettségizett. Böjte Csaba ekkor határozta el, hogy árvaházakat létesít elhagyott gyermekek számára. A ferences szerzetes kiemelte: Isten amikor lenéz ránk, olyan szép és tiszta emberi vonásokat akar látni, mint a szeretet és a jóság. Tanuljunk Krisztustól, aki a szeretet parancsolatát hagyta ránk, és mindenkiben látott fantáziát. Tartsuk tehát „karban egymást”, és tanítsuk meg gyermekeinket szeretni, legyen az iskolában a legfőbb tantárgy a szeretet. Ha ugyanis az irgalom és a szolidaritás tüze kialszik, megvannak számlálva a napjaink.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír