Napi sajtószemle

A Népszavában (7. o.) Rónay László Ami hiányzik életünkből címmel cáfolja a közvélekedést, hogy a pápák mosolytalan, komor emberek lennének. Ferenc pápát semmiképpen sem sorolja közéjük, XXIII. János pedig különösen közel áll a szívéhez, „mert olyan egyházfő volt, aki tudatában volt annak, hogy örömhírt kell hirdetnie a világban, s örvendező, derűs emberként viselkedett, elképesztve környezetét. Rokonszenvet keltett az egész világon.” Rónay László úgy véli, hogy az említett pápákkal szemben mai parlamenti képviselőink „eltávolodtak az emberektől, önmaguknak beszélnek, nekünk csak pózolnak”.

A Székelyhon.ro Hálát adni a válságért címmel emlékeztet rá: az udvarhelyszéki Belső Iránytű nevű szervezetet Czikó László szentmiklósi, utóbb búzásbesenyői plébános hívta életre 2012-ben. A szervezet múlt pénteki, a Szent István-plébánián szervezett rendezvényén a lelkipásztor előadásában többször is hálát adott azért, hogy neki élete során több válságban is része lehetett. „Azért kell a krízis, hogy tudjon egymás mellé ülni Isten és ember, ember és ember” – mondta Czikó László. A lelkipásztor kifejtette: a krízis görög eredetű szó. Azt jelenti, hogy olyan életszakaszba kerülünk, amikor minden porcikánk azt sugallja, hogy nincs tovább. „A Bibliában is több ilyen történet van. Illést például eteti, altatja az Isten. Isten úgy gyógyít, hogy etet és altat. Isten nem azt mondja, hogy nincs elég hited, azért nem gyógyulsz meg. Nagyon nagy veszélyek vannak bizonyos körökben, ahol azt állítják, hogy te azért vagy beteg, mert nincs hited. Az egyház nem kórház. Felejtsétek el. A szenvedés a keresztény ember életének a része, és Istennek hála, hogy szenvedünk.

Mert ha én nem vagyok krízisben életemben többször, akkor nem tudok nektek erről hitelesen beszélni. Jó megjegyezni, hogy a gyógyszerek bizonyos esetekben igenis szükségesek. A pszichiáter pedig nem egy leprás valaki. A Jóisten nekem tudtomra adta: ha ő a világon embereknek megadta azt a tudást, hogy mindenféle kémiai reakciókból kihozzanak egy kicsi pirulát, amelyik az ember agyába a hiányzó anyagot visszateszi, s jobban lesz, akkor az ellen nem kell tiltakozni” – mondta a plébános. Hozzátette: „Az Úristen beleteremtett a világba egy egyenes utat, s aki ezen nem akar menni, az előbb-utóbb vagy megbotlik, vagy falba ütközik. Annak törvénye van, hogy a madár repülni tud. S így törvénye van az embernek is: úgy éljen, amilyen a természete. Be van írva a sejtjeinkbe. Isten beleteremtette a világba az egyenes ösvényt, és a görbe út nem az. Értsük meg, miből fakad a krízis: az ember elbízza magát, azt hiszi, megy neki egyedül is, nem kell segítség, és nem hallgat befele, a sátán pedig kihasználja ezt. Alappal mondhatom azt is, hogy nagyon sok krízisünk abból adódik, hogy túlhajszoljuk magunkat, megbotlik a harmónia. Hiába szembesítjük ezzel az embert, ő is tudja, hogy rohan, de mi még megterheljük pluszban a lelkiismeretét is. De ki kérdi meg igazából választ várva, hogy miért rohan? Mert ha valaki őszintén felteszi a kérdést: te egyszer gondolkodtál-e azon, miért kell annyit fuss, lehet, ez lesz a válasz: megtörténhet, hogy elgondolkodtam, de az eredményre nem emlékszem. (…) Millió oka lehet, hogy az ember miért rohan, de legtöbbször menekül. És leggyakrabban önmagától. És a menekülésben nem az a megoldás, mint ahogy az italban sem, hogy egy nap eldöntöd, többet nem rohansz, többet nem iszol, hanem az, hogy határt szabsz. Ellenszegülsz annak a példának, amit gyermekkorodban láttál, hogy apád sem a munkának, sem a pálinkának nem tudott határt szabni. Mindennap figyelsz magadra, és este felteszed a kérdést: drága jó Istenem, hol tudtam ma egy hajszálvékony határt meghúzni. És kapsz egyet. Ez az út hosszú, de lehet látni a határokat.” A plébános felidézte: kegyelemként élte meg, hogy Búzásbesenyőn plébánosi munkájának a minimumát betegen is el tudta végezni. „Volt elsőáldozás, eskettem, temettem, miséztem. Le az összes kalapokkal, milyen türelmesen hallgatták a hívek az előzetesen leírt s ott felolvasott szövegeket. Tudjátok, mit csináltak a besenyői öregasszonyok? Összeültek. És imádkoztak. És vártak. Mert az egyszerű falusi ember imádkozik és vár, hogy egyszer ejsze jobb lesz” – mondta előadásában Czikó László.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír