A Maszol.ro Romatáborba látogatott Ferenc pápa című tudósítása szerint előzetes bejelentés és sajtókíséret nélkül Ferenc pápa vasárnap felkereste a Róma külvárosában levő egyik cigánytelepet. Ferenc pápát az olasz főváros peremkerületében álló San Michele Arcangelo-templomba várták, ahova késve érkezett meg. Mint kiderült, a Szentatya a plébánia felé tartva a templomtól nem messzi romatelepre is ellátogatott. A táborban nagy örömmel fogadták Ferenc pápát, aki dél-amerikai romákat is talált ott, és spanyol nyelven imádkozott velük – számolt be a sajtónak Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
A Népszavában (9. o.) Rónay Tamás Közeledés a felszabadítás teológiájához címmel figyelemre méltónak nevezi, hogy Ferenc pápa vértanúhalálnak minősítette múlt héten Óscar Romero salvadori érsek meggyilkolását, kinyilvánítva, hogy a főpapot hite miatti gyűlöletből ölték meg. A cikkíró szerint „Ezzel megnyílt az út Romero boldoggá avatása előtt. Bár mind II. János Pál, mind Benedek pápa mártírként emlegette, így csodára sem lenne szükség a boldoggá avatáshoz, a folyamat elakadt a vatikáni bürokráciában. A salvadori főpap közel állt a felszabadítás teológiájához, Ferenc pápa döntése újabb fontos lépés e teológiával való teljes kiegyezés felé vezető úton.” A szerző emlékeztet rá: 2014-ben Ferenc pápa egy audienciáján a felszabadítás teológiájának balszárnyához sorolt Frei Betto is feltűnt. Igaz, a vatikáni sajtóhivatal kiemelte, csak „igen rövid találkozó” volt kettejük között, s nem igaz az, hogy hosszasan elbeszélgettek volna, amint ezt Betto a sajtóban állította. A brazil újságíró és aktivista műveiben egyébként a marxizmus és a kereszténység összefüggéseit boncolgatta. Rónay szerint a jelentős közeledést igazolja az is, hogy Leonardo Boff, a felszabadítás teológiájának egykori elismert alakja többször is pozitívan nyilatkozott Ferenc pápáról, kiemelve: nem véletlenül nevezték őt hazájában a „szegények bíborosának.” „A nyomornegyedekbe vonult, ott találkozott, beszélt az emberekkel, szót emelt a szociális egyenlőtlenségek ellen… Átélte azt, amit prédikált, s mindig közel állt a néphez” – mondta Leonardo Boff.
A Székelyhon.ro (Márton Áron… ) tudósítása szerint telt házzal ünnepelték Márton Áron gyulafehérvári püspökké szentelésének 76. évfordulóját vasárnap a csíkszentdomokosi kultúrházban. A rendezvény a Márton Áron-emlékév záróeseménye is volt egyben.
Az Újszó.com Várszegi Asztrik: Orosch érseknek nem voltak bölcs tanácsadói címmel emlékeztet rá: a nagyszombati érsekség és révkomáromi bencés rendház között folyó perben a Vatikán a szerzetesrendnek adott igazat. Arról, hogy ez a döntés mit jelent a gyakorlatban, és a határhoz közeli rendház hogyan tudja visszaszerezni elbitorolt jogait, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, a Magyar Bencés Kongregáció legfőbb elöljárója nyilatkozik a hírportálnak. Elmondta: a Vatikán súlyos jogtalanságnak tartja a rendház felszámolását, „egyértelműen ez a következtetés vonható le José Rodriquez Carballo érseknek, a Szerzetesi Kongregáció titkárának január 29-i leveléből, melyben azt írja, hogy a nagyszombati érsek döntése semmisnek nyilváníttatik. Ismerve a kánonjogot és a rendünk jogállását, nem is számítottam másra. Senkit nem akarok bántani, de hadd jegyezzem meg, hogy ebben az ügyben nem voltak Orosch érsek úrnak bölcs tanácsadói.” A püspök-főapát hozzátette: ez a döntés kötelező érvényű Orosch érsek számára, „ezt egyszerűen el kell fogadnia.”
A Népszabadság (Kevesen szavaztak… 8. o.) és a Magyar Nemzet (Érvénytelen… 14. o.) beszámolója szerint eredménytelen volt Szlovákiában a szombati családügyi népszavazás. A jogosultak 21,4 százaléka ment el a voksolásra, amelynek érvényességéhez 50 százaléknál nagyobb részvételi arányra lett volna szükség. A megjelentek több mint 90 százaléka ugyanakkor igennel válaszolt mindhárom kérdésre, így arra is, amely szerint házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehetne nevezni.
A Magyar Hírlap (Érvénytelen… 5. o.) beszámolója közli azt is, hogy a KDNP üdvözölte az igenek győzelmét. Semjén Zsolt pártelnök, miniszterelnök-helyettes leszögezte: a szlovák nép tanúságot tett a közös keresztény értékekről és a normalitásról. A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint ugyanakkor a KDNP állításával ellentétben nem az igenek, hanem az emberi józanság, az ész és a tolerancia diadalmaskodott az érvénytelen népszavazáson.
A Magyar Nemzet (4. o.) A házasság Isten ajándéka című összeállítása szerint országszerte és a határon túl is számos programmal várják az érdeklődőket a tegnap indult házasság hete programsorozat keretében. A polgári napilap kiemeli: míg Herjeczki Kornél, az esemény koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója a házasságot Isten ajándékának tartja, hangsúlyozva, hogy a házasságon alapuló családokban több gyermek születik, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt (MLP) szerint felháborító, hogy a jelenlegi törvények csak a különböző nemű emberek házasságát teszik lehetővé.
Bodnár Dániel/Magyar Kurír