Napi sajtószemle

Az Újszó.com Bezák Ferenc a pápánál című tudósítása szerint pénteken Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Róbert Bezák leváltott és nyugalmazott nagyszombati érseket. Imrich Gazda egyházi szakértő a hírportálnak elmondta: a pápával való találkozás meglepetés, egyben áttörés is az ügyben. Már önmagában az a tény, hogy Bezákot fogadta az egyházfő, azt jelenti, hogy az érsek ügye valamilyen irányba el fog mozdulni.

A Magyar Nemzet (20. o.) Merjünk kimenni a pályára! címmel számol be arról, hogy csütörtökön Gyergyószentmiklóson Székelyföld jégkorong-válogatottja fogadta a magyar válogatottat. A mérkőzés eredménye 6:4 volt a hazaiak javára. Az esemény bevételét a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlották fel. Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány elnöke megköszönte az adományt, és buzdított mindenkit az erejéhez mérhető bátor kiállásra. A lap emlékeztet rá, hogy fiatalon Csaba testvér is korongozott Csíkszeredán. Beszédében így idézte fel akkori élményeit: „Ültünk a kispadon, és a nagyok nem erőst engedtek fel játszani minket, hetedikeseket. Aztán addig nyafogtunk, amíg csak játszhattunk. Jól meg is verték a csapatunkat. De emlékszem, megverve is, kék-zöld foltokkal tele is, de játszani akkor is sokkal jobb volt, mint a kispadon ülni. Megragadom az alkalmat, hogy biztassak mindenkit, merjen kimenni a pályára, mindenki a maga pályájára, bátorsággal és lendülettel. Én az oltárhoz kell kimenjek, a tanár az osztályba, az orvos a műtőbe, mindenki a maga helyére, de fontos, hogy merjünk kimenni a pályára. Sokkal izgalmasabb játszani, ha nyerünk; ha nem nyerünk, mégiscsak jobb élni, küzdeni, mint ülni egy kispadon, s másokat kommentálni, fütyülni. Arra kérem testvéreimet, gyermekeinket is, merjenek kimenni a pályára, s hiszem, hogy megújul a népünk, a Kárpát-medence, a mi világunk.”

A Magyar Nemzetben (A szív békéje… 27. o.) a megszentelt élet éve alkalmából nyilatkozik András testvér, a franciaországi székhelyű taizéi közösség egyetlen magyar tagja. Elmondta: „Egészen kicsi, nagyjából százfős monasztikus szerzetesközösség vagyunk, amelynek tagjai közel harminc országból érkeztek, különböző keresztény felekezetekből. A közösség alapítója, Roger testvér sok évvel ezelőtt úgy fogalmazta meg keresztény önazonosságát, mint amelyre úgy talált rá, hogy kiengesztelte magában protestáns családjának hitét a katolikus hit misztériumával anélkül, hogy bárkivel is megszakította volna a közösség szálait. Az egész közösségre igaz, hogy a kiengesztelődés jele szeretne lenni a megosztott keresztények és az egymással szemben álló népek között. A testvérek közös élete és az érkező fiatalok közti sokszínűség lehetővé teszi, hogy a különböző egyházakkal is közösségben legyünk.” András testvér leszögezte: „Bár a szerzetesi élet velejárója egyfajta kivonulás a világból, ez soha nem lehet menekülés. Ha elvonulunk is a világból, az csak azért van, hogy valahogy mélyebben közelebb lehessünk hozzá. Nem tudnánk a világért jól imádkozni, ha nem követnénk a világban zajló folyamatokat, történéseket. Nem teljes a kép, ha a szerzetességnek csupán a zártságát látjuk a belőle fakadó nyitottság nélkül. Ez egyébként minden keresztény életnek a sajátja, csak a szerzetesi életben jobban látható. Az elvonulásból adódó távolság segít jobban megérteni a másik embert, a nem hívőket és azokat is beleértve, akik nagyon másként gondolkoznak, mint mi.” A lap kérdésére, hogy miként élték meg a Charlie Hebdo elleni, januári gyilkos támadást, milyen tanulságokat vonhatnánk le közösen a jövőre vonatkozóan, András testvér azt válaszolta: „Az egyik ember szenvedését soha nem szabad mások emberi szenvedéséhez mérni, hasonlítgatni, különösen nem a gyász pillanataiban. Láttuk, ahogy egész Franciaország mélyen megrendült, számos más nemzet tagjaival együtt. Arra keressük a választ magunkban, hogy miként tudjuk a világot ebben a megrendülésben elkísérni. Az eset kapcsán számos nagyon komoly kérdés merült fel társadalmi szinten a személyes szabadsággal és felelősséggel kapcsolatban. Keresztényként szerintem arra is fontos gondolnunk, hogy Jézus, az emberré lett Isten, aki hagyta magát meggyalázni, s eltűrte mások gúnyolódását, földi életén és kereszthalálán keresztül kivétel nélkül minden emberrel, különösen a szenvedőkkel egyesült. Mi is erről szeretnénk tanúságot tenni az életünkkel.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír