Napi sajtószemle

A Népszavában (9. o.) Rónay Tamás Pápai intelmek Amerikának címmel értékeli Ferenc pápa több mint egyhetes amerikai apostoli látogatását, kiemelve, hogy a vizit középpontjában a menekültkérdés és a klímavédelem állt. A cikkíró megállapítja: „Ferenc pápa történelmi látogatást tett Amerikában. Kubai útja elsősorban abból a szempontból volt fontos, sikerül-e további politikai nyitásra ösztönözni a szigetországot, az Egyesült Államokban azonban a világ lelkiismereteként lépett fel, rávilágított olyan problémákra, amelyeket az emberek hajlamosak politikai szemüvegen keresztül megítélni. A pápa Philadelphiában hangsúlyozta: a világot csak akkor lehet kigyógyítani bajaiból, ha leomlanak a származás, a vallás falai.” Rónay leszögezi: a hívek a pápától nemcsak lelki útravalót, hanem iránymutatást is kaptak. „Az már azonban más kérdés, hogy ki mit szűr le a szavaiból, s lesz-e foganatja annak, amit elmondott. Ha már néhány tízezer ember, netalán százezrek figyelmét felkeltette a világot fenyegető, súlyos problémákra, azt is komoly sikerként könyvelheti el.”

A Magyar Hírlap (2. o.) Az állam a rend alapvető intézménye, a Magyar Nemzet (4. o.) pedig A hit segít a környezet védelmében címekkel számol be arról a konferenciáról, amelyet tegnap tartottak a parlamentben Ferenc pápa júniusi, a teremtett világ iránti felelősségről szóló, Laudato si’ (Áldott légy!) enciklikája kapcsán (Lásd tegnapi, szeptember 29-ei számunkban a Közös otthonunk a teremtett világ – konferencia a Parlamentben című tudósításunkat – a szerk.)

A Magyar Nemzet Online (szeptember 27.) A szívet kell őrizni címmel interjút készített Labancz Zsolttal, a piarista tanítórend magyarországi tartományfőnökével, aki a menekültválságról fejtette ki gondolatait. Elmondta: „A rászorulóhoz odafordulás és a politikailag helyes cselekvés között nincsen ellentmondás. Érzékelek az emberek között nagyarányú félelmet és elutasítást, amire nagyon gyakran ráerősítenek szavak, gesztusok. Egy olyan társadalomban, amely egyébként is küzd azzal, hogy tud-e befogadni, bízni a másik emberben, ezek hatása nagyon veszélyes lehet hosszú távon.” A kérdésre – a kerítés nem keresztényi? – a tartományfőnök azt válaszolta: „Valószínűleg egy politikusban is lehetnek kételyek ezzel kapcsolatban, de erről ő politikusként, publikusan nem nagyon beszélhet, gyengítené a cselekedeteit. De én tudom úgy értelmezni, hogy ahhoz, hogy meg tudjam nyitni magam, kapcsolatba tudjak lépni, ahhoz kell, hogy a saját határaimmal is tisztában legyek. Az tud megnyílni, aki határokat is tud szabni, ez az emberi kapcsolatokban is így van. Nincs tehát ellentmondás. Személyes véleményem az, hogy azért egy kerítés inkább szimbóluma az elzárkózásnak. Valószínűleg ha társulnának mellé olyan szavak, amelyek a határhúzás mellett a humánum gesztusait is hangsúlyozzák, akkor elfogadhatóbb lenne… Rossz az iránya a kommunikációnak. Biztosan vannak olyanok is, akik a jobb megélhetés miatt indultak útnak, akiket a közbeszéd gazdasági bevándorlóknak hív, de azokkal kapcsolatban, akik embertelen körülmények közül jönnek, a migráns szó a veszélyesség, az ismeretlenség és a fenyegetés érzületét kelti… úgy érzékelem, hogy ahogyan használják a migráns szót, az a félelemkeltés és az elutasítás eszközévé lett.” P. Labancz arra is kitért: „Ha az ember nem figyel oda, akkor az iszlámot, a szélsőségeseket és a terroristákat váltogatva használja. Így könnyen kialakul az a kép, hogy aki muszlim, az mind veszélyes. A szerzetesi gondolkodásban van egy kifejezés: a szív őrzése. Ez azt jelenti, hogy éberen figyelünk arra, milyen gondolatok fogannak meg a szívünkben, mert az azután hatással lesz ránk. Szükség van a szív fölötti virrasztásra. Amikor olyan kifejezéseket hallunk, hogy egy országnak joga van meghatározni, meg akar-e változni, az számomra nagyon szűk, és nem kecsegtet sok jóval a jövőre nézve. A kultúrák élő kapcsolatban vannak egymással. Ha azt hallom, hogy el kell zárkóznunk, mert az a biztonságos, az számomra pedagógusként és keresztényként nem igazán vállalható. Szeretném arra tanítani a fiatalokat, hogy identitásukban erősödjenek meg, de építsék a találkozás kultúráját is.” Az interjúkészítő Bucsy Levente felvetette, hogy a migráns-, illetve menekültválság kitörésekor keresztények széles rétegei jól érzékelhetően nem tudtak mit kezdeni azzal, amikor a bevándorlók segítői „a képükbe vágták” a Máté-evangélium idézetét: „idegen voltam, és befogadtatok”. Mintha nem igazán kaptak volna kapaszkodót ezek az emberek. Pedig ugyanebben a bibliai könyvben harminc mondattal korábban található az előrelátó és a balga szüzek története, ami arra mutat, hogy készülni kell olyan eseményekre, amelyekre a jelenlegi eszközeink nem elegek. Min múlik ez, hogy a Szentírást olvasók vagy akár Ferenc pápa hallgatói hová fordulnak?

A piarista rendfőnök válasza: „Ez nagyon nehéz kérdés. Szerzetesi elöljárókkal sokat beszélgettünk erről, és arra jutottunk, hogy megszenvedjük ezt a helyzetet. Ott van a szükséget szenvedő ember, akihez oda szeretnénk hajolni és segíteni, ugyanakkor érezzük, hogy hatalmas emberáradat érkezik, és ez kérdéseket vet fel: mi lesz itt, be tudjuk-e fogadni? És erre nincs válaszunk. A befogadni-elzárkózni kérdést igenis megszenvedjük belül, és nemcsak mi, hanem nagyon sokan mások is. Hogy hová nyúlunk? Két síkja van a cselekvésnek: amikor itt vannak a rászorulók, nem tudunk mást tenni, mint feléjük fordulni, amikor pedig arról van szó, hogy különbséget kell tenni bevándorló és rászoruló között, akkor pedig okosnak kell lenni.”

Labacz Zsolt nem ért egyet azzal, hogy Ferenc pápa nem elég tájékozott a menekültügyben. „Az biztos, hogy nagyon egyértelműen képviseli a befogadás véleményét. Első nyilatkozatai után azonban már más szempontokat is említett, például a társadalmak megfiatalításának igényét. Számomra érdekes, hogy ez micsoda ellenreakciókat vált ki. Akár püspöki szinten is vannak ezzel szembemenő nyilatkozatok, ami azért meglep. El tudom képzelni, hogy Ferenc pápa szerint most a keresztényeknek arra van szükségük, hogy ezt az üzenetet is meghallják, mert az, hogy okosnak kell lenni és hosszú távú stratégiákat kell kidolgozni, sokkal természetesebb. Az ország szempontjából pedig úgy gondolom, hogy ha segítségre szoruló embereket tudunk befogadni, az sok jót is hozhat, hiszen nem csak mi adunk nekik, hanem mi is kapunk tőlünk; társadalmunk gyarapodhat így a humanitásában. És igen, amikor a bevándorlókhoz való viszonyulásunkkal kapcsolatos kérdéseket föltesszük, fel kell tennünk újra azt a kérdést is, hogyan viszonyulunk például a cigányokhoz. Nem lepődnék meg, ha a most ellenkező keresztény rétegnél az is kicsapta volna a biztosítékot, amikor Beeer Miklós püspök azt mondta, a kereszténységünk fokmérője, hogy hogyan viszonyulunk a cigány kisebbséghez.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír