Napi sajtószemle

– 2015. október 9., péntek | 9:17

Az október 9-i nyomtatott és online sajtó szemléje.

A Heti Válaszban (21-23. o.) Szőnyi Szilárd Pápábbak a pápánál? című írása szerint sokan felszisszentek, hogy Ferenc pápa puccs következtében lett a katolikus egyház feje, miután Godfried Danneels nyugalmazott brüsszeli érsek a róla szóló friss életrajzi kötetében azt állította: 1996-tól liberálisként elkönyvelt bíboros társaival a svájci St. Gallenben zárt körben terveket szőttek arra, hogy II. János Pál pápa után miként lehetne reformistább pápát választani, lehetőleg Jorge Mario Bergoglio személyében. A főpap azt is elárulta, hogy a német Walter Kasperből és Karl Lehmannból, az angol Basil Humeból és másokból álló csoport úgy hívta magát: a Maffia. A cikkíró emlékeztet rá: a korteskedést 1996 óta pápai dekrétum tiltja, s önmagától beálló kiközösítés alá esik, aki bármilyen paktum részeseként elkötelezi magát egy-egy pápajelölt mellett. Danneels szavaiból viszont az is kiderül, hogy csoportjuk az utolsó összejövetelt 2006-ban tartotta, vagyis hét évvel a Bergogliót pápává választó konklávé előtt. Szőnyi arra is kitér, hogy a Ferenc pápa ellen berzenkedők bánatára fő hivatkozási forrásuk, Austen Ivereigh elismerte: könyvében pontatlanul fogalmazott, a Bergoglióról való egyeztetés nem a leendő egyházfő közreműködésével történt, a szervezkedők csak arról győződtek meg, hogy jelöltjük az egyház válságos helyzetében nehezen tudná visszautasítani a pápaságot. 

Az Erdon.ro Valamennyi zászlót elvitték című írása közli Márton Istvánnak a Bihari Napló csütörtöki lapszámában megjelent olvasói levelét, amelyben „Felsőbb utasításra vettük le” címmel kifogásolta, hogy eltűnt a magyar zászló a nagyváradi székesegyházból. A hírportál kérdésére Böcskei László nagyváradi megyéspüspök elmondta: a székesegyházban jelenleg is olyan munkálatok folynak, melyek megindokolják, hogy bizonyos dolgokat elmozdítsanak. Meg lehet nézni, hogy kintről öntik be a konszolidációs anyagot, és az oldaloltároknál még a képeket is leszedik, hogy megvédjék ezeket. A zászló egyébként még a Múzeumok Éjszakáján lett elmozdítva, amikor valamennyi zászlót eltávolítottak, mert a rendezvény jellege miatt nem illettek oda, illetve átrendezték egy kicsit a székesegyház belsejét, például ismertetőtáblákat helyeztek ki. Elkerült akkor onnan a Pápai Állam, Nagyvárad és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum zászlója is. „Nekem az a benyomásom, hogy ez az írás egy kissé úgymond ferdített hozzáállás, egy kényelmes karosszékből könnyű írni, mindenbe belekötni” – fogalmazott a főpásztor. Hangsúlyozta: több adminisztratív okot is fel tud tehát sorolni arra vonatkozóan, amiért elkerültek bizonyos tárgyak. „Ma reggel is ott voltam a székesegyházban, és én rendeltem el, hogy távolítsák el az említett képeket, ezek megóvása céljából, nehogy károsítva legyenek. Amikor pedig befejeződnek a munkálatok, akkor a liturgikus tér is úgy alakul majd, ahogy ez a templomokban elő van írva.” Böcskei püspök hozzátette: ami a zászlókat illeti, elsősorban a templomi zászlókat kell visszatenni, de semmi nem indokolja, hogy a magyar zászló ne lehetne bent a bazilikában.

A Székelyhon.ro A semmiből újjáépített gimnázium címmel tudósít arról, hogy újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium csütörtökön, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya napján. A tíz órától kezdődött ünnepi szentmise előtt Tamás Levente, az intézmény igazgatója felszólalásában megköszönte az 1991-es egyházmegyei elöljárók, illetve az akkori tantestület és munkaközösség munkáját, akik a katolikus iskolát közel 40 évnyi beszüntetést követően újra felépítették. „Az iskolát a semmiből kellett újjáépíteni. De sikerült bátor és elszánt emberek elhatározásának köszönhetően. Ezért szeretnék köszönetet mondani nekik.” Az igazgató köszöntője után T. Obermájer Ervin atya, a Segítő Mária Gimnázium egykori diákja celebrálásával tartottak szentmisét az egybegyűlteknek.

Tamás Levente a hírportálnak elmondta: az 1995-ben végzett első évfolyam ballagása óta az iskolát 1359-en végezték el. Manapság a tanintézmény diákközössége 460 fő. E számok mögött nagyon sok munka van a tanárok, és még több a diákok részéről. „Nagyon sok megpróbáltatás övezte iskolánkat az elmúlt negyed évszázad alatt, amelyeket a jelenben is megélünk. Az elmúlt tanév óta iskolánk kisegítő munkaközössége mintegy 40 százalékkal csökkent, amit nagyon nehezen élünk meg.”

Ugyancsak a Székelyhon.ro Költözik a rehabilitációs központ című beszámolója szerint jövő év elején költözhet új helyére a csíkszeredai Szent Ágoston Rehabilitációs Központ, ugyanis nemsokára elkészülnek a Szent Ágoston-plébánia régi kápolnájának átépítésével. A hírportál emlékeztet rá: a Gyulafehérvári Caritas évek óta szeretné átépítené a csíkszeredai Szent Ágoston-plébánia kápolnájának épületét, hogy létrehozhassanak egy komplex gyógypedagógiai központot. Sikerült támogatást szerezniük a beruházáshoz, megkapták időközben a szükséges engedélyeket is, így idén hozzáfogtak a kivitelezéshez. Ludescher László, a caritas szociális ágazatának igazgatója szerdai sajtótájékoztatón közölte: már annyira haladtak a munkálatokkal, hogy jövő év elejére az épület egy része használható lesz. Elsőként a templom épületében működő, a fogyatékkal élőkért létrehozott korábbi nappali foglalkoztató költözik be az új helyre. „Később szeretnénk kiegészíteni a központ tevékenységét más szolgáltatásokkal és programokkal, amelyek az egész csíki régiót hivatottak ellátni” – mondta az ágazati igazgató. Így szintén ideköltözik a csíksomlyói mozgáskompetencia központjuk, továbbá szeretnének elindítani egy korai fejlesztő programot 0–3 év közötti gyermekeknek és szüleiknek.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír