Napi sajtószemle

– 2015. november 7., szombat | 11:18

A november 7-i nyomtatott és online sajtó szemléje.

A Magyar Nemzet (Napi… 15. o.) beszámol róla, hogy Ferenc pápa interjút adott egy hajléktalanok szerkesztette holland lapnak. A Szentatya leszögezte: nem lehet úgy a szegénységről beszélni a szegényeknek, hogy közben az ember fáraók módjára él. A pápa a fényűző életet élő főpapoknak üzent, mondván, hogy aki így tesz, az álszent.

Ugyancsak a Magyar Nemzetben (25. o.) Herczeg Szonja Kircherné és fura ura címmel ír arról, hogy Argentínában tizenkét év után véget ér a Kirchner házaspár uralma, az, hogy ki lesz a következő államfő, november 22-én dől el. A cikkíró emlékeztet rá: Jorge Mario Bergoglio buenos aires-i érsekként többször szóvá tette a szegények helyzetének tragikus helyzetét és felszólalt a korrupció ellen is, így a házaspárral való viszonya meglehetősen konfliktusos volt. A bíboros Ferenc pápaként sem változtatott véleményén, ezért a kapcsolata Cristina Kirchner leköszönő elnökkel semmit sem javult.

A Népszabadságban („Az én lelkiismeretem tiszta” 4. o.) Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője nyilatkozik, aki egyetért Osztie Zoltán római katolikus plébános, KÉSZ-elnök véleményével, hogy az egyházak politizáljanak. Szerinte ebbe a kormánykritika is belefér. A humán-csúcsminiszter sikeresnek tartja a keresztény roma szakkollégiumok létrehozását és elmúlt négyéves teljesítményét, hangsúlyozva: azok megalapítása az egyházak, elsősorban a jezsuiták érdeme.

A Székelyhon.ro Határidőre elkészül a Márton Áron-szoborcsoport című cikke szerint Lakatos Pál Sándor, a Márton Áron-szoborkompozíció bronzöntője közölte: november végéig elkészül a szoborcsoport. Jelenleg az öntés harmadik fázisánál tart a magyarországi szobrász. A hírportál emlékeztet rá: aMárton Áron-szoborcsoport megvalósíthatósági tanulmányát 2012 áprilisában fogadta el a csíkszeredai önkormányzat. A kompozíció elkészítésével Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrászművészt bízták meg. A művész  2012 decemberében fogott neki a vasvázszerkezetnek, következő év január végén kezdte az agyagot felpakolni. Ez a munkálat 2014 végéig tartott, ezt követően gipszbe öntötte, és 2015 február végén a szoborcsoport készen állt a bronzöntésre. A köztéri alkotás bronzba öntésére vonatkozó, a csíkszeredai önkormányzat által kiírt pályázatot a Kecskeméten élő Lakatos Pál Sándor,  Munkácsy-díjas szobrász nyerte. A kivitelezési szerződést június végén kötötték meg, ezt követően szállították a szoboregyüttes gipszváltozatát Magyarországra. A szerződés értelmében a művésznek öt hónap áll a rendelkezésére, hogy befejezze a viaszveszejtéses módszerrel készülő szobrot. Lakatos Pál Sándor elmondta, jelenleg a cizellálás és a hegesztés zajlik. „Három fázisról van szó. Az első fázis augusztus közepén volt befejezve, ez a viaszmodellek és az öntőformák elkészítése volt, a második fázisban következett a darabok elkészítése és öntése. Most kezdődött el a harmadik fázis, az összeszerelés és a cizellálás, a legvége pedig a patinázás és a helyszínre szállítás lesz. Jól haladunk, november végére kell elkészülnie. Semmi nem veszélyezteti a határidőig való elkészülést, de még bőven benne vagyunk a folyamatban.”

A bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázoló szoboregyüttes a Szabadság téren, a székely zászló jelenlegi helyén áll majd. A szobor felállításának időpontja még nem ismert.

Az Újszó.com  Nyolcszáz éves a Domonkos-rend címmeladja hírül, hogy jubileumi évvel ünnepli alapításának nyolcszázadik évfordulóját a Domonkos-rend, az eseménysorozatot világszerte, a rend minden templomában ma, a Domonkos-rendi szentek emléknapján nyitják meg. Ebből az alkalomból Bosák Nándor püspök, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója mutat be szentmisét Debrecenben, a Domonkos-rend Szent László-templomában este hat órakor.

A Szent Domonkos által alapított Prédikátor Testvérek Rendjét (Ordo Fratrum Praedicatorum), közismert nevén a Domonkos-rendet 1216. december 22-én kelt bullájával szentesítette III. Honoriusz pápa.  Magyarországon a domonkosok 1221-ben telepedtek le. Az első kolostorokat Székesfehérvárott, Győrben, Esztergomban, Pécsett és Budán alapították. A török uralom idején a rend szinte teljesen megsemmisült, ezért a 16. század végétől a megmaradt kolostorokat szervezetileg más tartományokhoz csatolták. A 17. században a rend újjáéledt Magyarországon. A magyar domonkosok 1938-ban hoztak létre önálló tartományt. A szerzetesrendek 1950-es felszámolásakor 85 magyar domonkos szerzetes élt Magyarországon. A jelenlegi, 1989 után újraalapított magyar rendtartománynak Szentendrén, Sopronban és Debrecenben működik rendháza.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír