A Népszabadság (9. o.) Kölcsönös üdvözlések címmel néhány soros fényképes tudósítást közöl arról, hogy tegnap az általános szerdai audiencián a hívek vatikáni, illetve gyászszalagos francia zászlóval és különös lelkesedéssel köszöntötték a Szent Péter téren Ferenc pápát. A lap megjegyzi: az Iszlám Állam Rómát tekinti az egyik legfontosabb célpontjának.
A Magyar Hírlap (2. o.) „Nem Párizst, Isten képmását érte támadás” címmel számol be arról, hogy Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a testület tegnapi ülésén elmondta: jelenleg hatvanmillió migráns van a világban, de szakemberek szerint, ha továbbra is így bánik az ember a teremtett világgal, a földnek azokról a tájairól, ahol már nem lesz ivóvíz, bármikor elindulhat további kétszázmillió. Ezért a menekülteket segítő újfajta szolgálatra kell felkészülni. „Ugyanakkor újra és újra fel kell emelnünk a szavunkat a keresztyénüldözések ellen” – mondta a református püspök. Felhívta a figyelmet, hogy Afrikában megrendítő mennyiségben történnek a múlt heti párizsi tragédiához hasonló terrortámadások. Százezrével űzik el az embereket, ezrével semmisítik meg a keresztyén iskolákat és templomokat. „Ezzel nem relativizálni akarom a Párizsban történteket, hanem éppen ellenkezőleg: súlyosbítani. Nem Franciaország kapta ezt a támadást és nem Párizs, hanem Isten képmása, az ember” – szögezte le Bogárdi Szabó István.
A Magyar Időkben (10. o.) Botos Katalin A keresztény öntudat és a gondolatrendőrség címmel felhívja a figyelmet, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az iskolákban a gyerekek minden reggel vigyázzban állnak, és a falra kitett zászlóra tekintve, Isten színe előtt fogadják meg, hogy hűek lesznek ahhoz a köztársasághoz, amit az amerikai zászló képvisel. A cikkíró követendő példának tartja ezt: „Ne féljünk tehát megvallani, hogy magyarok és keresztények vagyunk. Védőbástyái voltunk a keresztény Európának századokon át. Nagy kár, hogy ezt szerencsésebb sorsú polgártársaink a kontinens nyugati felén nemigen méltányolják. De ne hagyjuk el a templomot és az iskolát, hitünket és kultúránkat! Legyünk készen arra, hogy ha kell, meg is védjük. Az első lépés, hogy vállaljuk a szomszédunk előtt, a munkahelyünkön, a hivatalokban, az iskolában.”
A Székelyhon.ro Búcsúkat tartanak Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére címmel harangozza be, hogy Gyimesfelsőlokon és Úz-völgyében is megünneplik Szent Erzsébet napját, november 19-ét: a Gyimes-völgyében csütörtökön tartanak szentmisét az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium kápolnájában, az utóbbi helyszínen pedig az egykori hadi kápolnánál szombaton gyűlnek össze.
Az Erdon.ro Látogatható a Holdas-templom tornya címmel számol be arról, hogy közel 1,4 millió euró értékben újítottak fel váradi templomokat egy nagyszabású uniós projekten belül. Felújították és megnyitották a turisták számára a Holdas-templom tornyát is.
Tisztelt Olvasónk!
A Magyar Kurír Szerkesztősége 2015. november 30-ától nem készít és publikál tovább sajtószemlét.
Döntésünk indoka, hogy a szemlézett írások többsége elérhető az interneten, illetve szeretnénk erőforrásainkat átcsoportosítva honlapunk hírportáljellegét erősíteni, minél több tudósítást közölni egyházunk életéről.
Egyúttal megköszönjük Bodnár Dániel áldozatos munkáját, aki huszonegy éven át hűségesen készítette a sajtószemlét. Dániel munkájára a jövőben is számítunk könyvrecenziók és tudósítások készítésében.
Megértésüket kérjük és köszönjük!
Bodnár Dániel/Magyar Kurír