A Magyar Hírlap (Ferenc pápa… 6. o.) és a Magyar Nemzet (Ferenc pápa… 14. o.) néhány sorban beszámolnak arról, hogy tegnap a Szentatya Kenyában megkezdte hatnapos, három országot érintő afrikai apostoli látogatását.
A Magyar Időkben (10. o.) Szánthó Miklós Lezárható az egyházügyi kálvária címmel elemzi az új egyházügyi törvényjavaslatot. A cikkíró szerint az Országgyűlésnek november elején benyújtott módosítás érzékelhetően igyekszik kiküszöbölni a korábbi hibákat, „egészségesebb egyensúlyt teremtve az eredeti, 2011-es jogalkotói szándék, azaz a bizniszegyházak kiszűrése és a bíróságok által támasztott elvárások között.”
A Székelyhon.ro Adventi koszorút állítanak ki Sepsiszentgyörgy főterén címmel adja hírül, hogy új helyszínen, a megyeszékhelyen épülő új főtéren állít adventi koszorút Sepsiszentgyörgy önkormányzata advent első vasárnapján. Az óriáskoszorú első gyertyájának meggyújtásakor ünnepi programmal is készülnek a szervezők, a kicsiket teával és süteménnyel várják.
A Népszabadság (12. o.) Az ország legnagyobb betlehemgyűjteménye címmel harangozza be, hogy végre megmutatják a Néprajzi Múzeum majdnem teljes betlehemgyűjteményét: december 4-én nyílik kiállítás Betlehem – „Nagy dolgok a jászolnál történnek” címmel. A múzeum népi betlehemes kollekciója az ország legnagyobb ilyen típusú gyűjteménye, amelyet először tárnak az érdeklődők elé évtizedes restaurálás után.
A Kárpátinfo.net Újszülöttet hagytak egy New York-i templom betlehemi jászolában című beszámolója szerint a csecsemő a queensi Gyermek Jézus Templom előtt feküdt, még a köldökzsinór is rajta volt. A kisbabára a gondnok talált. A templom egyik papja, Christopher Ryan Heanue atya elmondta: tiszta törülközőt helyeztek a csecsemő köré, míg a mentősökre vártak. „A dolog szépsége, hogy ez az asszony éppen ebben, a rászorulók befogadására szolgáló templomban talált otthont a gyermekének" - utalt az atya arra a nőre, aki feltételezése szerint a templomban hagyta a csecsemőt. Hozzátette: „Az egyházközségünk egy fiatal párja szeretné örökbe fogadni a gyermeket, megőrizve ezt az ajándékot a közösségünknek. Ez igazi karácsonyi csoda lenne".
A mentősök kórházba szállították az egészséges csecsemőt, a rendőrség nyomozást indított az ügyben. New York állam törvényei szerint egy szülő névtelenségét megőrizve ott hagyhatja újszülött gyermekét bizonyos erre kijelölt helyeken, amennyiben a csecsemőt átadják a megfelelő embernek.
A Magyar Hírlapban (8. o.) G. Juhász Judit Örömszerzés, esélyteremtés zenével címmel mutatja be a Szimfónia Programot, amely eszközként használja a zenét, hogy kitörési lehetőséget adjon a nehéz körülmények közt élő gyermekeknek. A módszer kulcsa a zenélés adta sikerélmény, az önbizalom és a közösséghez tartozás érzésének az erősítése. A finanszírozást biztosító uniós projekt a közelmúltban lezárult, a létrehozók azonban – a Symphonia Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – folytatni szeretnék. A program eddig hétszáz gyermeket ért el. Kupper András, az alapítvány kuratóriumának az elnöke elmondta: esősorban szociális programról van szó, melyben az esélyteremtés eszköze a zene.
A Székelyhon.ro Örökbe fogadható harangok címmel adja hírül, hogy Gál Hunor, a gyergyószentmiklósi örmény közösség plébánosa a következő felhívást tette közzé: „Fogadj örökbe egy harangot, légy egy festett ablak mecénása!” A hírportál emlékeztet rá: a gyergyószentmiklósi örmény templom harangjait kellene automatizálni, a festett ablakok pedig megérettek a restaurálásra. Az egyháznak erre van pénze ugyan, de az egyelőre a hívek zsebében keresendő. Ezért intéz felhívást az örmény gyökerekkel rendelkezőkhöz és a közösséghez, templomhoz ragaszkodókhoz a lelkipásztor. Négy harang van az örmény templom tornyában, azok rendbetétele, automatizálása hozzávetőleg tizenöt-ezer lejbe kerülne. Ha például négy család osztozna a költségeken, akkor a harang adományozói mellé az is bekerülne a Domus Históriába, hogy kik biztosították felújításukat. Feltüntetnék nagylelkűségüket a templomtoronyban is, de mivel ott kevesen járnak, a templom falán is lenne egy emléktábla a segítők névsorával. Ide kerülnének azok a családnevek is, akik a festett üvegablakok restaurálását támogatnák. A plébános elmondta: „Minden adományt jegyeznénk, a munkafolyamatot dokumentálnánk, és bekerülne a Domus Históriába is. Tehát valami maradna utánunk is úgy, mint elődeink után.” Hozzátette: a közel 120 éves festett üvegablakok rendbehozatala több szempontból sem tűri a halasztást. Esztétikai megfontolásból épp úgy sürgető, mint annak érdekében, hogy a templomba ne fújjon be a szél a réseken. A fűtés korszerűsítéséhez akkor kezdenének hozzá, ha már az ablakok felújítása megtörtént. Várják tehát az örökbefogadókat és mecénásokat a plébánián.
Tisztelt Olvasónk!
A Magyar Kurír Szerkesztősége 2015. november 30-ától nem készít és publikál tovább sajtószemlét.
Döntésünk indoka, hogy a szemlézett írások többsége elérhető az interneten, illetve szeretnénk erőforrásainkat átcsoportosítva honlapunk hírportáljellegét erősíteni, minél több tudósítást közölni egyházunk életéről.
Egyúttal megköszönjük Bodnár Dániel áldozatos munkáját, aki huszonegy éven át hűségesen készítette a sajtószemlét. Dániel munkájára a jövőben is számítunk könyvrecenziók és tudósítások készítésében.
Megértésüket kérjük és köszönjük!
Bodnár Dániel/Magyar Kurír