Nápolyban is megnyílt „a pápa mosodája”

Kitekintő – 2024. január 18., csütörtök | 14:23

Róma, Genova és Torino után december 12-én Nápoly belvárosában is megnyílt „a pápa mosodája”. A szolgáltatás a legszegényebbek rendelkezésére áll, akik kimoshatják ruháikat, és lezuhanyozhatnak. „Egy újabb lehetőség, hogy a megsebzett emberiség mellé álljunk” – mondta a megnyitón Konrad Krajewski bíboros, a pápa főalamizsnása.

A méltóság azt is jelenti, hogy tiszta ruhát viselhetnek, lezuhanyozhatnak, másokhoz hasonlónak érezhetik magukat, és elkerülhetik a rosszalló pillantásokat. Ennek jegyében hozták létre, a Szeretetszolgálati Dikasztérium kezdeményezésére, a „Ferenc pápa mosodája és zuhanyzói” elnevezésű szolgáltatást.

Miután 2017-ben Rómában, 2019-ben Genovában, 2023 novemberében pedig Torinóban nyílt „pápa mosodája”, idén január 12-én Konrad Krajewski bíboros, a Szentatya főalamizsnásának jelenlétében új helyszínt avattak fel. Mostantól Nápolyban is biztosítják a Sant’Egidio közösség fenntartásában működő szolgáltatást, amelyet a Procter & Gamble támogat a Haier Europe-pal együttműködve.

Nápoly szívében, a Szent Fülöp és Szent Jakab apostolról elnevezett templom mellett található „barátság házában” mosó- és szárítógépeket helyeznek el. „Ez egy újabb lehetőség, hogy a megsebzett emberiség mellé álljunk, és kifejezzük Isten jelenlétét és közelségét a legelvetettebbekhez” – emelte ki a mosoda megnyitásakor Krajewski bíboros.

„A mosodával egy konkrét helyszínt szeretnénk biztosítani, ahol segítséget kérhetnek és újjászülethetnek – mondta egy interjúban Benedetta Ferone, a Sant’Egidio közösség hajléktalanellátó szolgálatának felelőse. – Az általunk befogadottak közül a mai napig több mint háromszáz ember hagyta el az utcát, és talált rá újra családjára, otthonra és munkahelyre. Szeretnénk Nápolyban is népszerűsíteni, hogy új módon tekintsenek a szegényekre.”

Az év eleje óta két hajléktalan hunyt el Nápolyban: egyikük egy garázsban tűzvész áldozata lett, egy másik férfi szilveszterről újévre virradó éjszaka hunyt el, pár méterre a 2023-at lezáró koncerttől. „Nem tekinthetjük az utcán élők nehéz életét a város hanyatlásának problémájaként; el kell köteleznünk magunkat, mindenki ahogy tud, hogy egyre emberségesebbé tegyük a várost” – hangsúlyozta a Sant’Egidio szóvivője, Antonio Mattone.

A nagy hidegben a Sant’Egidio közösség esténként meleg ételt és takarókat szállít Nápoly legnépesebb negyedeibe a rászorulóknak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria