Naponta több mint 1100 fogyatékossággal élő személynek nyújt segítséget a máltai támogató szolgálat

Hazai – 2024. július 15., hétfő | 9:02

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országszerte 28 támogató szolgálatot működtet azzal a céllal, hogy a fogyatékossággal élő személyeket a saját környezetükben, illetve a igényeiknek megfelelő módon segítsék. A speciálisan képzett gondozók munkájáról a Mária Rádió június 6-i adásából tudhattak meg érdekes részleteket a hallgatók.

A támogató szolgálat lényege, hogy a gondozók nem az ellátottak helyett, hanem őket minél jobban bevonva, velük együtt végzik a tevékenységeket – például nem bevásárolnak helyettük a boltban, hanem együtt mennek el bevásárolni, vagy közösen főzik meg az ebédet. Ez azért fontos, mert így a fogyatékossággal élő személyeknek is lehetőségük van arra, hogy saját döntéseket hozzanak, és állapotukhoz képest teljes életet élhessenek amellett, hogy ezzel a módszerrel az önellátásra vonatkozó készségeik is folyamatosan fejlődnek – mondta el Horváth-Tóth Andrea, a győr-pannonhalmi járási támogató szolgálat szakmai koordinátora a Mária Rádió Nyolcágú Kereszt  című magazinműsorában, amelyet a karitatív szervezet indított a Máltai Szeretetszolgálat evangéliumi küldetésének gyakorlati tapasztalatait, programjait, mindennapi munkáját bemutatandó. 

A műsorban szó esett arról is, hogy a személyi segítségnyújtás mellett a támogató szolgálatok a fogyatékkal élő személyek szállításában is nagy szerepet vállalnak: a speciálisan kialakított kilenc személyes kisbuszaikkal évente félmillió kilométert tesznek meg, hogy az ellátottakat iskolába, munkába, orvoshoz vagy kórházba vigyék. Mint Gósbinecz Roland, a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Marcali Integrált Intézmény vezetője elmondta: a szállításhoz használt járművek rámpával és minden olyan eszközzel fel vannak szerelve, amelyekre kerekesszékek biztonságos rögzítéséhez szükség van, az úton pedig a biztonság kedvéért szakképzett gondozó is kíséri az ellátottakat.

A támogató szolgálatokat a személyes segítségnyújtás és a szállítás mellett információkért is érdemes felkeresni, ugyanis a szakképzett munkatársak szívesen adnak tanácsot bármilyen kérdésben, a hivatali ügyintézéstől a pénzbeli ellátások igénylésén és a jelnyelvi tolmácsoláson át egészen az önéletrajzírásig – hangsúlyozta Lipták Tamás, a Máltai Szeretetszolgálat Dunaföldvári Sorstárs Támogató Szolgálatának vezetője.

Az adás IDE kattintva visszahallgatható.

A Nyolcágú Kereszt kéthetente csütörtökönként 16.50-től hallható a Mária Rádió műsorán.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria